„Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből,
és úgy igyék abból a pohárból…”
Keresztségem után, amikor az úrvacsorákra készültem, sokszor eszembe jutottak Pál apostolnak ezek a szavai. De mi az, amivel meg kell próbálni az embernek magát? Mi az a szempont, ami alapján vizsgálni kell magunkat? Eszembe jutott még az is, amit a Sola főiskolán tanultunk: az úrvacsorai előkészület nem kettős bűnrendezés. Ez világos is, mert amit Istennél egyszer letettünk, azt nem kell még egyszer, hiszen Ő sem hozza elő. Ha pedig újra elesünk, akkor a nap végén, amikor visszatekintünk – ahogy Isten is tette a teremtésnél –, letehetjük Nála azt, ami nem volt jó.
Az úrvacsorát szoktuk a szövetség megújításának is nevezni. A keresztség a szövetségkötés, az úrvacsora pedig az arra való emlékeztetés. „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint lábait megmosni, különben egészen tiszta” – mondta Jézus Péternek az utolsó vacsorán. Az Istennel kötött szövetséget, ami tisztává tett bennünket, nem kell még egyszer megkötni, hanem csak megújítani, mert megszegtük.
A szövetségkötésről azt mondja képiesen Jézus, hogy az tisztává tesz, azaz megtisztít eddigi bűneinktől. De igaz abban az értelemben is, hogy tiszta célt jelöl ki számunkra, hiszen a szövetség az együttműködésről szól. A Szabadító megismeréséig a bűnt cselekedve az emberölőnek, a hazugság atyjának rabszolgái voltunk, a szövetségkötés után pedig azzal működhetünk együtt, aki minden emberrel meg akarja ismertetni az igazságot és munkálja a szabadításukat.
De mit jelent pontosan az Úrral való szövetség? Miután Isten kiszabadított bennünket a bűn fogságából, vállaljuk, hogy Vele együttműködve segítünk másoknak is a szabadulásban. Erre a feladatra mi vagyunk a legalkalmasabbak, mert hitelesen tudunk bizonyságot tenni az isteni szabadításról. Erre az egyik példa a gadarai megszabadított ördöngös. Amikor gyógyulása után szeretett volna a Szabadítóhoz csatlakozni, Jézus nem engedte, hanem visszaküldte az övéihez, ahol jó bizonyságot tudott tenni arról, hogy van szabadulás. Így mondta ezt Jézus a hegyi beszédben: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5,15)