22. szám – A Biblia tanítása a halálról – Az Ige mellett c. rovat

A Biblia tanítása a halálról, tíz rövid tételben összefoglalva

1. Nem Isten teremtése, nem a természet rendje. A Biblia elején (1Móz 1,31) és végén (Jel 21,4) a halál nélküli világról van szó. A halál okozat, oka a bűn bejövetele (Rm 5,12). A halál „ellenség”: 1Kor 15,26.
2. Az egyetlen reménység a halállal szemben abban rejlik, ha van valaki, aki a halál okától meg tudja szabadítani az egyes embert, illetve az emberiséget. Ezért nagy örömhír Mt 1,21. Jézus azért mondhatta, hogy nála van „a halál és a sír kulcsa” (Jel 1,18), mert Ő meg tud szabadítani a halál okától.
3. Egyedül Istené a „halhatatlanság” (1Tim 6,16). Az az alapvető különbség a Teremtő és a teremtmények között, hogy míg Isten halhatatlan, a teremtményeknek csak tőle kapott és általa fenntartott életük van. 1Kor 15,54 „halandónak” nevezi az embert, Rm 2,7 szerint pedig az ember csak „keresi a halhatatlanságot”. 1Móz 3,19 szerint az ember mindenestől, személyiségével együtt csak „por”, holt anyag a teremtő és fenntartó Isten nélkül.
4. Az ember nem osztható szét testre és lélekre. 1Móz 2,7-ben az „élet lehelete” nismat hajjim a héber szövegben, ennek a váltófogalma másutt az Ószövetségben a ruah. Mindkettő személytelen életet, életerőt jelent, ami Isten ajándéka a teremtménynek, sohasem jelent egyik fogalom sem személyes lelket, személyiséget. A test és az élet lehelete együtteséből jön létre az oszthatatlan „élő lélek”.
5. A Bibliában két halálról van szó. Pontosabban a „második halál” kifejezéssel találkozunk a Bibliában (Jel 2,11; 20,14), ami a kárhozatot jelenti, ebből következően az a halál, ami a bűn következményeként minden emberre elhat, az első halál.
6. A „második halál”, ami a kárhozatra ítélteket sújtja, nem örök szenvedés, hanem végérvényes halál, megsemmisülés. Jézus kijelentése szerint a „gyehennában”, amit a kárhozat megjelölésére használtak a zsidók, „mind a test, mind a lélek elvész” – vö. Abd 15,16/b; Jel 22,3 szerint az újjáteremtett Földön semmi „elátkozott” nem lesz. Amikor a Biblia üdvösségről és kárhozatról beszél, mindig az életet és a halált állítja szembe egymással, nem pedig az örök boldogságot és az örök szenvedést: Jn 3,16; Rm 6,23.
7. Az első halál mibenlétét mind az Ó-, mind az Újszövetség az alvás hasonlatával írja le, következetesen. Lásd például 1Kir 14,31; 15,8 stb., Dn 12,2; Jn 11,11–14; 1Thess 4,13–15. Ahogy az alvásban nincs éber öntudat, a halálban sincs: Zsolt 88,11–13; Préd 9,6–8.12.
8. Mi marad meg akkor az emberből, ha az öntudat kialszik, a test elporlad, mi az, amit Isten feltámaszt? Egyetlen válasz erre: Lk 20,37–38, magának Jézusnak a titkot felfedő csodálatos kijelentése. Isten emlékezete, szeretete őrzi a meghaltak személyiségét, és ehhez nincs szükség semmilyen megfogható maradványra.
9. A feltámadás új teremtés az Írás szerint, Isten puszta szavával történik, éppúgy, mint a kezdeti teremtés vagy Jézus csodái földi életében: Rm 4,17. Két feltámadás lesz, és a kettő között minőségi és időbeli különbség van: Jn 5,28–29; Jel 20,6; 1Kor 15,23.42–43; 1Thess 4,16; Jel 20,5.
10. Az utolsó ítélet felmentő végzése nélkül senki sem nyerhet üdvösséget, nem támadhat fel. A Szentírás nem tud egyéni, külön ítéletről kinek-kinek a halálakor: Jób 19,25; Jn 11,24; 2Tim 4,6–8; Dn 12,13.

Vankó Zsuzsa