2019. okt. 16.

22. szám – Gyermeknevelés 4. Kivételezés, állhatatosság, bátorítás – A Bizonyságtételeket olvasva

Gyermeknevelés 4. rész 

Gyengédség és bátorítás gyermekeknek

„A nem sokat ígérő gyerekeknél szükséges a legnagyobb türelem és kedvesség, s a leggyengédebb együttérzés. Mégis oly sok szülő lelkülete hideg és részvétlen gyermekei iránt, pedig ez soha nem fogja a vétkezőt megtérésre indítani.” (178. o.)

„Dicsérjétek a gyermekeket, ha valamit jól csináltak, mert az igazságos dicséret nekik is épp olyan jólesik, s éppúgy serkenti őket, mint a felnőtteket.” (179. o.)

„Ne szenteljetek túlzott figyelmet a gyermekeknek, hanem hagyjátok, hogy megtanulják elfoglalni magukat! Ne állítsátok őket a figyelem középpontjába, ne mutogassátok a látogatók előtt mint csodás tehetségeket vagy jó eszűeket, hanem amennyire csak lehetséges, hagyjátok meg őket gyermeki egyszerűségükben. Manapság sok gyermek törtető és szemtelen, s ennek az egyik legfőbb oka, hogy túl sokat dicsérgetik őket, okos mondásaikat gyakran említik a fülük hallatára. Igyekezzetek keveset feddeni, ugyanakkor ne árasszátok el őket dicsérettel és kényeztetéssel.” (21. o.)

„Sok családban szinte már csecsemőkorban elkezdik a hiúság és önzés magvait vetni a gyermekeik szívébe. Aranyos kis mondásaikat és cselekedeteiket fülük hallatára emlegetik másoknak, gyakran ismételve, esetleg fel is nagyítva. A kicsinyek megjegyzik, amit hallanak, dagadnak az önteltségtől, s veszik a bátorságot, hogy félbeszakítsák a felnőttek beszélgetését, pimasszá, szemtelenné válnak. A hízelgés és engedékenység csak táplálja bennük a hiúságot, míg végül sok esetben a legfiatalabb uralja az egész családot, beleértve az apát és az anyát is. Az ilyen félrenevelés miatt kialakult rossz természet nem szűnik meg, amikor a gyermek éretté válik és bölcsebb ítélőképessége lesz, hanem vele együtt növekszik, s ami aranyosnak tűnt a kisgyermekben, megvetendővé és gonosszá válik a férfiban és a nőben.” (93. o.)

Ne kivételezzünk a gyermekkel

„Ha vonzó külsővel, vagy kivételes képességekkel rendelkeznek, nevelésükre még nagyobb gondot kell fordítani, nehogy ezek az adottságok átokká váljanak számukra. Rosszul használva e tálentumokat képtelenné válhatnak arra, hogy józanul viselkedjenek, s a hízelgés, a hiúság és a kérkedés szeretete miatt alkalmatlanná válnak egy jobb életre.” (21. o.)
„Sok szülő részéről egészen természetes, hogy saját gyermekeivel kivételezzen. Különösen azok tekintik gyermekeiket a többi gyermek felett állónak, akik magukat is kiemelkedő képességek birtokosainak tartják. Ennélfogva sok mindent, amit másoknál szigorúan megrónának, saját gyermekeiknek elnéznek, sőt eredetiségnek, szellemességnek tekintik. Míg számukra ez a részrehajlás természetes, valójában igazságtalan és keresztényietlen. (161. o.)
„Mások legértékesebb tanácsait se fogadjuk el gondolkodás és válogatás nélkül, mert nem alkalmazhatók egyformán mindenki körülményeire vagy minden gyermek egyéni természetére, vérmérsékletére, még egy családon belül sem. Az anya gondosan tanulmányozza mások tapasztalatait, jegyezze meg a különbségeket azok módszerei és a sajátja között, és alaposan vizsgálja meg, hogy igazán értékesek-e. Ha a fegyelmezés egyik módja nem hoz kívánt eredményt, próbálkozzék egy másikkal, és figyelje a hatást. Az anyáknak mindenki másnál jobban kell fejleszteniük a gondolkodó- és megfigyelőképességüket.” (163. o.)

Állhatatosság a nevelésben


„Sokan belefáradnak a jó végzésébe. Amikor rádöbbennek, hogy ez erőfeszítést, állandó önfegyelmet, kegyelemben és ismeretekben való növekedést igényel, s minduntalan váratlan veszélyekkel kell szembenézniük, akkor elcsüggednek, s feladják a harcot, engedve a lelkek ellenségének.
A munkának állandóan haladnia kell, napról napra, hónapról hónapra és évről évre, míg gyermekeitek jelleme kialakul, és helyes szokásaik megalapozódnak. Ne adjátok fel a küzdelmet, ne hagyjátok, hogy családotok élete laza, irányítás nélküli sodródás legyen!” (61. o.)


22. szám – Zenei tábori beszámoló 2019.

Idén nyáron már negyedik alkalommal rendeztük meg a zenei tábort Orfűn. Minden évben újabb és újabb tapasztalatokat nyertünk a tábor szervezése folyamán Isten végtelen szeretetéről, gondoskodásáról és hatalmáról, de most különösen megtapasztaltuk Teremtőnk gyöngéd szeretetét. Ismét megláthattuk, hogy neki a legapróbb részletekre is gondja van, segítségünkre siet, ha hittel, bizalommal kérjük Őt.


Tavalyi zenei táborunkban műsorra tűztük Louis Spohr Die letzten Dinge (A végső események) c. oratóriumának néhány részletét is, de már akkor elhatároztuk, hogy legközelebb megpróbáljuk az egész művet előadni. Az oratórium zenéje megindítóan szép és kifejező. Szövegét illetően is egészen rendkívüli, teljes egészében Jelenések könyvére épül, a korunknak szóló legaktuálisabb üzenetet szólaltatja meg – ez a zenetörténetben is egyedülálló. Nyilvánvaló volt, hogy csupán emberi erőnkkel nem tudjuk megvalósítani a teljes mű előadását, de folyamatosan könyörögtünk segítségért Istenhez, hogy megdicsőíthessük Őt az oratórium megszólaltatásával, s a hozzá kapcsolódó bibliai gondolatokkal valódi evangelizáció lehessen minden hangversenyünk. És az Úr gondoskodott is mindenről, amire szükségünk volt. Koncertmesterünk, Tóth Judit „véletlenül” ismét kapcsolatba került volt évfolyamtársával, akinek Törökbálinton van egy kórusa. Neki is megtetszett a mű, év közben is gyakorolták a kórussal, és így a törökbálinti Cantabile kórusból többen részt vettek a zenei tábor munkájában. Hasznos volt a közreműködésük, hiszen a mű drámai hangvételű tételei tömörebb hangzást igényelnek, a közös munka pedig egyben jó lehetőség volt arra, hogy megismerjenek minket. 
Többen meghallgatták tábori előadásainkat, amelyek tematikája az egyes tételek szövegére épült. Evangelizáció volt ez már a felkészülés során! 
A zenészek, különösképpen a fúvósok megtalálása is komoly feladatnak bizonyult, de végül mindannyian hálásak voltak, hogy velünk játszhattak ebben a gyönyörű műben. Az is motiválta őket, hogy a hangverseny jótékony célú volt: a táborzáró koncertjeinken ismét az erdélyi Havadtői Árvaház javára gyűjtöttünk adományokat. Isten valóban mindenben – a számunkra sokszor lehetetlennek tűnő dolgokban is – megsegített „feljebb, mint kértük vagy elgondoltuk”! A rengetegből csak két tapasztalatot szeretnénk röviden leírni.

Mivel sok kórustag és zenész érkezett a táborba, a szállásbeosztás elkészítése elég nehéz feladat volt, épphogy sikerült előre papíron mindenkit beosztani. Azonban a helyszínen derült ki, hogy az egyik szálláshelyünkön néhány szobát átalakítás, illetve beázás miatt nem lehet használni, pont azon a helyen, ahová vendégeket szerettünk volna elszállásolni. Reménytelennek látszott a helyzet. Ezek a vendégek néhány nappal a tábor kezdete után érkeztek. Egy séta alkalmával felfigyeltünk három házzal odébb egy másik szálláshelyre, amely természetesen tele volt. De azért érdeklődtünk, hogy esetleg volna-e náluk néhány szabad szoba. Legnagyobb meglepetésünkre a tulajdonos elmondta, hogy egy 51 fős diákcsoport éppen lemondta a foglalást (noha ilyen több mint tíz éve nem fordult elő náluk), és pontosan attól a naptól kezdve, amikor a mi vendégeink megérkeztek, teljesen üres volt a szálló. Így csodálatosan meg lehetett oldani ezt a problémát, mindenkinek jó helyet tudtunk biztosítani. „Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úr keze művelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt!” (Ésa 41,20)

Egy másik kiemelkedő tapasztalata volt az idei tábornak, hogy a három magyarországi koncert mellett a karmesterünk, Cséfalvay Dániel meghívására Bécsben is tarthattunk egy hangversenyt, ahol németül adtuk elő a művet. Nehéz feladat volt németül is úgy megszólaltatni, hogy a német ajkú közönség megértse a szöveget. Karmesterünk és osztrák felesége nagy segítségünkre volt, ebben is megtapasztaltuk Istenünk támogatását. 
A hangverseny végén az osztrák hallgatóság közül többen jelezték, hogy jól érthető volt a német szöveg, így a Jelenések könyve üzenetét számukra is érthető módon tudtuk átadni. 

A pécsi, orfűi, budapesti hangversenyeken, de Bécsben is minden hallgató kezébe adtunk egy leírást a műről, valamint a szövegkönyvet, amely tartalmazta az egyes tételekben elhangzó Biblia-verseket. Ezenkívül Bécsben Cséfalvay Dániel az előadás két része közötti beszédében felajánlotta, hogy akit érdekel a zeneműhöz szorosan kapcsolódó könyv, a hangverseny után ingyenesen kaphat. Ez A nagy küzdelem című könyv volt, 150 vendég kérte és vihette magával.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy az idén sok olyan fiatal is részt vett ebben a munkában, akik eddig még nem voltak zenei táborban. Hálásak vagyunk a vendég zenészeinkért, kórustagokért. Mindenkire szükség volt ahhoz, hogy ez a mű elhangozhasson: karmesterünkre, aki szent lelkesedéssel, alaposan felkészülve vezényelt és irányította a közös munkát, szólistáinkra, akik nagy átéléssel, ihletetten szólaltatták meg a szebbnél szebb szólórészeket. 
Zenészeinkre és a kórus tagjaira, akik szintén sokat fáradtak azért, hogy a mű Istenhez méltóan hangozzék el. Felemelő érzés volt átélni és látni a sok munka, próba, az utazás fáradalmai ellenére is a közreműködők lelkesedését. Nehéz eldönteni, hogy ki kapott nagyobb áldást: mi, akik megszólaltattuk a művet, vagy a hallgatók. 

Az Ige szavai ismét beteljesedtek: „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” Reméljük, hogy Isten teremt lehetőséget még számunkra e mű további előadására, hogy a végidő legfontosabb üzenete így is terjedhessen, és ezáltal Őt tudjuk megdicsőíteni. „Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, ó, Felséges!” (Zsolt 92,2)

2019. okt. 10.

22. szám – A keresztény hit racionalitása – Az Ige mellett c. rovat

A keresztény hit „egészséges” racionalitása


Néhány szó e tanulmány címéről, témájáról

A Károli-fordítású Bibliában négyszer szerepel az „egészséges tudomány” (1Tim 1,10; 2Tim 4,3; Tit 1,9; 2,1) és háromszor az „egészséges beszéd” (1Tim 6,3; 2Tim 1,13; Tit 2,8) kifejezés. A keresztény tanításra és a keresztény igehirdetésre vonatkozik mindkét kifejezés a szövegösszefüggés szerint. Ugyanaz az „egészséges” szó (gr. hügiész, hügiájnon) szerepel a felsorolt igéknél a tudomány, illetve a beszéd jelzőjeként, ami másutt az Újszövetségben a testi egészség jelölésére is szolgál. 
Ezekre a bibliai kifejezésekre utal e tanulmány címe, némi módosítással, és arról szól, hogy a keresztény hit – nem csupán a keresztény tanítás és igehirdetés, hanem a keresztény „kegyesség”, hitgyakorlat is – akkor egészséges, ha nem hiányzik belőle a racionalitás, mégpedig az egészséges racionalitás. Különbözik ugyanis egymástól az egészségtelen racionalitás – amely magabiztosan túlértékeli az emberi ész kapacitását és lehetőségeit – és az egészséges racionalitás. Az utóbbi kellő alázattal közelít a valósághoz, elfogulatlanul igyekszik számba venni, mérlegelni a tényszerűségeket, továbbá kutatni, meglátni az összefüggéseket közöttük. 
Zichy Mihály: Az ember tragédiája, XIV. szín (1885)
Abból a tézisből indulnék ki, hogy a mai keresztény tanításból, igehirdetésből, valamint az egyéni és közösségi hitgyakorlatból egyre inkább hiányzik az egészséges racionalitás. Egy új, másfajta kereszténység alakul ki ahhoz az eredeti kereszténységhez képest, amit Krisztus tanítása és példaadása alapozott meg. E jelenséggel szemben szeretnék arról szólni, hogy min alapszik a keresztény hit egészséges racionalitása, és hogy nem létezhet e nélkül valódi kereszténység. 

Rendhagyó bevezetés

Részleteket idézek Madách Imre 19. század derekán írt, drámai-filozófiai költeményéből, Az ember tragédiájából. A 12. szín történései során a tudós kijelenti: 

„Négy ezredév után a nap kihűl,
Növényeket nem szül többé a föld…”
Magabiztosan teszi hozzá azonban: 
„Ez a négy ezredév hát a mienk, 
Hogy a napot pótolni megtanuljuk.
Elég idő tudásunknak, hiszem.”

A 14. történelmi színnél mégis zord, kietlen táj jelenik meg. Ádám feljajdulva mondja kísérőjének, Lucifernek:

2019. okt. 2.

22. szám – A Biblia tanítása a halálról – Az Ige mellett c. rovat


A Biblia tanítása a halálról, tíz rövid tételben összefoglalva

  1. Nem Isten teremtése, nem a természet rendje. A Biblia elején (1Móz 1,31) és végén (Jel 21,4) a halál nélküli világról van szó. A halál okozat, oka a bűn bejövetele (Rm 5,12). A halál „ellenség”: 1Kor 15,26.
  2. Az egyetlen reménység a halállal szemben abban rejlik, ha van valaki, aki a halál okától meg tudja szabadítani az egyes embert, illetve az emberiséget. Ezért nagy örömhír Mt 1,21. Jézus azért mondhatta, hogy nála van „a halál és a sír kulcsa” (Jel 1,18), mert Ő meg tud szabadítani a halál okától.
  3. Egyedül Istené a „halhatatlanság” (1Tim 6,16). Az az alapvető különbség a Teremtő és a teremtmények között, hogy míg Isten halhatatlan, a teremtményeknek csak tőle kapott és általa fenntartott életük van. 1Kor 15,54 „halandónak” nevezi az embert, Rm 2,7 szerint pedig az ember csak „keresi a halhatatlanságot”. 1Móz 3,19 szerint az ember mindenestől, személyiségével együtt csak „por”, holt anyag a teremtő és fenntartó Isten nélkül.

2019. szept. 30.

22. szám – Köszöntő

Köszöntő

Ha rápillantunk e lap tartalomjegyzékére, láthatjuk, hogy a hit általi megigazulás evangéliuma áll a középpontjában, a 2019. június 8–9-ei konferencia kapcsán.
Ezt írta Ellen G. White 1889-ben, a nevezetes 1888-as minneapolisi konferenciát követően, ahol a hit általi megigazulás evangéliuma volt a fő téma:

Száz hívő között alig akad egy, aki a Biblia igazságának ezt a tárgyát, a hit általi megigazulást, értené, pedig ez elengedhetetlenül szükséges jelen és örök boldogságunk érdekében.” (Review and Herald, 1889. szept. 3.)

Vajon mi az arány ma gyülekezeteinkben? Félő, hogy nem kevesen ma is – az őszinte hívők közül is – önerőből való igyekezettel próbálják megtartani Isten törvényét, és kétségek gyötrik őket, vajon eleget tudnak-e tenni a kívánalmaknak, s elérik-e valaha az életszentségnek azt a fokát, ami szükséges az üdvösséghez. Minden bizonnyal sok igehirdetésre, tapasztalatokkal bátorító személyes beszélgetésre és mindenekelőtt naponkénti buzgó imádságra lesz szükség ahhoz, hogy a hit általi megigazulás evangéliuma mintegy áttörjön, megértetté és gyakorlati tapasztalattá váljék gyülekezeteinkben.

Két olyan bizonyságtételt idézünk itt, a köszöntőben is, amelyek korábban kevéssé kerültek figyelmünk középpontjába. A Szemelvények Ellen G. White írásaiból 3. kötetében találhatóak. Az egyik a hitbeli növekedés szükségességéről szól, a másik pedig bátorítás arra vonatkozóan, hogy Isten megtalálja az eszközöket ahhoz, hogy mire a végidő legkritikusabb szakasza elérkezik, a hívő maradék megtanulja, miként éljen az életszentségre jutás egyetlen lehetőségével.

„Olyan érzékennyé kell válnunk a szent késztetésekre, hogy Jézus legcsendesebb suttogása is megindítsa lelkünket, míg elérjük, hogy bennünk van, mi pedig Őbenne, és Isten Fiába vetett hittel élünk.” (The Signs of the Times, 1888. március 23.; i. m., 323. o.)

„Mielőtt a maró küzdelem ránk tör, meg fogjuk tanulni a szent és áldott bizalom leckéjét. Kezünket Krisztus kezébe helyezzük, lépteinket a Sziklára rögzítjük, s így győztesek leszünk az ádáz viharban.” (55. számú levél, 1886; uo., 351. o.)

Az „idők jelei” bizonyára az egyik eszköz Isten kezében arra, hogy buzdítson minket a hit általi megigazulás evangéliumának kutatására, megérteni akarására, és arra, hogy ezen az új úton induljunk el az elénk tűzött magas cél felé. A körülmények ugyanis egyre szigorodnak, és lassan sem fizikailag, sem lelkileg nem lehet másképpen élni, mint csakis hit által.

2019. jún. 11.

21. szám – Uchee Pines-ban jártunk

Uchee Pines-ban jártunk 

Aki figyelemmel követi közösségünk egészségügyi munkáját, annak ismerősen csenghet a Uchee Pines (ejtsd: jucsi pájnsz) név. A közösségünk által támogatott, illetve a Vajdaságért Alapítvány által fenntartott és működtetett Eleki Életmódközpont 2010-ben kezdte meg működését a Uchee Pines-i minta alapján. Somogyi Lehel, az életmódközpont vezetője 2006-tól 2008-ig Uchee Pinesban tanult és dolgozott, majd onnan hazatérve követte Isten útmutatásait egy hazai intézmény létrehozásához. Az intézmény 2012 óta önálló épületben, folyamatosan fejlődve, tizenegy munkatárssal és számos önkéntes, alkalmi segítővel végzi munkáját.
2018 nyarán megfogalmazódott bennünk egy vágy: szeretnénk egészségügyi vonalon rendszerezetten ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat gyűjteni külföldi forrásokból. Már 2018-ban elvégeztünk egy online főzőtanfolyamot, amely a „Forks over Knives” (Jobb a késnél a villa – film az egészségvédő táplálkozásról és életmódról) csapatának gyakorlati programja az egészséges étrend otthoni megvalósítására. Nagyon hasznosnak és élvezetesnek tartottuk a tanfolyamot, melynek eredményeként saját életünkben is változásokat vezettünk be, valamint a főzőkörök programjába is beépítettük a tanultakat. 
Immáron némi tapasztalattal az online tanfolyamokról, úgy láttuk, hogy ez az oktatási forma egészen jól beilleszthető rohanó hétköznapjainkba. Benkovics Péter két évvel korábbi élménybeszámolója alapján elindultunk a Uchee Pines-i nyomon, majd némi adminisztratív vargabetű után végül 2019 januárjában belekezdtünk az egyéves „Egészségügyi misszionárius” tanfolyamba. 
A tematika két szálon fut:
  1. Egészségügyi ismeretek és gyakorlat (pl. fiziológia, táplálkozás, pszichés egészség, egészségügyi rendezvényszervezés, hidroterápia, masszázs);
  2. Lelki tudomány (pl. A nagy orvos lábnyomán, keresztény otthon, keresztény vezetés, keresztény élet, Dániel könyve, az utolsó napok eseményei, a megváltás terve, személyes evangelizáció, szentélytan, önfinanszírozó munka). A program részeként javasoltan szerepel egy egyhetes helyszíni, gyakorlati tanfolyam is. így kerültünk az Egyesült Államokba, az alabamai Uchee Pinesba márciusban. 
Tizennégy óra alatt jutottunk el Budapestről Atlantába, majd onnan másfél óra alatt Columbusba, ahol már csak egy órát vártunk utazásunk befejező szakaszára, a Uchee Pinesig tartó húszperces autózásra.

2019. jún. 7.

21. szám – Gyermeknevelés 3. A fegyelmezésről – Bizonyságtételeket olvasva rovat

Gyermeknevelés 3. rész 

A fegyelmezésről

„Kevesen tulajdonítanak jelentőséget a szelíd, de határozott nevelési módszer jó hatásának – akár már a csecsemőgondozásban is. Az ingerlékeny anya vagy gondozónő ingerültté teszi a karjaiban lévő gyermeket, míg a szelíd bánásmód lecsendesíti a kicsi nyugtalanságát...

A szülők szigorúak és mérgesek, és ingerült beszédükkel haragot gerjesztenek gyermekeikben is. Szegény gyerekek átveszik tőlük ezt a lelkületet, és a szülők képtelenek segíteni rajtuk, mert ők voltak a baj okozói. Néha úgy tűnik, hogy minden rosszul megy, a levegő telve van ingerültséggel, és mindenki boldogtalan. A szülők vádló szemrehányásokat tesznek gyermekeiknek, amiért engedetlenek, s a világ legrosszabb gyerekeinek nevezik őket, miközben ők maguk minden zavar okai...

Gyermekeiteket mindig szeretettel utasítsátok rendre. Ne engedjétek, hogy addig csináljanak valamit, amíg fel nem bosszantanak, s akkor megbüntethetitek őket! Az ilyen rendreutasítás, ahelyett, hogy orvosolná, csak fokozza a rosszat. Egy rosszalkodó gyerek felé kinyilvánított indulat csak olaj a tűzre, s a legrosszabb érzelmeket hívja életre benne – úgy érzi, nem szeretik, nem törődnek vele… Vigyázzatok, hogy ne emeljétek fel hangotokat, ne veszítsétek el legkisebb mértékben sem az önuralmatokat! Egy szülő, aki a gyermek megrovása közben indulatnak ad helyet, hibásabb, mint a gyermeke…

2019. jún. 5.

21. szám – A Didakhé tanúskodik a szombatról, a felnőttkeresztségről és az egyházi szolgálattevők választásáról

A Didakhé tanúskodik a szombatról, a felnőttkeresztségről és az egyházi szolgálattevők választásáról

Didakhé jelentése „tanítás”. Ez egy olyan iratnak a címe, amely a katolikus „szenthagyomány” része, sőt annak is az egyik legkorábbi forrása. 
Mi, akik a „sola Scriptura”, egyedül a Szentírás elvét következetesen valljuk, nem tekintjük a hagyományt a hit mércéjének, sem a kinyilatkoztatás forrásának, mégis, ez a korai, nem sugalmazott irat több mint érdekesség, és felkeltheti az érdeklődést a Biblia igazságai iránt az „egyedül az Írás” elvét nem vallók számára is.
Philotheosz Brüenniosz, az
egyháztörténeti lelet felfedezője

Keletkezésének ideje, helye és az irat jelentősége

Valószínűleg „150 előtt keletkezett, de már az apostoli kor lezáródása után... legvalószínűbb, hogy a 2. század második negyedéből való, keletkezési helyéül pedig a legtöbb kutató Szíriát jelöli meg.”

Didakhé 16 rövid fejezetből áll, és 10-11 nyomtatott oldalon elfér annak egész terjedelme. Hosszabb címe A tizenkét apostol tanítása, alcíme pedig: Az Úr tanítása a tizenkét apostol által a nemzeteknek. Philotheosz Brüenniosz nikomédiai metropolita jeruzsálemi zarándoklata alatt találta meg ezt a kis iratot, 1873-ban. A Szent István Társulat kiadásában a hozzá fűzött kommentár így foglalja össze az irat tartalmát: „A Didakhé a második század egyházának szertartásait és a közösségi élet szabályait rögzíti, olyan szövegemlék, amely a keresztség és az eucharisztiamegtartásának rendjét foglalja össze, és ezeknek kapcsán beszél az imádságról, a böjti fegyelemről, a próféták és a vándortanítók szerepéről.”3

„A keresztény ókor igen nagyra értékelte a Didakhét, a későbbi liturgikus és egyházfegyelmi iratokhoz alapul szolgált, több egyházban4  a kezdeti korokban kánoni könyvnek tartották, de Euszebiosz,5  jelentősége elismerése mellett, az apokrifok közé sorolta... Megtalálása kétségtelen a 19. század legjelentősebb felfedezése.”6

21. szám – Az „igaz vallás” meghatározása Jézus tanításában – Kitekintő rovat

Rembrandt: Krisztus-fej (1648–1656 között)
Elhangzott a Wesley János Lelkészképző Főiskola konferenciáján (2017. május 1.), és megjelent „Az igaz vallás” című kötetben (kiadó: Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2018).


Bevezetés

Az „igaz vallás” cím hallatán azonnal seregnyi kérdés rajzik agyunkban, és mások fejében is: Mit értsünk az igaz vallás fogalmán? Valamely vallást vagy keresztény felekezetet, és ugyan melyiket? Egyáltalán létezik olyan, hogy igaz vallás? Továbbá, ha van igaz vallás, akkor van hamis is? Létezik valamilyen objektív mérce a különbségtételhez? Korszerű-e egyáltalán igaz vallásról beszélni a tolerancia és az ökumenizmus korában?

A berlini Humboldt Egyetem evangélikus teológiai karának professzora, Klaus-Peter Jörns jellegzetesen mai felfogást terjeszt elő „Ha a kereszténység hiteles, akar lenni...” c. cikkében. (Így is hangozhatna a cím: „Ha a kereszténység igaz vallás akar lenni...”)

„Ha a kereszténység hiteles akar lenni, a kinyilatkoztatásnak – mint Isten önközlésének – fogalmát többé nem vonatkoztatja kizárólag a Bibliában dokumentált zsidó–keresztény emléknyomra. Más vallások esetében is elismeri, hogy Isten valódi önközléseit észlelték és észlelik, még ha e vallások a keresztény önértelmezésnek mint vallásnak nem felelnek is meg. Nem cáfolható az a pozitív föltevés, hogy Isten nemcsak a kereszténységet akarta, hanem a többi vallást is. Ezért a kereszténységnek, ha hiteles, több mondanialója van más vallások számára annál, minthogy a létezésük fölött sajnálkozik. Mivel a zsidók és a keresztények előtt és mellett más vallások is voltak és vannak, az Isten Isten voltába és egységébe vetett hit pozitív kijelentéseket kíván meg a vallások és kultúrák sokszínűségéről.”1

2019. máj. 31.

21. szám – A Szentlélek szerepe „a hit általi megigazulás tapasztalatában – Hit általi megigazulás rovat

A Szentlélek szerepe a hit általi megigazulás tapasztalatában


„Történt pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezett: és mikor némely tanítványokra talált, mondta nékik: Vajon vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondták néki: Sőt, inkább azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek." (Ap. Csel. 19,1-2)

Szentlélek munkájáról, a Vele való kapcsolatunkról szükséges elgondolkodnunk, mivel az idők jeleit látva a „késői eső” mielőbbi kiáradására készülünk. Nehogy úgy járjunk, mint az első efézusi tanítványok: Apollós hirdette az igét Efézusban, de tanítványai csak „János keresztségében” részesültek. 
Miért fontos, hogy a Szentlélek munkájáról, személyéről valódi, életszerű, és ne csak teológiai ismeretünk legyen? Nem azt kérdezte Pál apostol az efézusi hívőktől, hogy „vajon hallottatok-e a Szentlélekről”. Mi is sokat tanultunk a Szentlélek személyéről, már keresztségünk előtt is, majd a szombatiskolákban. Elméletben sok mindent el tudunk mondani Róla. De Pál apostol azt kérdezte tőlük: Vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek?” Ez a nagy kérdés: vajon vettünk-e Szentlelket, élő közösségben élünk-e Vele, tudjuk-e, hogy miben áll munkája, titka az életünkben? Nehogy így kelljen nekünk is válaszolni: „Sőt, inkább azt sem tudtuk, hogy van Szentlélek.” 
Azt már tudhatjuk, hogy létezik az isteni harmadik személy, de az én személyes életemben hogyan munkálkodik, hogyan ragadhatom meg a lényét? Mások felé ezt hogyan közvetítem?

Az Ige tükrében vizsgáljuk meg, vajon mi „vettünk-e Szentlelket"? Vessünk fel néhány gondolatot arról, milyen is az ő munkája a mi személyes életünkben? Azért is elengedhetetlen ennek a kérdésnek a megválaszolása, mivel Jézus a tíz szűz példázatában (Mt. 25,1-10) a Szentlélekkel való közösség meglétét, illetve hiányát a végidő egyházában az üdvösség feltételeként mutatja be.

21. szám – Ki az én felebarátom? – Az Ige mellett rovat

Ki az én felebarátom?

Vajon miért tette fel ezt a kérdést Jézusnak egy írástudó? (Aki egyébként helyesen válaszolta meg azt a kérdést, hogy mit kell cselekedni az örök élet elnyeréséhez: Lk 10,25–29.)
Mi volt az általános felfogás a felebaráti szeretet parancsának értelmezését illetően a zsidó nép körében Jézus földi szolgálata idején?

Jézus idézte Hegyi beszédében: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!” (Mt 5,43) A felebarát körét tehát leszűkítették, és az ellenséget, mintegy magától értetődően, nem tekintették ebbe a körbe tartozónak.

Mire alapozták ezt? 3Móz 19,18 félreértelmezésére. Ez az ige így hangzik: „Bosszúálló ne légy, haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr.” Úgy értelmezték, hogy a felebarát csak „az én népem fiai”, és akik ezen a körön kívül vannak, azok már nem számítanak felebarátnak, az ellenség pedig végképpen nem.
Csak egy kicsit kell továbbolvasnunk azonban Mózes III. könyve 19. fejezetében, és máris ott találjuk a következőket: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt! Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeresd őt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (33–34. vers)
Tehát egyértelműen a jövevényekre is vonatkoztatta Jézus előző felhívását: „Szeresd, mint magadat!” Továbbá ezúttal is hozzátette nyomatékul: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

Jézus korában létezett csak ilyen felfogás, hogy „szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”? Nem találkozunk-e a második nagy parancsolat hasonlóan kirekesztő értelmezésével a mai kereszténység körében is?
Szomorú, hogy keresztények sokasága gondolkozik ma is úgy, mint a Jézus korabeli zsidó nép jó része. Normálisnak és megengedhetőnek tartják a gyűlöletet azokkal szemben, akikre rákerült az „ellenség” címke. Az ilyen kereszténységre is érvényes Pál apostol kijelentése: „Akiknél megvan a kegyesség látszata, de megta- gadják annak erejét. És ezeket kerüld!” (2Tim 3,5)

Ferenczy Károly: Az irgalmas szamaritánus
Jézus így helyesbítette a szóban forgó felfogást a Hegyi beszédben: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Mt 5,44)

A törvénytudó kérdésére az irgalmas szamaritánus példázatának az elmondásával válaszolt. Találóan összegezte e példázat mondanivalóját Thomas Jefferson, az USA egyik alapító atyja, a következőképpen: Jézus úgy válaszolt a Ki a az én felebarátom? kérdésre, hogy az ellenség és az eretnek is az!
Az irgalmas szamaritánusnak a sebesült zsidó ember nemzeti szempontból ellenség volt, vallási szempontból pedig eretnek, mégis könyörült rajta, betöltötte a szeresd felebarátodat, mint magadat parancsolatot rá vonatkozóan. A példázat azt a mondanivalót is magában foglalja, hogy bár minden embertársadat, az egész világot a gyakorlatban nyilvánvalóan nem szeretheted úgy, mint magadat, érvényesítheted, és érvényesítened is kell ezt a parancsolatot mindazokkal szemben, akik utadba kerülnek, és a segítségedre szorulnak, bárkik legyenek is.
Azt is bemutatta Jézus e példázattal, hogy mit jelent, ha valaki úgy szereti a felebarátját, mint önmagát, azaz azt teszi vele, amit szeretne, hogy hasonló esetben vele tegyenek (Mt 7,12). Nem lehet messzebb elmenni, annál többet tenni a felebarátért, mint amit a példázatbeli szamaritánus tett (Lk 10,33–37).
Vankó Zsuzsa

21. szám – Köszöntő

Ahogy látjuk az események előrehaladását, egyre inkább szembesülnünk kell azzal, hogy emberileg lehetetlen megállnunk, nemcsak a ma elhordozhatatlannak tűnő próbái között, hanem az előttünk álló, még hevesebb küzdelemben. Az idők jeleit látva és a magunk kiszolgáltatottságát átérezve még komolyabban szükséges szívünkre venni az alábbi igei és bizonyságtételi figyelmeztetéseket és bátorításokat.

„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” (Eféz 6,10–11)

„A szomorúság és próbák napjaiban igen szükséges, hogy egymást erősítsük és bátorítsuk. Sátán kísértései ma sokkal nagyobbak, mint valaha, mivel tudja, hogy ideje kevés, és nemsokára minden egyes lélek ügyében végleg döntenek: vagy az életre, vagy a halálra. Ma nem szabad kísértések, csalódások és megpróbáltatások súlya alatt összeroskadnunk, hanem minden szenvedésben ki kell tartanunk, és bíznunk kell Jákob hatalmas Istenében. A Jóisten megmutatta nekem, hogy kegyelme elegendő minden kísértésünkben; és bár ezek a kísér- tések sokkal nagyobbak lesznek, mint valaha, mégis legyőzhetjük őket, ha kitartóan bízunk Benne.

Ha az akadályokkal megbirkózunk, ha Sátán kísértéseit legyőzzük, akkor kiálljuk hitünknek az aranynál is értékesebb próbáját, megerősödünk, és felkészülünk a további küzdelmek megvívására. Ám ha leroskadunk, ha engedünk Sátán kísértéseinek, akkor mindinkább elgyengülünk, megpróbáltatásainkért jutalmat nem nyerünk, és nem leszünk felvértezve a további küzdelmekre. Ily módon lassanként annyira elgyengülünk, hogy végén Sátán akaratának foglyai leszünk.

Fel kell öltenünk Istenünk minden fegyverét, és minden pillanatban felkészülten kell állnunk a harcra a sötétség hatalmasságaival. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez, és küzdjünk Ővele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük. Ó, bárcsak mindenki a helyes világításban láthatná ezeket a dolgokat, s mint Jézus jó katonája, mindvégig kitartana! Akkor Izrael állandóan előrehaladna Isten erejében, nagy hatalmától támogatva.” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások, Hitünk próbája c. fej.)

Kívánjuk, hogy ezek a kijelentések mielőbb valósággá váljanak mind egyéni, mind közösségi életünkben!



Harmati Gyöngyi: A perc boldog emberei

Kérdezhetnéd, mi egy perc értéke, hisz
Csupán hatvan másodperc, ami gyorsan elillan. 
Az idő roppant kerekét sem megállítani, sem 
Visszafordítani nem áll hatalmunkban.

Ha elmúlik az alkalmas idő, mi mindenről 
Lemaradunk. Az élet vonata az orrunk előtt 
Robog el. S mi ott maradunk a peronon árván, 
Kifosztottan és némán bámuljuk egymást.

Vannak akik éberen várják Isten hívását és 
habozás nélkül elindulnak, talán teljesen 
ismeretlen vidékre, ahová szólítja őket az 
égi hang. Ők a perc boldog emberei.

2019. febr. 28.

20. szám – Az Eleki Életmódközpont 2018-ban végzett munkájáról

Az Eleki Életmódközpont 2018-ban végzett munkájáról

„…és bejárta Jézus egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban,
és hirdetve az Isten országának evangéliumát,
és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.”

(Mt 4,23) 

Egy újabb év telt el, így a korábbi esztendőkhöz hasonlóan ismét szeretnénk benneteket tájékoztatni az elmúlt év eseményeiről. Az Eleki Életmódközpont működése a 9. évébe lépett, ez alatt az idő alatt már több mint 130 turnust tartottunk. Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy fenntartotta szolgálatunkat az elmúlt években. Noha voltak kisebb-nagyobb nehézségeink, sok tapasztalatot és áldást nyertünk munkánk során. Meggyőződésünk, hogy Isten különleges módon gondoskodik intézményünkről. Bízunk benne, hogy olvasva számotokra is bátorítást jelentenek az elmúlt évben szerzett tapasztalataink.

Programjainkról ■ 2018-ban összesen 14 tíznapos betegturnust tartottunk, emellett volt két képzésünk, egyik a természetes gyógymódokkal kapcsolatos, a másik témája pedig a depresszió kezelése volt. Július első hetében Celldömölkön életmódtábort rendeztünk, illetve augusztus elején Biblia-tábort Eleken. Az elmúlt évben összesen 215 vendég vett részt programjainkon. Külföldről is érkeztek hozzánk vendégek: Angliából, Svédországból, Szlovákiából, Szerbiából és Romániából. A betegségek között továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek, a mozgásszervi és emésztőrendszeri panaszok voltak a leggyakoribbak, illetve magas volt a lelki eredetű betegségek száma is. 
Az elmúlt évben reggeli áhítatainkat Jézus életéről tartottuk. Ebből a célból vázlatokat készítettünk, amelyek segítségével a vendégek nyomon követhetik Jézus életének jelentősebb eseményeit a születésétől a feltámadásáig, melyből megismerhetik Isten szeretetét, a megváltási terv beteljesedését. A témák között szerepel Jézus születésének története, pusztai megkísértése, a Nikodémussal való beszélgetés, néhány gyógyítás és példázat áttekintése, az utolsó vacsora, a Getsemáne-kerti lelki küzdelem, majd a keresztáldozat és a feltámadás. Számtalanszor tapasztaltuk, milyen pozitív hatást vált ki betegeinkben Jézus életének megismerése. Nagyon sok személyes lelki beszélgetés volt ezeknek az áhítatoknak a gyümölcse. 

Háziorvosi továbbképzés ■ A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése egy meghívás volt, amelyet dr. Garai Erzsébettől kaptunk az általa szervezett családorvosi szinten tartó tanfolyamra, márciusra, a gyulai megyei kórházba. Itt bemutatkozásra, valamint előadásokra is felkérést kaptunk.

20. szám – Családról családra (Adeia Biblia-történeti kiállítás) – Tapasztalatok rovat

Családról családra


Idén lesz hatodik éve annak, hogy megrendeztük első Biblia-történeti kiállításunkat egy vidéki kisvárosban. Akkor eszembe sem jutott, hogy évekkel később egy komoly Biblia- és bibliai régészeti gyűjteménnyel fogok dolgozni. Az Adeia Biblia-történeti gyűjtemény mára nem csupán kiállításokon látható. Munkánk, amelyet azóta tízfős csapattal végzünk – az előadások, a magunk készítette filmek, a speciális iskolai történelemórák és a múzeumpedagógiai foglalkozások mindennapjaiban – igazi örömmel tölt el bennünket.
Ami miatt tollat ragadtam, most nem az, hogy leírjam nektek, hány helyen jártunk, mennyi emberrel beszéltünk, és hány feliratkozó van levelezőlistánkon. Abban az időszakban keresztelkedtünk meg férjemmel, amikor a közösség, ahová tartozni kívántunk, éppen széthullófélben volt. Mind érzelmileg, mind emberi kapcsolataimat tekintve kilábaltam abból a fájdalomból, hogy elszakadtam attól a felekezettől, közösségtől, ahol felnőttem, ahová nagyon szerettem tartozni, ahová minden fontos kapcsolatom kötött, és még nem volt idő arra, hogy új kapcsolatokat építsek, így – ahogy szokták mondani – két szék között a pad alá estünk, amikor megtörtént a közösségszakadása. 
Itt álltunk a férjemmel gyülekezet nélkül, barátok nélkül. Elkeserítő időszak volt, azonban az az öröm, amelyet a Biblia tanulmányozásában és egyre mélyebb megértésében találtunk, nem tudott elmúlni. Sokat imádkoztam azért, hogy találjak valami olyan területet, ahol igazi örömmel tudom az emberek közé vinni az evangéliumot. Nem azért, hogy a gyülekezetnek megmutassam, hogy mennyire ügyes és jó hívő vagyok. Még ha így lett volna, sem tudtam volna senkinek megmutatni. Nem akartam a kitaposott ösvényen járni, valami újat kerestem. 

20. szám – Imatapasztalatok

Imatapasztalatok

„Az úr tevékeny kapcsolatban áll birodalmának minden részével. Figyel minden kimondott szóra. Hall minden sóhajt, meghall minden imát, figyeli mindenkinek a mozdulatait is. Igaz, hogy csalódások jönnek, és számítanunk kell a megpróbáltatásokra, azonban minden ügyünket, akár kicsi, akár nagy, rá kell bíznunk Istenre. őt nem ejti zavarba panaszaink sokasága, és nem kell félnünk attól, hogy terheink súlya túlterheli őt. Figyelő gondoskodása kiterjed minden otthonra és minden egyénre. érdekli minden ügyünk, és együtt érez velünk minden bánatunkban. Számon tart minden könnyet, és megindul erőtlenségünkön.” (Ellen G. White: Az én életem ma, 294. o.) 

December 20-án Hévízen egy magas fiatalemberrel ismerkedtem meg a könyvespultunknál. Végigtekintette a könyveket, majd felhívtam figyelmét az mp3-as hanganyagokra is. Elkérte a hanganyagok elérhetőségét, hogy később megtekinthesse a listát, és közben elindult egy beszélgetés. Többek között ezt kérdezte: ön keresztény? És olvassa ezeket a könyveket? Majd azt kérdezte, tapasztaltam-e már, hogy Isten meghallgatta az imámat, és válaszolt is rá.
Elmondtam neki, hogy életem során sok ilyen tapasztalatban volt részem. A következőt mondtam el neki: A férjem szemét Szombathelyen műtötték, és a szemműtét után pár nappal szerettem volna a főorvossal beszélni, aki őt műtötte. Délután 3 óra volt, és a rendelő előtt nagyon sokan vártak rá. Csak délután négyig rendelt, ezért így fohászkodtam magamban: „Uram, ha most kinyílna az ajtó, és kijönne a főorvos egy időre, akkor talán tudnék vele beszélni.” Nagy meglepetésemre rögtön kinyílt az ajtó. Egy beteg jött ki a főorvos kíséretében. Egy másik folyosóra mentek át szemvizsgálatra. Azonnal utánuk siettem, és megvártam a vizsgálat végét. Amikor kijöttek, megszólítottam a főorvost, aki határozottam elutasított, és azt mondta: „Asszonyom látja milyen sokan várnak rám!” „Elnézést főorvos úr, én csak egy időpontot szeretnék kérni” – válaszoltam, mire azt mondta, hogy négy órára jöjjek vissza. öröm és hála volt a szívemben, és kisiettem a kórház területéről. 

2019. febr. 27.

20. szám – „Más evangélium" – Kitekintő c. rovat

„Más evangélium” 

Tanulságos volt átolvasni a szokásos év eleji ökumenikus imahét anyagát. Január 20-tól 27-ig tartott az imahét ebben az évben. Az Evangélikus Élet 2019. január 13-ai száma közli a nyolc napra szóló vezérfonalat. Indonézia keresztény közösségei készítették az alapszöveget, felekezetközi munkacsoportban, amit a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa által közösen kijelölt bizottság véglegesített. Az imahét vezérgondolata 5Móz 16,20, amely Károli Gáspár fordításában így hangzik: „Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess!” 
Az alábbiakban idézem, hogy a nyolcadik napra szóló anyag miként foglalja össze, mi mindenről volt szó előzőleg az egyes napokon: „Az imahét a Krisztus-hívők egységéért nyolc napjának magyarázatain keresztül felidézett számos nehéz élethelyzetet, amelyekkel foglalkoznia kell a világnak: így a kapzsisággal, az erőszakkal, a kirekesztéssel, a kizsákmányolással,
a szegénységgel, a környezetszennyezéssel, az éhséggel, az emberkereskedelemmel. Ezek olyan kihívást jelentenek, amellyel minden kereszténynek szembe kell néznie.” 

20. szám – Gyermeknevelés/Milyen dolgokat ne hagyjunk rá a kisgyermekekre? – A Bizonyságtételeket olvasva c. rovat

Gyermeknevelés 2. rész 

Milyen dolgokat ne hagyjunk rá a kisgyermekekre?  
Sok családban a gyermek jól neveltnek látszik a szigorú fegyelmezés hatására, de amikor kikerül az irányítás alól, képtelen lesz önállóan gondolkodni, határozni vagy cselekedni. Ezek a gyermekek olyan sokáig éltek vasszabályok között, hogy nincs önbizalmuk az önálló cselekvéshez vagy saját vélemény alkotásához. Nem engedték nekik, hogy maguktól gondolkozzanak és cselekedjenek, pedig erre lett volna szükség. Amikor elkerülnek szüleiktől, és egyedül kell megállniuk, könnyen befolyásolják őket mások a rossz irányba. Jellemük nem lesz igazán szilárd. Sohasem voltak olyan helyzetben, hogy csak magukra támaszkodva, azonnal kellett volna cselekedniük, ezért gondolkodóképességük nem fejlődött ki kellőképpen. Olyan sokáig voltak szüleik abszolút irányítása alatt, hogy teljesen rajtuk csüggnek: szüleik gondolkoznak és döntenek helyettük. (...) 
A szigorú nevelés mindig szellemileg és erkölcsileg gyenge embereket szül, ha nem társul hozzá kellő ösztönzés az önálló gondolkodásra és cselekvésre, s ha a fiataloknak nem alakul ki ezáltal a biztonságérzetük, megismerve saját képességeiket. Annak következménye, hogy nem nevelést, hanem csak „idomítást” kaptak, az állatok fegyelmezéséhez hasonlóan, majd akkor lesz látható, amikor egyedül kell megállniuk a világban. Szüleik és tanítóik akaratukat nem irányították, hanem durva fegyelmezéssel és erőszakkal leigázták. (Gyermeknevelés, A fegyelmezés c. fejezetből – 41.)


(...) Nem szabad hagyni, hogy a gyermekek kinyilvánítsák dühüket, nem szabad megengedni nekik, hogy a padlóra vessék magukat, csapkodjanak, sírjanak, csak azért, mert valamit megtagadtak tőlük, ami nem lett volna jó számukra. Szomorú voltam, amikor láttam, milyen sok szülő elkényezteti gyermekeit ilyen téren. Az anyák elnézik gyermekeiknek a dühkitöréseket, úgy tekintik, hogy el kell szenvedniük ezt, és nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Pedig ha egy rossz dolog egyszer megengedett, annak ismétlése is lesz, az ismétlések eredménye pedig a megszokás, amely által torzul a gyermek jelleme. (...) 
Mikor kell megdorgálni a gonosz lelket? – Sokszor láttam kicsi gyermekeket magukat dobálni, sikítozni, ha akaratukat valamilyen módon keresztezték. Ez az az alkalom, amikor a gonosz lelket meg kell dorgálni. Az ellenség meg fogja próbálni, hogy uralkodjon gyermekeink elméje felett, s mi talán engedjük neki, hogy akarata szerint formálja őket? Ezek a kicsinyek nem képesek felismerni, milyen lélek befolyásolja őket, ezért a szülők kötelessége, hogy igazságot és ítéletet gyakoroljanak helyettük. Szokásaikat gondosan kell figyelni, a gonosz hajlamokat megfékezni, s lelküket a jó szeretetére sarkallni. Minden erőfeszítésünkkel ösztönözzük arra a gyermekeket, hogy csiszolják személyiségüket. (Gyermeknevelés, az Alapvető tanítások c. fejezetből – 13.) 
Csendesség uralkodjék az otthonban! – Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy alá kell vetniük magukat a törvénynek! Ne engedjétek, hogy azt gondolják: mint gyerekeknek, joguk van akkora lármát csapni a házban, amekkorát csak akarnak. (...) 
Ha a gyermekeknek megengedik, hogy otthonukban tiszteletlenek, engedetlenek, hálátlanok és durcásak legyenek, akkor az ő bűnükért szüleik lesznek a felelősek. (...) 

Addig hagytátok, hogy mindenért sírjon, amit meg akart szerezni, hogy végül ez teljesen szokásává vált. Engedtétek, hogy az apja után sírjon, sőt füle hallatára emlegették többször is, hogy „szegény, hogy sír az apja után”, míg végül szándékosan kezdte az ilyen jeleneteket. Csak lenne nálam három hétig, meglátnád, hogy megváltozna! Megértetném vele, hogy az én szavam törvény, és kedvesen, de határozottan elérném célomat. Semmiképpen nem vetném alá magamat a gyermek akaratának. Bizony, sok teendőd van még ezen a téren, és sokat veszítettél azzal, hogy e dolgot már előbb nem vetted kézbe. (Gyermeknevelés, az Alapvető tanítások c. fejezetből – 14.) 

20. szám – Az 1888-as üzenet szíve 1. rész – Hit általi megigazulás rovat

Az 1888-as üzenet szíve (I. rész) 

Az elmúlt években (évtizedekben) – pontosabban 1985 óta – közösségünkben különös hangsúlyt kapott a hit általi megigazulás üzenete. Hálásak lehetünk, hogy a jó Isten nagy kegyelmét ismerhettük meg e tanítás felfedezésével. Azóta gyakran szóltunk róla szószékekről, értekezleteken, testvéri beszélgetésekben. Robert J. Wieland Az 1888-as üzenet c. könyvét is bizonyára sokan olvasták, Bibliakörökön elemezhettük, s ez mindig megelevenítő örömhírként hathatott ránk. Azonban a ’88-as üzenet kezdeti különös lelki áldásait ma már gyakran csak nosztalgiával emlegetjük. Azóta inkább csak „felelevenítjük” a korábban felrázó, őszinte megtéréseket eredményező felismeréseket, úgymint a testtélétel, a főpapi szolgálat, a megszentelődés, az igazzá válás mély bibliai összefüggéseit. Ne vegyük tiszteletlenségnek, ha egy műszaki hasonlattal szeretném megvilágítani, hogy a ’88-as üzenetről szóló evangéliumot miként lehet „ortodoxiává” csontosítani, ahogy a reformáció „forradalmi” felismeréseit is azzá tette a „szárdiszi gyülekezet”. 
„A szárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel 3,1–3) 
A ’88-as üzenet minden elemét egy tökéletes „szerkezetként” építettük fel. Minden „csavart” a helyére illesztettünk. A szerkezet működési elvét, „mechanikáját” is jól megértettük, és „a használati utasítást” is fejből el tudjuk mondani. Azt is felismertük, hogy ha a szerkezet egyik eleme nem odavaló, illetve nem „eredeti anyagból van”, az nem illeszkedik helyesen az „egészhez”, így működésképtelen a gépezet. Az utóbbi időben gyakran elővettük, újra és újra megcsodáltuk egy-egy fő elemét ennek a csodálatos „rendszernek”. Azonban a tapasztalat mintha azt mutatná, hogy e „gépezet” minden tökéletessége ellenére sem működik – sem személyes, sem közösségi életünkben. Mi hiányozhat belőle? Hiszen minden „alkatrész” a helyén van! Talán csak egy „apróság”? Az üzemanyag, ami a szerkezetet mozgásba hozza, életet „lehel” belé? Mi az az „üzemanyag”, ami erre képes? 

Isten szeretete? 
„Az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk.” (Rm 5,5)

20. szám – „Elvégeztetett!" – Az Ige mellett rovat

Az Ige mellett

„ELVÉGEZTETETT!”
„Mikor azért elvette Jézus az ecetet, mondta: Elvégeztetett!
És lehajtván fejét, kibocsátotta lelkét.” (Jn 19,30)
 

Az evangéliumi beszámolók szerint Jézus összesen hét alkalommal szólalt meg a kereszten. Ezeket a rövid mondatokat „Jézus hét szavának” is nevezzük. Bár ilyen állapotban lélegezni is alig lehetett, és rendkívüli erőfeszítést igényelt minden egyes szó kiejtése, Jézus – küldetéséhez hűen – a kereszten is „az örök élet beszédét” (Jn 6,68) szólta. Jézus hét szava közül az utolsó előtti, az „Elvégeztetett!”, különösen nagy jelentőségű. A János evangélista által megörökített egyszavas mondat közvetlenül Jézus halála előtt hangzott el, egy másik Lukács által lejegyzett mondattal együtt: „Atyám, a Te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23,46) A Jézus élete c. könyv (756. o.) figyelemre méltó részleteket tár fel a két utolsó „szó” elhangzásának körülményeiről: „A sötét homály hirtelen felemelkedett a keresztről, és tiszta trombitaszóhoz hasonló hangon, amely mintha az egész teremtett világmindenségen áthangzott volna, Jézus így kiáltott fel: »Elvégeztetett!« (Jn 19,30) »Atyám, a Te kezeidbe teszem le az én lelkemet.« (Lk 23,46) Fényesség vette körül a keresztet, és a Megváltó arca a nap fényéhez hasonló dicsőséggel ragyogott fel. Azután lehajtotta fejét a mellére, és meghalt.” 

Mi az „elvégeztetett” szó jelentése? 
A görög teleó ige szenvedő (passzív) alakját használja János evangélista, aminek jelentése: beteljesedik, megvalósul, befejeződik, célba ér. A hozzá hasonló alakú telos főnév jelentése: vég, cél, tökéletesség. Noha a legtöbb fordítás az „elvégeztetett” kifejezést használja, a „beteljesedett” jobban visszaadja a szó eredeti jelentését. Jézus szava tehát nem a vereség, a feladás kifejezése volt, hanem sokkal inkább a győzelemé. E szó kimondása tulajdonképpen Jézus győzelmi kiáltása volt, ami a megváltás tervének beteljesedését, célba érkezését jelezte. 
Ebben a tanulmányban ennek az egy szónak a jelentőségét tekintjük át a továbbiakban. Először azt vizsgáljuk meg, mi mindenről mondhatjuk el, hogy beteljesedett, célba ért Jézus kereszthalálával, utána pedig e győzelem kihatásait, következményeit, gyümölcseit vesszük számba. 
Mi minden teljesedett be Jézus Krisztus kereszthalálával?