16. szám – Nyári táborok beszámolói

Nyári táborok 2017.

Toleranciatábor Seregélyes

Az idei toleranciatáborba való jelentkezésem egy évvel ezelőtt, a tavalyiban történt. Edinának szavamat adtam, hogy ott leszek. Úgy adódott, hogy vihettem magammal egy mozgássérült hölgyet is, akit a karácsonyi koncertünkkor ismerhettem meg a közeli idősotthonban.

Aki volt már együtt a mozgáskorlátozottakkal, azoknak nem kell, aki nem volt, annak meg nehéz leírni, hogy mi is történik ott és akkor közöttünk és bennünk. 

Sokszor gondoltam arra, amit családi kirándulásaink alatt érzek, mikor számunkra még ismeretlen, szépséges helyen láthatjuk és tapinthatjuk az Isten jelenlétét: ide el szeretném hozni a társaimat is, hogy lássák ők is, örüljenek ők is!

Együttlétünk a felszabadultság és valami megmagyarázhatatlan öröm jegyében telt. Ebből még az sem tudott minket kizökkenteni, hogy az év legmelegebb hetén voltunk Seregélyesen. Senki nem unatkozott. Teendő mindig akadt, hisz a fizikai gondozás önmagában sok időt vesz igénybe, Edina pedig messzemenően gondoskodott arról, hogy a maradék időt hasznos programokkal tölthessük. Hihetetlennek tűnik, de az az önfeledtség, amivel rendelkeztünk, amikor játszottunk – mert játszani jó, játszani kell! – meghatározója lett többi együttlétünknek is. Volt bemutató idomított, kedves kutyusokkal, strandoltunk (ezt külön látnotok kellene), néztünk mélyen elgondolkodtató filmet, virágcsokrokat kötöttünk száraz virágból, régi várak életébe pillanthattunk be, és sokat-sokat énekeltünk. Napi szinten voltak mély, isteni gondolatokkal megvilágított beszélgetéseink. Esténként pedig éjszakába nyúló szobai beszélgetések elfojtott foszlányai hallatszottak, ahol kimondhatatlan és szinte elviselhetetlen emberi sorsok kerültek a szemünk elé. Maradandó, mélyreható, összekovácsoló, reményt és vigaszt kereső és találó barátságok szövődtek ember és ember, ember és Isten között. 

Egyik szobatársam, akinek skizofrén lánya is velünk volt, ezt mondta nekem a hét közepén: „Emlékszel, mit mondtam tavaly, hogy miért jöttem el? Azért, mert a lányomnak jót akartam. Az idén már másért jöttem. Én szeretnék tanulni.”

16. szám – 20 éves a Comenius Általános Iskola – Emlékoszlop c. rovat

20 éves a Comenius Általános Iskola

Hálára ad okot minden megkezdett és lezárt tanév, hiszen aki valamelyest is ismeri az iskola történetét, tudhatja, hogy ez a kis intézmény milyen anyagi nehézségekkel küzdött a mögötte levő két évtizeden át. A most induló 2017/18-as tanév viszont azért ad okot különleges hálára, mert a Comenius Általános Iskola fennállásának huszadik tanévét indíthatjuk el. Elsősorban kegyelmes Istenünknek köszönhetjük, hogy ezt a kerek évfordulót megélhettük, aki valamiért úgy gondolta, megsegíti annyira ezt a szolgálatot, hogy már történelmi mércével is mérhető időtávot engedett működni. 

A mennyei segítségen kívül eddigi megmaradásunkat köszönhetjük minden testvérünknek is, akik imáikkal, kisebb-nagyobb támogatásaikkal is segítették fennmaradásunkat. És végül, de nem utolsó sorban közösségünknek, a Keresztény Advent Közösségnek tartozunk hálával, amely szervezet az elmúlt hosszú évek során rendszeresen támogatta az iskolában folyó szolgálatot.

Örülünk annak, hogy ezt az évet is a maximálisan felvehető közel 90 fővel, köztük egy 11 fős első osztállyal, és még 11 magántanulóval indíthatjuk. Jelenleg 86 nappalis diákunk van, de az év során is gyakoriak az átjelentkezések, így várhatóan idén is „telt ház” lesz az iskolában. Tavaly is így volt, ezért legalább 3-4 gyermeket nem tudtunk felvenni év közben, mert nem voltak szabad helyeink. Nagy megtiszteltetés ez, s nagy felelősség és lehetőség egyben, hogy Szekszárd, illetve Tolna megye diákjain és magántanulóinkon keresztül valamelyest az ország több mint száz családjának gyermekeit oktathatjuk, nevelhetjük.

Az elmúlt húsz évben mintegy háromszáz nappalist és magántanulót engedtünk útjára, akik közül szinte mindenki hálás azért, amit itt, a Comeniusban kapott. Amikor utcán vagy éppen a boltban találkozunk volt diákjainkkal és szüleikkel, nemcsak a szakmaiságot emlegetik, hanem azt az emberséget, odafigyelő hozzáállást is, amit itt kaptak. 

Vannak elballagottjaink közt becsületes munkásemberek, pedagógusok, orvosok, közgazdászok, mérnökök, akik sokfelé elviszik az iskola jó hírét. Így egyre többször találkozunk olyan szülővel, aki egy másiktól hallott jót rólunk, nem pedig valamelyik hirdetésünk alapján jelentkezett hozzánk. Mondhatni, hogy legalább a jelentkezők felét ők teszik ki.

16. szám – Az egészségügyi misszióról

Miért olyan fontos, hogy minden gyülekezeti tag 

bekapcsolódjon az egészségügyi misszióba?

A januárban megalakult egészségügyi osztály céljai között szerepel, hogy rendszeres alkalmakat biztosítson gondolatok, tapasztalatok megosztásához, a közös tervezéshez és továbbképző előadásokhoz. Ennek jegyében tartottuk 2017. május 14-ei konferenciánkat. Ennek kezdő áhítatát írott formában is közzétesszük.

„Eljött az idő, hogy minden gyülekezeti tag
kivegye részét az egészségügyi missziómunkából.”
(Bizonyságtételek, VII. köt., 62. o.)

A mai konferencia áhítatán egy fő kérdést szeretnék felvetni: Miért szükséges, hogy mindenki komolyan vegye az egészségügyi munkát, és abba bekapcsolódjon? E kérdésre válaszolva több érvet is megfogalmazhatunk.

Jézus példája. Figyeljük meg, hogyan munkálkodott Jézus: „És bejárta Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban és hirdetve Isten országának evangéliumát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget. És elterjedt az ő híre egész Szíriában: és hozzávitték mindazokat, akik rosszul voltak, a különféle betegségekben és kínokban sínylődőket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyította őket. És nagy sokaság követte őt Galileából és a Tízvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.” (Mt 4,23–25) Jézus példája egy üzenetet hordoz: nem elég önmagában az evangéliumhirdetés, személyes szolgálattal kell összekapcsolni az igehirdetői munkát. E két dolog: a szó és a tett, az ige és a gyakorlati segítségnyújtás együttese volt tehát Jézus szolgálatának titka. Mindez számunkra is követendő példa: „Csak Krisztus módszere vezet igazán eredményre az emberekkel való kapcsolatfelvételben. A Megváltó az emberek között mozgott, mint aki a javukat akarja. Együttérzést tanúsított, szolgálatával megadta, amire szükségük volt és elnyerte a bizalmukat. Azután így szólt: Kövessetek engem!” (A nagy Orvos lábnyomán)

16. szám – Seneca gondolatai

Seneca gondolataiból

• Nincs senki, aki másnak használva magának ne használt volna. 
• A helyes cselekedetnek az a díja, hogy megtettük. 
• A bölcsesség nem emlékezik jobban a sértésre, mint a neki tett szolgálatra. 
• Kérded, mi felejteti el velünk a kapott jót? A vágy arra, amit csak ezután kell kapnunk. 
• Nincs veszélyesebb gyűlölet annál, ami a megcsúfolt jótett miatti szégyenérzésből ered. 
• Az, hogy hálás embert találj, megéri, hogy hálátlanokat is próbára tégy. 
• Az ártalmas dolgok sosem tartanak mértéket. A bűnök őszintén sohasem kezeskednek. 
• A jó emberben nem a rossz csökkent meglétét tapasztalom, hanem teljes hiányát. 
• Az olvasást egy percre sem hagyom abba. 
• Nem szabad csak írni vagy csak olvasni: az egyik – az írás – mogorvává tesz, kimeríti energiáinkat, a másik felold és kilúgoz. Váltakozva kell folyamodnunk ehhez és ahhoz, szabályoznunk az egyiket a másikkal, hogy ami az olvasás során összegyűlik, azt az író formába öntse. 
• Hogy mi lesz, azt nem tudom, hogy mi lehetséges, azt tudom. 
• A megkívánt dolgok legokosabb mértéke: nem annyit elvenni, amennyit akarsz, hanem annyit, amennyi megillet. 
• „Ó, milyen tudós ember!” Elégedjünk meg ezzel az egyszerűbb ranggal: „Ó, milyen jó ember!” 
• Bölcs lehetsz parádé nélkül, gyűlölködés nélkül is. 
• Ha le akarod vetkezni vétkeidet, nagy ívben térj ki a vétkes példák elől. 
• Cselekedj, ne csak csevegj, s ne csak a hallgatók mulatságára bűvészkedj a szavakkal, hanem a lelket eddzed, és szilárdítsd a fenyegetésekkel szemben. 
• Nem azért nem merünk belevágni valamibe, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merünk belevágni. 
• A szabadságot ingyen nem lehet megkapni. Ha sokra tartod, minden mást kevésre tarts. 
• Nincs, aki ne lenne elég erős ahhoz, hogy ártson. 
• A hallgatóság nagy részéről látható, hogy számára a filozófus iskolája a tétlenség tanyája. 
• Kevesen tudták hazáig vinni azt, amit megértettek. 
• Hogyan lehet bebizonyítani a gondolatokról, hogy eredetiek? Megmondom: úgy kell cselekedned, ahogy beszélsz. 
• Ahol az értelem számára nincs hely, nincs jó sem.

16. szám – Reformátorok és hitehagyás – Tallózó c. rovat

Reformátorok és hitehagyás

Miért küldött reformátorokat Isten az egyházba? Ki mondható igazi reformátornak? 

A hitehagyás, a hűtlenség akkor következik be, ha a vezetők, prédikátorok és gyülekezeti tagok elkezdik figyelmen kívül hagyni Isten irányítását és törvényeit. Kezdetben befogadják ugyan az igazságot, de továbbhaladva emberi elképzeléseket, okoskodásokat követnek, amelyek idővel feltételezésekhez, végül engedetlenséghez vezetnek. Ezután elméjükben kialakul a Biblia és a prófétaság Lelke világos tanításaival való szembenállás. Az emberi bölcsesség válik istenükké. A sötétség világossággá változik, a világosság sötétséggé. Figyeljük meg, mit mondanak erről az ihletett tanácsok: 

„Azok, akik megfogadják a Salamon hitehagyásában rejlő intést, óvakodnak attól, hogy megtegyék az első lépést a Salamont elbuktató bűnök felé – csak a menny akarata iránti engedelmesség óvja meg az embert a hitehagyástól. Isten nagy világosságot és sok áldást árasztott az emberre. Ha ezt a világosságot és sok áldást nem fogadja el, semmi sem védi meg az engedetlenségtől és a hitehagyástól. Amikor azok, akiket Isten magas állással és felelős megbízatással tisztelt meg, Tőle elfordulva emberi bölcsességre építenek, akkor világosságuk sötétséggé változik. A rájuk bízott képességek saját csapdájukká válnak.” 

(Próféták és királyok, 83. o., eredeti számozás) 

„Korunkban a hitszegés és hitehagyás szelleme érvényesült, amelyet tisztánlátásnak neveznek, mert állítólag ismerik az igazságot. Ez valójában csak vak elbizakodottság. Emberi elméleteket dicsőítenek, és Isten, valamint törvénye helyére teszik őket. Sátán engedetlenségre csábítja az embert. Azt ígéri, hogy engedetlenségével szerzett szabadsága és függetlensége nyomán az ember olyan lesz, mint Isten. Azt látjuk, hogy az emberek Isten világos kijelentéseivel szemben foglalnak állást, és bálványimádóan az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezik az emberi bölcsességet. Alkalmazkodnak a világ szokásaihoz, és azonosulnak elveivel. Ez annyira elhomályosítja értelmüket és megzavarja gondolkodásukat, hogy szinte már nem tudnak különbséget tenni a világosság és sötétség, az igazság és tévedés között. Olyan messzire távolodnak el a helyes úttól, hogy néhány úgynevezett filozófusnak a véleményét megbízhatóbbnak tartják a Biblia igazságainál. Úgy tűnik, hogy Isten Igéjének kérlelései és ígéretei, valamint az engedetlenség és a bálványimádás ellen meghirdetett ítéletei nem érintik szívüket. Azt a hitet, amely Pált, Pétert és Jánost áthatotta, idejétmúltnak, titokzatosnak tartják, amely nem méltó modern gondolkodók felfogásához.” 

(Próféták és királyok, 178. o.) 

16. szám – Szentlélek és újjászületés – Bizonyságtételek rovat

A legnagyobb szükséglet

„Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet,  és fehérebb leszek a hónál.” (Zsolt 51,9)

Mindannyiunk legnagyobb és legsürgősebb szükséglete az igaz istenfélelem újjáéledése. A legfontosabb feladatunk, hogy erre törekedjünk. Komoly erőfeszítést kell tennünk az Úr áldásának elnyeréséért, nem azért, mert Isten nem akarja adni, hanem azért, mert mi nem vagyunk készek elfogadni. Mennyei Atyánk jobban szeretné a Szentlelket adni azoknak, akik kérik, mint ahogy földi szülők adják jó ajándékaikat gyermekeiknek. A mi dolgunk, hogy bűnvallással, megalázkodva, bűnbánattal és komoly imával teljesítsük azokat a feltételeket, amelyek Isten ígéreteihez fűződnek, hogy kiáraszthassa ránk áldásait. 

Újjászületést csak az imánkra adott válaszban remélhetünk. Ha az emberek nélkülözik Isten Szentlelkét, nem értékelik az Ige hirdetését sem, de amikor a Lélek hatalma megérinti szívüket, az előadások nem maradnak hatás nélkül. Isten szavának tanítása és Lelkének befolyása vezeti józan belátásra azokat, akik összejöveteleinket látogatják. Értékes tapaszta- latokat fognak nyerni, és hazatérve készek lesznek egészséges befolyást árasztani. 

Vannak régi hívők, akik tudják, hogy mit jelent Istennel imában egyesülni és átélni a Szentlélek kitöltetését. Azonban sokuknál ez a tapasztalat nem gyümölcsözik a tettek mezején. Vajon ki fogja helyüket betölteni? Mi a helyzet a felnövekvő nemzedékkel? Megtértek Istenhez? Tudatában vagyunk a mennyei szentélyben folyó munkának, vagy valami kényszerítő erő indítására várunk a gyülekezetben, mielőtt felkelnénk? Azt reméljük, hogy az egész egyház feléled? Az az idő sohasem jön el. 

Vannak olyan személyek a gyülekezetben, akik nem tértek meg, és akik nem egyesülnek a komoly, állhatatos imában. Meg kell kezdenünk a személyes munkát. Többet kell imádkoznunk és kevesebbet beszélnünk. 

(Review and Herald, 1887. március 22.)

Ima a Szentlélek Kitöltetéséért

„Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; és én érettük odaszentelem magam, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (Jn 17,18–20) 

Mennyei Atyám! Úgy jövök most hozzád, ahogy vagyok: szegényen, nélkülözve és Benned bízva. Arra kérlek, hogy add meg nekem és ennek a népnek a kegyelmet, mely tökéletesíti a keresztény jellemet. Uram, meg fogod-e szánni ezt a népet? Világítson be fényed szívünk kamráiba és lelkünk templomába! Megváltóm, te véredet adtad örökségedért váltságul, hogy győzőkként léphessenek be Isten országába, ahonnan sohasem kell kijönniük. Áldd meg azokat, akik jelezték vágyukat, hogy Neked akarnak szolgálni! Áraszd ki rájuk lelkedet! 

Arra kérlek, mennyei Atyám, áradjon ki Lelked erre a népre. Tedd nyilvánvalóvá megváltó szándékodat! Érintsd szívüket, és tedd nagyon szelíddé őket! Szentlelked által lágyítsd meg őket, és segíts nekik észrevenni a munkát, melyet el kell végezniük szomszédaikért és a körülöttük szenvedő lelkekért!
Ó, ébreszd rá őket felelősségükre!
Bár megmosnák jellemruháikat, és megfehérítenék a Bárány vérében! Átöleled-e őket kegyelmed karjaival? Kérleld őket Szentlelked indításai által, hogy próbálják meg kiárasztani fényüket azokra, akik még nem ismerik az igazságot! Tedd rendbe egyházadat, ó, Uram, hogy munkálkodjanak a lelkekért! 

Megváltóm, nyilatkoztasd ki magad ennek a népnek! Fejezd ki irántuk való szeretetedet! Ó, tedd meg ezt! Tartsd meg népedet, hogy Sátán ne kényszerítse rájuk akaratát és útjait! Segíts nekik, hogy áttörjenek minden ellenálláson, és végül Isten városában letehessék koronáikat Jézus lábai elé, akinek nevét minden dicsőség megilleti. 

Ámen. 

(Review and Herald, 1908. július 16.) 

16. szám – Készülés az úrvacsorára – Hit általi megigazulás rovat

„Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, 

és úgy igyék abból a pohárból…”

Keresztségem után, amikor az úrvacsorákra készültem, sokszor eszembe jutottak Pál apostolnak ezek a szavai. De mi az, amivel meg kell próbálni az embernek magát? Mi az a szempont, ami alapján vizsgálni kell magunkat? Eszembe jutott még az is, amit a Sola főiskolán tanultunk: az úrvacsorai előkészület nem kettős bűnrendezés. Ez világos is, mert amit Istennél egyszer letettünk, azt nem kell még egyszer, hiszen Ő sem hozza elő. Ha pedig újra elesünk, akkor a nap végén, amikor visszatekintünk – ahogy Isten is tette a teremtésnél –, letehetjük Nála azt, ami nem volt jó.

Az úrvacsorát szoktuk a szövetség megújításának is nevezni. A keresztség a szövetségkötés, az úrvacsora pedig az arra való emlékeztetés. „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint lábait megmosni, különben egészen tiszta” – mondta Jézus Péternek az utolsó vacsorán. Az Istennel kötött szövetséget, ami tisztává tett bennünket, nem kell még egyszer megkötni, hanem csak megújítani, mert megszegtük.

A szövetségkötésről azt mondja képiesen Jézus, hogy az tisztává tesz, azaz megtisztít eddigi bűneinktől. De igaz abban az értelemben is, hogy tiszta célt jelöl ki számunkra, hiszen a szövetség az együttműködésről szól. A Szabadító megismeréséig a bűnt cselekedve az emberölőnek, a hazugság atyjának rabszolgái voltunk, a szövetségkötés után pedig azzal működhetünk együtt, aki minden emberrel meg akarja ismertetni az igazságot és munkálja a szabadításukat.

De mit jelent pontosan az Úrral való szövetség? Miután Isten kiszabadított bennünket a bűn fogságából, vállaljuk, hogy Vele együttműködve segítünk másoknak is a szabadulásban. Erre a feladatra mi vagyunk a legalkalmasabbak, mert hitelesen tudunk bizonyságot tenni az isteni szabadításról. Erre az egyik példa a gadarai megszabadított ördöngös. Amikor gyógyulása után szeretett volna a Szabadítóhoz csatlakozni, Jézus nem engedte, hanem visszaküldte az övéihez, ahol jó bizonyságot tudott tenni arról, hogy van szabadulás. Így mondta ezt Jézus a hegyi beszédben: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5,15)

16. szám – Az „erős szív" – Az Ige mellett rovat

Érzelmeink titokzatos világa
A kívánatos cél: az „erős szív”

A titokzatos emberi agy, illetve „szív”

Indokolt a címben foglalt „érzelmeink titokzatos világa” kifejezés, mert az érzelmek meghatározása, működésük leírása komoly megfigyelést és összefüggéseket kereső gondolkodást kíván. Bonyolultsága miatt szinte lehetetlen pontos, teljes leírást adni róla. 

Az ember lelkivilágának megértéséhez a legtöbb, legjobb segítséget a bibliai kijelentések adják, amelyek – Jézus meghatározása (Mt 4,4) és az Ószövetség számos kijelentése (például Ezék 37,17) szerint – „Isten szájából származó beszédek”. 

Az átvitt értelemben használt „szív” szó az ember összes lelki tevékenységét jelöli a Biblia fogalomvilágában, amelyeknek a központja, fizikai szerve egyébként az agy. Mindig fontos elismételni, amikor a „szív” bibliai fogalmáról esik szó, hogy van egy fontos különbség a magyar nyelvben való átvitt értelmű használata és bibliai átvitt értelmű használata között. Magyar nyelvünkben főként az érzelemvilágra utalunk a „szív” szóval. A bibliai fogalom viszont az ember egész lelkivilágát jelöli, tehát az értelmi és akarati tevékenységeit is. Ezáltal az is világossá válik, hogy az érzelmeket nem lehet elkülöníteni a többi lelki funkciótól, az értelem, a lelkiismeret és az akarat vagy döntési képesség működésétől. Ezekről a lelki megnyilvánulásokról bővebben olvashatunk A boldogság törvénye c. könyvben

, most főként az érzelmekre fordítjuk a figyelmet, noha ezeket csak elméletileg lehet különválasztani a többi lelki tevékenységtől. 

Az emberi „szív” tökéletes ismerője csakis annak Alkotója lehet. Így szól erről a 33. zsoltár: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát… Ő alkotta mindnyájuk szívét, jól tudja minden tettüket.” Egy másik bibliai kijelentés szerint: „Az Úr minden szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.” (1Krón 28,9) Egy harmadik ige felteszi a kérdést, hogy „kicsoda ismerheti” az emberi szívet, majd Isten kijelentése felel e kérdésre: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom.” (Jer 17,9–10)

(A vese szó – ugyancsak átvitt értelemben, itt és másutt is az Írásban – a szív váltófogalma: szintén az ember titokzatos belső világát, lelki tevékenységeit jelöli.)

Az érzelmek szerepe az ember lelkivilágán belül

Különlegesen nehéz feladat az érzelmek lényegének megragadása. Minden lelki tevékenységünket kísérik, az egész életet mintegy érezzük. Ezenkívül személyiségünk is tükröződik az érzelmeinkben. 

Az érzelmek jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy érzelmileg nagyon gyorsan reagálunk minden dologra, amivel találkozunk. Az érzelmi reakció megelőzi az értelmi vagy lelkiismereti választ, hiszen ahhoz külön munka, tudatos megfontolás kell. Az érzelmi reagálás viszont az ösztönös természetből fakad, ezért automatikus, külön odafigyelést, belső összeszedettséget nem igényel. 

„Az érzelmi elme sokkal gyorsabban dolgozik, mint a racionális elme, akcióba lép anélkül, hogy egy pillanatig is mérlegelné, mit cselekszik. Ez a gyorsaság áll útjába a gondolkodó elmére jellemző szándékos, elemző reflexiónak… Az érzelmet kiváltó momentum és az érzelem kitörése közt szinte nincs hézag…”

16. szám – Köszöntő

Érzékelhetően az idők végéhez közeledve a korábbi nemzedékeknél is jobban a szívünkre kell vennünk ezt az apostoli intelmet: „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el.” (1Pt 5,8) Az apostol hozzáfűzi ehhez az intelemhez: „Akinek álljatok ellene, erősek lévén a hitben…” (9. vers) Lehetséges tehát ellenállni! Ez reménység és bátorítás. 

Mindazonáltal a magabiztosság életveszélyes! Úgyszintén veszélyes, ha akár a legparányibb dologban is eltérünk Isten nyilvánvaló szavától, kívánalmától, mert ez utat nyit a további, még megejtőbb kísértéseknek. Nem szabad lebecsülni az ellenség megtévesztő, hitető erejét és találékonyságát arra vonatkozóan, hogy kinek-kinek milyen személyre szabott csapdát állítson. 

Fiatalkoromban hallottam egy prédikációt, amelynek egy részletére még ma is emlékszem: „Emlékezzünk arra, hogy a bűn legyőzte a legártatlanabb embert, Ádámot, a fizikailag legerősebb embert, Sámsont, és a legbölcsebb embert, Salamont.” Zichy Mihály találó címet adott Sátán hatalmát ábrázoló monumentális festményének: A pusztítás géniuszának diadala. Egy másik címet is adott előzőleg a képnek, s az is találó: A démon fegyverei. Bizony sokféle fegyvere van az ősellenségnek! 

Hol, miben találhatunk biztonságot hatalmával szemben? A 121. zsoltárban ilyen ígéret olvasható: „Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.” (7. vers) Azoknak szól ez az ígéret a zsoltár szerint, akik olyan szoros kapcsolatban maradnak Istennel, hogy jelenléte „árnyékként” van velük, segítsége mindig „jobb kezük” felől van. 

Vankó Zsuzsa

.............................................................................................

Arany János

INTÉS

(Jó költőktül azt tanultam...)

Jó költőktül azt tanultam

 S adom intésül neked: 

Sose fáradj, sok cifrával

Elborítni éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg 

Ön nevén a gyermeket;

Szólj gyöngéden, hol az illik, – 

S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban 

Helyre üti a szeget,

Mint az olyan, ki beléhord 

Földet, poklot és eget,

S ordít, amíg elreked.

(1877. szept. 29.)