A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vankó Zsuzsa írása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vankó Zsuzsa írása. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. okt. 10.

22. szám – A keresztény hit racionalitása – Az Ige mellett c. rovat

A keresztény hit „egészséges” racionalitása


Néhány szó e tanulmány címéről, témájáról

A Károli-fordítású Bibliában négyszer szerepel az „egészséges tudomány” (1Tim 1,10; 2Tim 4,3; Tit 1,9; 2,1) és háromszor az „egészséges beszéd” (1Tim 6,3; 2Tim 1,13; Tit 2,8) kifejezés. A keresztény tanításra és a keresztény igehirdetésre vonatkozik mindkét kifejezés a szövegösszefüggés szerint. Ugyanaz az „egészséges” szó (gr. hügiész, hügiájnon) szerepel a felsorolt igéknél a tudomány, illetve a beszéd jelzőjeként, ami másutt az Újszövetségben a testi egészség jelölésére is szolgál. 
Ezekre a bibliai kifejezésekre utal e tanulmány címe, némi módosítással, és arról szól, hogy a keresztény hit – nem csupán a keresztény tanítás és igehirdetés, hanem a keresztény „kegyesség”, hitgyakorlat is – akkor egészséges, ha nem hiányzik belőle a racionalitás, mégpedig az egészséges racionalitás. Különbözik ugyanis egymástól az egészségtelen racionalitás – amely magabiztosan túlértékeli az emberi ész kapacitását és lehetőségeit – és az egészséges racionalitás. Az utóbbi kellő alázattal közelít a valósághoz, elfogulatlanul igyekszik számba venni, mérlegelni a tényszerűségeket, továbbá kutatni, meglátni az összefüggéseket közöttük. 
Zichy Mihály: Az ember tragédiája, XIV. szín (1885)
Abból a tézisből indulnék ki, hogy a mai keresztény tanításból, igehirdetésből, valamint az egyéni és közösségi hitgyakorlatból egyre inkább hiányzik az egészséges racionalitás. Egy új, másfajta kereszténység alakul ki ahhoz az eredeti kereszténységhez képest, amit Krisztus tanítása és példaadása alapozott meg. E jelenséggel szemben szeretnék arról szólni, hogy min alapszik a keresztény hit egészséges racionalitása, és hogy nem létezhet e nélkül valódi kereszténység. 

Rendhagyó bevezetés

Részleteket idézek Madách Imre 19. század derekán írt, drámai-filozófiai költeményéből, Az ember tragédiájából. A 12. szín történései során a tudós kijelenti: 

„Négy ezredév után a nap kihűl,
Növényeket nem szül többé a föld…”
Magabiztosan teszi hozzá azonban: 
„Ez a négy ezredév hát a mienk, 
Hogy a napot pótolni megtanuljuk.
Elég idő tudásunknak, hiszem.”

A 14. történelmi színnél mégis zord, kietlen táj jelenik meg. Ádám feljajdulva mondja kísérőjének, Lucifernek:

2019. jún. 5.

21. szám – Az „igaz vallás” meghatározása Jézus tanításában – Kitekintő rovat

Rembrandt: Krisztus-fej (1648–1656 között)
Elhangzott a Wesley János Lelkészképző Főiskola konferenciáján (2017. május 1.), és megjelent „Az igaz vallás” című kötetben (kiadó: Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2018).


Bevezetés

Az „igaz vallás” cím hallatán azonnal seregnyi kérdés rajzik agyunkban, és mások fejében is: Mit értsünk az igaz vallás fogalmán? Valamely vallást vagy keresztény felekezetet, és ugyan melyiket? Egyáltalán létezik olyan, hogy igaz vallás? Továbbá, ha van igaz vallás, akkor van hamis is? Létezik valamilyen objektív mérce a különbségtételhez? Korszerű-e egyáltalán igaz vallásról beszélni a tolerancia és az ökumenizmus korában?

A berlini Humboldt Egyetem evangélikus teológiai karának professzora, Klaus-Peter Jörns jellegzetesen mai felfogást terjeszt elő „Ha a kereszténység hiteles, akar lenni...” c. cikkében. (Így is hangozhatna a cím: „Ha a kereszténység igaz vallás akar lenni...”)

„Ha a kereszténység hiteles akar lenni, a kinyilatkoztatásnak – mint Isten önközlésének – fogalmát többé nem vonatkoztatja kizárólag a Bibliában dokumentált zsidó–keresztény emléknyomra. Más vallások esetében is elismeri, hogy Isten valódi önközléseit észlelték és észlelik, még ha e vallások a keresztény önértelmezésnek mint vallásnak nem felelnek is meg. Nem cáfolható az a pozitív föltevés, hogy Isten nemcsak a kereszténységet akarta, hanem a többi vallást is. Ezért a kereszténységnek, ha hiteles, több mondanialója van más vallások számára annál, minthogy a létezésük fölött sajnálkozik. Mivel a zsidók és a keresztények előtt és mellett más vallások is voltak és vannak, az Isten Isten voltába és egységébe vetett hit pozitív kijelentéseket kíván meg a vallások és kultúrák sokszínűségéről.”1

2019. máj. 31.

21. szám – Ki az én felebarátom? – Az Ige mellett rovat

Ki az én felebarátom?

Vajon miért tette fel ezt a kérdést Jézusnak egy írástudó? (Aki egyébként helyesen válaszolta meg azt a kérdést, hogy mit kell cselekedni az örök élet elnyeréséhez: Lk 10,25–29.)
Mi volt az általános felfogás a felebaráti szeretet parancsának értelmezését illetően a zsidó nép körében Jézus földi szolgálata idején?

Jézus idézte Hegyi beszédében: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!” (Mt 5,43) A felebarát körét tehát leszűkítették, és az ellenséget, mintegy magától értetődően, nem tekintették ebbe a körbe tartozónak.

Mire alapozták ezt? 3Móz 19,18 félreértelmezésére. Ez az ige így hangzik: „Bosszúálló ne légy, haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr.” Úgy értelmezték, hogy a felebarát csak „az én népem fiai”, és akik ezen a körön kívül vannak, azok már nem számítanak felebarátnak, az ellenség pedig végképpen nem.
Csak egy kicsit kell továbbolvasnunk azonban Mózes III. könyve 19. fejezetében, és máris ott találjuk a következőket: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt! Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeresd őt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (33–34. vers)
Tehát egyértelműen a jövevényekre is vonatkoztatta Jézus előző felhívását: „Szeresd, mint magadat!” Továbbá ezúttal is hozzátette nyomatékul: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

Jézus korában létezett csak ilyen felfogás, hogy „szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”? Nem találkozunk-e a második nagy parancsolat hasonlóan kirekesztő értelmezésével a mai kereszténység körében is?
Szomorú, hogy keresztények sokasága gondolkozik ma is úgy, mint a Jézus korabeli zsidó nép jó része. Normálisnak és megengedhetőnek tartják a gyűlöletet azokkal szemben, akikre rákerült az „ellenség” címke. Az ilyen kereszténységre is érvényes Pál apostol kijelentése: „Akiknél megvan a kegyesség látszata, de megta- gadják annak erejét. És ezeket kerüld!” (2Tim 3,5)

Ferenczy Károly: Az irgalmas szamaritánus
Jézus így helyesbítette a szóban forgó felfogást a Hegyi beszédben: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Mt 5,44)

A törvénytudó kérdésére az irgalmas szamaritánus példázatának az elmondásával válaszolt. Találóan összegezte e példázat mondanivalóját Thomas Jefferson, az USA egyik alapító atyja, a következőképpen: Jézus úgy válaszolt a Ki a az én felebarátom? kérdésre, hogy az ellenség és az eretnek is az!
Az irgalmas szamaritánusnak a sebesült zsidó ember nemzeti szempontból ellenség volt, vallási szempontból pedig eretnek, mégis könyörült rajta, betöltötte a szeresd felebarátodat, mint magadat parancsolatot rá vonatkozóan. A példázat azt a mondanivalót is magában foglalja, hogy bár minden embertársadat, az egész világot a gyakorlatban nyilvánvalóan nem szeretheted úgy, mint magadat, érvényesítheted, és érvényesítened is kell ezt a parancsolatot mindazokkal szemben, akik utadba kerülnek, és a segítségedre szorulnak, bárkik legyenek is.
Azt is bemutatta Jézus e példázattal, hogy mit jelent, ha valaki úgy szereti a felebarátját, mint önmagát, azaz azt teszi vele, amit szeretne, hogy hasonló esetben vele tegyenek (Mt 7,12). Nem lehet messzebb elmenni, annál többet tenni a felebarátért, mint amit a példázatbeli szamaritánus tett (Lk 10,33–37).
Vankó Zsuzsa

2019. febr. 27.

20. szám – „Más evangélium" – Kitekintő c. rovat

„Más evangélium” 

Tanulságos volt átolvasni a szokásos év eleji ökumenikus imahét anyagát. Január 20-tól 27-ig tartott az imahét ebben az évben. Az Evangélikus Élet 2019. január 13-ai száma közli a nyolc napra szóló vezérfonalat. Indonézia keresztény közösségei készítették az alapszöveget, felekezetközi munkacsoportban, amit a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa által közösen kijelölt bizottság véglegesített. Az imahét vezérgondolata 5Móz 16,20, amely Károli Gáspár fordításában így hangzik: „Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess!” 
Az alábbiakban idézem, hogy a nyolcadik napra szóló anyag miként foglalja össze, mi mindenről volt szó előzőleg az egyes napokon: „Az imahét a Krisztus-hívők egységéért nyolc napjának magyarázatain keresztül felidézett számos nehéz élethelyzetet, amelyekkel foglalkoznia kell a világnak: így a kapzsisággal, az erőszakkal, a kirekesztéssel, a kizsákmányolással,
a szegénységgel, a környezetszennyezéssel, az éhséggel, az emberkereskedelemmel. Ezek olyan kihívást jelentenek, amellyel minden kereszténynek szembe kell néznie.” 

20. szám – Az Ige mellett – Messiási prófécia-e az Aggeus 2:6-7?

Messiási prófécia-e az Aggeus 2,6–7-ben foglalt kijelentés? 

Az igeszakasz értelmezése erősen vitatott, különösképpen a mai magyarázók részéről. Amikor az alábbiakban kifejtjük Aggeus könyve 2,6–7 tényleges üzenetét, egyben bepillantást nyújtunk a Sola Scriptura Teológiai Főiskola keretében működő Biblia-fordító revíziós műhely munkájába. Érzékelhetővé válik, hogy milyen alapos körültekintésre van szükség e munka során, és milyen nagy felelősség állást foglalni a vitatott kérdésekben a revízió során. 

 A Biblia-versek szövege a ma közkézen forgó magyar fordításokban 
A Károli-fordítás 1908-as revíziójában – amely ma a leginkább ismert és használt, elsősorban a protestánsok között – ez olvasható: „Mert ezt mondja a Seregek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden nép óhajt, és megtöltöm e házat dicsőséggel – azt mondja a Seregek Ura.” 
A Kecskeméthy István által 1890–1940 között készített fordításban, amit az erdélyi Koinónia Kiadó 2009-ben újra kiadott, a szöveg a következő: „Mert így mondta a Seregek Ura: Még egy kicsi, és én megrázom az eget és a földet, és a tengert és a szárazat. És megrázok minden nemzeteket, és eljön minden nemzetek gyönyörűsége; és megtöltöm ezt a házat dicsőséggel, azt mondja a Seregek Ura.” 
Az úgynevezett IMIT-Biblia, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat által 1897 és 1906 között készített, részenként kiadott, héber–magyar nyelvű Biblia szerint: „Mert így szól az Örökkévaló, a Seregek Ura: Még egy keveset, és én megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítem mind a nemzeteket, és ide jönnek drágaságai mind a nemzeteknek; megtöltöm e házat dicsőséggel, mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.” (Ezt az IMIT által készített fordítást újból kiadta a Makkabi Kiadói Kft. 2008-ban.) 
Az új fordítású (először 1973-ban kiadott) katolikus Bibliában így szól ez az igeszakasz: „Igen, ezt mondja a Seregek Ura. Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítem mind a népeket, és ideáramlik minden népnek a kincse. Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel – mondja a Seregek Ura.” 
A Magyar Bibliatársulat által először 1975-ben kiadott, majd 1995-ben és 2014-ben revideált új fordítású Bibliában (az úgynevezett ökumenikus Bibliában) ez olvasható: „Így szól a Seregek Ura: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja a Seregek Ura.” 

2017. márc. 24.

14. szám – A hit titka – Hit általi megigazulás rovat

„A hit titka”

Különös kifejezés
Az Újszövetségben egyetlen helyen, abban a szövegösszefüggésben fordul elő ez a kifejezés, hogy Pál apostol inti munkatársát, Timótheust: olyan személyeket válasszanak a gyülekezeti tisztségek betöltésére, „akiknél megvan a hit titka, tiszta lelkiismerettel” (1Tim 3,9). Az eredeti szövegben a titoknak fordított szó: müsztérion. Ez a görög szó olyan titokra utal, amely azért titok, mert valami emberileg felfoghatatlant rejt, és különleges kiváltság az ember számára ennek a titoknak a feltárulása. Érdeklődésünkre tarthat számot, hogy mi „a hit titka” kifejezés tartalma. 

Párhuzamos kifejezésmódok 
Egy apa éppen akkor kereste Jézust, hogy segítségét kérje reménytelenül beteg, szenvedő gyermeke meggyógyításához, amikor a Megváltó három tanítvánnyal felment egy magas hegyre, a megdicsőülés hegyére. Jézus távollétében a többi tanítvány megpróbálta meggyógyítani a gyermeket az Ő nevében. Volt már tapasztalatuk ebben, mert korábban, amikor Jézus önálló munkára küldte őket, elnyerték a Szentlélek segítségét ehhez a szolgálathoz. Most azonban kudarcot vallottak. Amikor Jézus lejött a hegyről és a helyszínre érkezett, a kétségbeesett apa így számolt be az eredménytelen próbálkozásról: „Elvittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” (Mt 17,16) Jézus – az apa hitének megnyilatkozására – egészségessé tette a gyermeket. Ezt követően, amikor már csak magukban voltak Jézus és a tanítványai, megkérdezték őt kudarcuk okáról. Jézus válasza így hangzott: „A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek, ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek, menj innen amoda, és elmenne – semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17,20) 
Jézus megállapítása a tanítványok hitetlenségét illetően nyilván nem úgy értendő, hogy nem hittek volna, nem bíztak volna Jézusban mint Messiásban ekkor is, és nem azonosultak volna lelkükben a tanításaival. Az a hit azonban, amelyről Jézus azt mondta, hogy ha csak egy mustármagnyi van belőle, a legnagyobb és leglehetetlenebbnek látszó dolgok is megvalósulhatnak, nem volt meg bennük akkor, amikor az apán és gyermekén segíteni akartak. A hasonlat, mely szerint mustármagnyi hit megnyilatkozása is elegendő ahhoz, hogy hegyek mozduljanak ki a helyükből, nem szó szerint értendő. A hegy szimbólum Jézusnak ebben a mondásában, és arra utal, hogy sokszor olyan problémákkal küzdünk, amelyek elmozdíthatatlan hegynek tűnnek, pedig megoldódhatnának, ha olyan hitünk lenne, amilyenről Jézus itt szól. 
Különleges, hogy ezt a fajta hitet Jézus mustármaghoz hasonlítja, és kijelenti, hogy ebből a hitből egy mustármagnyi is hegyeket mozdíthat ki a helyükből, azaz hegynyi nehézségeket háríthat el. Máskor is alkalmazta Jézus a mustármaghasonlatot. Ismert ez a kijelentése: „Isten országa hasonló a mustármaghoz.” (Mt 13,31) Biológus szakértő magyarázata szerint „Jézus nem a nálunk termesztett fehér mustárról, hanem palesztinai rokonáról, a fekete mustárról beszélt. (…) Ez az egyéves, gyorsan nagy bokorrá terebélyesedő (…), lágy szárú növény ugyanis a Szentföld kedvező éghajlati körülményei között három-négy méteres magasságával valóban kiemelkedik minden más, itt termesztett lágy szárú növény közül. Több ismert utazó is említi naplójában, hogy Galileában lómagasságú mustárbokrokkal találkoztak. (…) Mákszemnél is kisebb, gömbölyű, fekete magvai valóban a legkisebbek a Palesztinában akkoriban termesztett növények magjai között. (…) A bő maghozam az elvetett mag több ezerszeresét is elérheti.”
 A hasonlat értelme tehát ez: parányi magból óriási növény születik. Ennek megfelelően van olyan különleges hit, amelynek akár csak a pillanatnyi felvillanása esetén is hatalmas dolgok történnek. 

2014. máj. 11.

4. szám - Megújulás és reformáció: A szemgyógyító ír - Hit általi megigazulás rovat

Hit általi megigazulás
Megújulás és reformáció 
(Az Idők Jelei 1992/1-2. számából)
„Kend meg a szemeidet szemgyógyító írral, hogy láss!” (Jel. 3:18)

A laodiceai üzenet és mi
A laodiceai üzenetet állandóan idézzük, magyarázzuk, hivatkozunk rá. Bűnbánattal valljuk, hogy egyházunkra és személyesen miránk vonatkozik. Mondjuk, hogy értjük és elfogadjuk, de mégsem így van. Nézzük, de nem látjuk. Olvassuk és hirdetjük, mint fontos intelmet. Akarnánk kikerülni a veszélyt, amelyre figyelmeztet, de mégsem kerüljük ki, hanem beteljesítjük az üzenet jövendölését: „Nem tudod”, milyen állapotban vagy. Hatalmas a prófétai ige. Bizonyos a beteljesedése, mert az a Valaki szól általa, „aki megjelenti a mély és elrejtett dolgokat, mert tudja, mi van a sötétségben, és világosság lakozik vele” (Dn 2,22).
Mi ez a borzalmas varázslat – vagy átokszerű vakság? A szív bűnbetegségének a „szembetegség” az első és messzeható következményekkel járó szövődménye. Az akarat bénasága, fogsága, sőt elfogult vonzalma az önromboló bűn iránt csak másodfokú következmény. Ebben már nagy szerepe van átvitt értelemben vett látószervünk megbetegedésének: a gondolkodóképesség, az erkölcsi ítélőképesség meghomályosodásának és eltorzulásának. Ez pedig kihat egész lényünkre és életünkre, amint Jézus mondotta jól érthető, jelképes beszéddel: „A test lámpása a szem… Ha a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?” (Mt 6,22–23) 
Az üzenet tanúságot tesz lelki látásunk súlyos megbetegedéséről – íme, ekkora a különbség a mi látásunk és a valóság között:
– Szerintünk mi „gazdagok vagyunk, meggazdagodtunk, és semmire nincs szükségünk”. 
– Az Úr szerint viszont, aki az igazságot tárja fel: „nyomorultak, szánandóak [pontos fordítás szerint], szegények, vakok és mezítelenek” vagyunk.
Ez nemcsak homályos vagy torz látás, hanem teljes vakság, amint az Úr is megállapítja.
Itt van tehát az oka annak, hogy bár folyton hangzik, mégsem értjük a laodiceai üzenetet. Lelki vaksággal olvassuk, magyarázzuk és hirdetjük. Sokszor úgy van, amikor egymás között vitatjuk, fejtegetjük, amint a magyar közmondás mondja: „Vak vezeti a világtalant.”

A szemgyógyító ír fontossága
Soha nem volna szabad foglalkoznunk ezzel az üzenettel anélkül, hogy előbb „megkennénk szemünket szemgyógyító írral”. Az üzenet vakságunkról tesz bizonyságot, tehát mindig gondolnunk kellene arra, hogy lelkileg vakon ezt az üzenetet is hiába olvassuk. Figyeljük meg, hogyan határozza meg állapotunkat az úr. Először általánosan minősíti: Nyomorult és szánandó állapotban vagyunk. Ezután három betegséget, súlyos fogyatékosságot nevez meg: szegény, vak és mezítelen. 
A tanácsoknál e három bajra ajánl gyógyszert: