2018. márc. 28.

17. szám – Nagyapám hittapasztalatai – Tapasztalatok rovat

Nagyapám hittapasztalatai

Harminchárom év telt el azóta, hogy anyai nagyapám meghalt, de élete, Istenbe vetett erős hite, embertársaiért végzett szeretetteljes szolgálata örökre példaként marad meg emlékeimben, és mindazokéban, akik ismerték. 

Burián Antal
Egészen kisgyermekkorában, ötévesen veszítette el vidám, fiatal édesanyját, aki megtanította szépen köszönni, illedelmesen viselkedni, énekelni, verselni, és legfőképpen imádkozni. Ezt követően édesapja hamarosan újraházasodott, és nagyapámnak két féltestvére született. Nevelőanyja a rokonság elmondása alapján elég szigorúan bánt vele, de a későbbiek során nagyapám ennek ellenére mindig szeretettel emlékezett meg róla, a „mamáról”, mert ő soha senkiről nem mondott rosszat, sőt meg sem hallgatta mások elmarasztalását, gúnyolását. Majd édesapja is meghalt, így tanulmányait nem folytathatta, bár nagyon jó képességű, tökéletes zenei hallással rendelkező gyerek volt.

Mivel meghalt a családfő,  a családtagok eltartása, gondja-baja reá hárult. Egészen fiatalon el kellett mennie dolgozni, hogy megélhessenek. Egy vasöntőgyárba került, később mint vasöntő szakmunkás napi 10-12 órát kellett nehéz fizikai munkát végeznie – ezt követően naponta több kilométert gyalogolt a hosszú országúton, amíg elérte a vonatot, és a faluból a városba ért. Később, amikor megházasodott, és felesége meglátogatta a munkahelyén, azt mondta neki, hogy pontosan így képzelte el a „poklot”, ahol hatalmas katlanokban ég a tűz, nagy forróság és erős füst van, szenes, kormos, trágár emberek kiabálva emelik ki a kohóból a vörösen izzó, forró vasat. 

A jó Isten azonban látta helyzetét, mert Ő különösen nem hagyja el az árvákat. Egy gyermekkori barátjával találkozva megismerhette a bibliai igazságokat, amelyeket nagyon hamar megértett és elfogadott. Úgy érezte, hogy mindent be is tudna tartani Isten örök érvényű erkölcsi törvényéből, a Tízparancsolatból a Szentlélek Isten segítségével, csak a 4. parancsolat, a szombat betartására nincs lehetősége munkahelye miatt, ahol csak a vasárnap volt szabad. Ekkor már féltestvérei felnőttek, de nevelőanyját, feleségét, anyósát, kisgyermekét és önmagát el kellett tartania. Döntenie kellett, hogy mi neki a legfontosabb: marad a jól jövedelmező állásban, vagy pedig rá tudja bízni életét és szerettei életét az Isten gondviselésére. Erősen imádkozva arra az elhatározásra jutott, hogy már egyetlen szombatot sem tölthet el munkával, és Isten törvényét nem hághatja át, mivel ha csak egyet is nem tart be valaki, akkor az egész érvénytelen lesz (Jak 2,10). 

Döntött tehát, és kilépett a gyárból. Pár nappal ezután döbbenetes dolog történt: a hatalmas kohó váratlanul leszakadt, amely alatt nagyapám korábban mindennap állt és dolgozott, az alatta dolgozó emberek szénné égve szörnyethaltak.
Ekkor már biztos lett abban, hogy Istennek az ő életével célja van. Hamarosan új munkahelye lett, a munka után esti iskolákban tanulhatott, képezhette magát, emellett önszorgalomból több hangszeren kiválóan megtanult zenélni, amit a jó Isten dicsőítésére használt. Ezt követően az I. és később a II. világháború borzalmait átélve sok-sok hittapasztalatot szerzett azáltal is, hogy a szemtől szemben harcokban megőrizte Isten attól, hogy a másik ember életét kioltsa, vagy a másikat megsebesítse. 

Mindezekért hálát adva Istennek, nagyon komoly missziós, iratterjesztő munkába kezdett. Az ország több területét bejárva, fáradságot nem kímélve házról házra járt, még a legutolsó, távoli házat vagy tanyát sem kihagyva prédikálta Isten Igéjét, terjesztette a Bibliát és a vallásos könyveket, iratokat. Ennek során többször csendőri megaláztatásokat kellett átélnie, de semmi nem rendítette meg a munkájában, mert ismerte Ésaiás 42,6 versét, amelyben ez áll: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom a kezedet”, tehát nem volt oka félelemre vagy meghátrálásra. Nem a pénzkeresés, hanem embertársainak a megmentése, az örök életre vezető útra irányítás volt a célja. Útjaira többször felesége és fiatal lánya is elkísérte. Így nagyon sok emberrel ismertethette meg, ismertethették meg a Biblia tanítását, és több mint ötven embert vezethetett (vezethettek el) Isten Igéjéhez, a bibliai keresztséghez a Szentlélek Isten segítségével.

Nagyapám 90 évig élt, de életének utolsó napjaiban is hálaadással mondta el, hogy ha újrakezdené életét, akkor is csak ezt a munkát választaná, mert annál szebb, jobb, nemesebb feladata nem lehet az embernek, mint embertársainak Istenhez vezetése.
Buday Márta

17. szám – Ének-zenei evangelizációk tapasztalatai

„Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.” (Zsolt 69,31)

Írásunkban szeretnénk beszámolni a zenei szolgálatokkal az elmúlt évben végzett evangelizációról. 
2016 augusztusában teljesen új helyszínen, Orfűn rendeztük meg zenei és Biblia-ismereti táborunkat. Az új helyszínen több nehézség és probléma is felmerült, de Isten megsegített bennünket mindenben, hogy fel tudjunk készülni a hangversenyekre, amelyek áldást jelentettek a hallgatóknak. Ezek közül az elsőt Orfűn tartottuk. Az orfűi Medvehagyma Ház már az ott tartott koncert másnapján feltette Facebook-oldalára a hírt az eseményről, amelyből most egy részletet idézünk: „Tegnap délután a Sola Scriptura Teológiai Főiskola Ének- és Zenekara jótékony célú egyházzenei hangversenyt tartott a Medvehagyma Házban! … Az ének- és zenekar, valamint a Medvehagyma Ház nevében is köszönjük, hogy ilyen sokan megjelentek, és adományaikkal segítették a nehéz sorsú gyermekeket! Emellett örülünk, hogy helyszínt biztosíthatunk és mi is részesei lehetünk eme csodálatos hangversenynek!”
Ilyen előzmények után tavaly ismét Orfűn tartottuk meg a tábort. Örömmel vártak vissza bennünket, mind a táborhelyek tulajdonosai, mind az önkormányzat munkatársai. Azt is jelezték nekünk, hogy az orfűi lakosok már érdeklődtek, lesz-e újabb hangverseny, mert az előző annyira megérintette őket. Természetesen ismét megtartottuk a hangversenyt Orfűn, emellett Pécsen, a Liszt Ferenc hangversenyteremben, valamint Budapesten, az Olasz Kultúrintézetben.
A tavalyi műsorban Bach a-moll hegedűversenye mellett szintén J. S. Bach művéből, a János-passióból adtunk elő részleteket. Hatalmas lelki élmény jelentett a megváltásról, az értünk hozott legnagyobb áldozatról énekelni, de a hallgatók közül is nagyon-nagyon sokan kifejezték köszönetüket azért a lelki élményért, amit a hangversenyek jelentettek számukra. Ehhez az is hozzájárult, hogy – zenei táboraink történetében most először – bevontuk a közönséget is néhány ismertebb korál éneklésébe. Mindenki kapott szövegkönyvet, amelyben három korál kottája is benne volt, így ezeket a tételeket együtt énekelte az énekkar és a közönség. Valóban felemelő élmény volt, mindannyian éreztük, hogy Isten megáldotta ezeket az alkalmakat.
Egy – az Olasz Kultúrintézetben tartott koncerten résztvevő – vendégünk leveléből idézünk néhány sort: „Örömömet szeretném kifejezni a tegnapi koncerttel kapcsolatosan.​ Már a kiválasztott darab is csodálattal töltött el hónapokkal ezelőtt, alig vártam ezt a napot, de a valós élmény felülmúlhatatlan lett. Nagyon köszönöm a szövegkönyvet, hogy értésünkre válhatott az énekszó. Soha nem értettem az áriák szövegét, és most felfedezhettem a szövegkönyv alapján a többszörös szövegismétléseket, ezáltal élvezhetővé vált​ számomra. Arra nehéz kifejezést, jelzőt találnom, hogy részünk lehetett a darabban a közös éneklés által. Beleolvadtunk, nem kívül rekesztettek voltunk. A hangom minősége nem frusztrált, és a lelkem dallamokra felszabadultan dalolhatott, dicsőíthette az Urat!”

Nagy örömünkre szolgált, hogy ennek a műsornak egy részét újabb művekkel kiegészítve előadhattuk novemberben Győrben, a város leggyönyörűbb hangversenytermévé átalakított egykori hatalmas zsinagógában. Közel tízéves hagyomány, hogy e helyen a Győri Advent Kórus évente kétszer jótékonysági hangversenyt rendez. A megszólaló zeneműveket összekötő bibliai gondolatok emelik evangelizációs szolgálattá az ünnepi esteket, a közönség által felajánlott adományokkal pedig különösen rászoruló családok életét segítik. A főiskola énekkara és a győri kórus közösen vett részt az idei alkalmon.

17. szám – A maradék lelki élete – A Bizonyságtételeket olvasva rovat

Az ima ereje
Ima és erőfeszítés, erőfeszítés és ima – ez lesz a feladatod. Úgy imádkozz, hogy tudatosítsd, az eredményesség és a dicséret mind Istennek köszönhető; és dolgozz aszerint, hogy egyedül tiéd a kötelesség. 

Egy napig, de még egy óráig sincs senki biztonságban imádság nélkül.


A cselekedetek nélkül imádkozó ember hamarosan megszűnik imádkozni is.

Szükséges, hogy mindennap egy órát elmélkedjünk a Megváltó életéről. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, különösen a végsőket!

A gonosz elleni védekezés egyetlen módja, ha a Jézus Krisztus igazságába vetett hit által a Megváltó a szívben lakozik. Ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellen a szentségtelen hatásoknak: az önszeretetnek, a saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való csábításnak. Lemondhatunk számos rossz szokásunkról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nem vagyunk közösségben Istennel, és nem vetjük alá magunkat akaratának percről percre, vereséget szenvedünk. Az Üdvözítővel fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség nélkül kiszolgáltatottak leszünk az ellenség kénye-kedvének, és végül az ő parancsainak engedelmeskedünk.

Krisztus és keresztje legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legörömtelibb érzéseink tárgya.


A Biblia-tanulmányozás szükségessége

Egyetlen megújult szív sem tartható jó állapotban az Ige sójának naponkénti használata nélkül. Az isteni kegyelmet mindennap el kell nyerni, különben elvész a megtért állapot.

A keresztényeknek most kell előkészületeket tenniük azokra az eseményekre, amelyek rövidesen mindent elsöprő meglepetésként zúdulnak a világra. A Biblia szorgalmas tanulmányozásával, valamint az életük és a parancsolatok közötti összhang megteremtésével készülhetnek fel erre az időre.

Bibliai igék emlékezetből
Minden nap többször is szánjunk drága pillanatokat imára és az Írás tanulmányozására – akkor is, ha azok csupán egyetlen Biblia-vers vagy szövegrészlet megtanulásával telnek, ami által lelkileg életben maradunk.

Isten drága Igéje a mérce azoknak a fiataloknak, akik a menny Királyához hűségesek. Tanulmányozzák hát az Írásokat! Memorizálják egyik igét a másik után, és ismerjék meg, mit mondott az Úr!

Építs falat magad körül az Írásból, és meglátod, hogy a világ nem tudja lerombolni azt! Rögzítsd az igéket emlékezetedben, és azonnal utasítsd vissza Sátánt, amikor megjelenik kísértéseivel: „Meg van írva!” Urunk is így találkozott az ördöggel, és képessé lett az ellenállásra.

Az erkölcsi képességek fegyelmezése
Az már jó eredménynek számít, ha rendelkezünk hitünk indoklásának képességével, de ha az igazság ennél nem hatol mélyebbre, bizony a lelket soha nem lehet megváltani. Minden erkölcsi szennyeződéstől meg kell tisztítani a szívet.

Kevesen látják be, hogy kötelességünk a gondolatok és a képzelet korlátozása és szabályozása. Nehéz a fegyelmezetlen elmét hasznos célokra irányítani és ezeknél marasztalni. Ha az ember nem köti le kellőképpen a gondolatait, hite nem tud fejlődni. Az elmét szent és örökkévaló dolgokkal kell foglalkoztatni, különben a felületes és jelentéktelen gondolatokat fogja kedvelni. Fegyelmezzük mind a szellemi, mind az erkölcsi erőt, és azok a gyakorlás által egyre erősödnek és tökéletesednek majd.

Nagy szükségünk van a tiszta, fegyelmezett gondolatok ápolására magunkban, és erősödjünk az erkölcsi képességek terén az alsóbbrendű és a testi képességek helyett. Segítsen Isten megszabadulni mértéktelen étvágyunktól!

Énok példája

Énok a mennybe ragadtatása előtt háromszáz éven keresztül járt Istennel, noha a világ állapota akkor sem kedvezett jobban a keresztény jellem tökéletesítésének, mint napjainkban. De hogyan járt Énok Istennel? Hozzászoktatta értelmét és szívét ahhoz, hogy állandóan érezze: a Mindenható jelenlétében van, és amikor tanácstalanság gyötörte, imái a megtartásért mennyei Urához szálltak.  
Soha nem lépett olyan útra, amellyel megbántotta volna Istenét. Állandóan maga előtt látta Őt. Így imádkozott: „Taníts engem utadra, hogy nehogy vétkezzek valamiben! Mi volna kedves előtted? Mit kell tennem, hogy tiszteljelek Téged?” Így alakította állandóan útjait és tetteit a Teremtő parancsolatainak megfelelően, miközben bizalma töretlen és tökéletes volt mennyei Atyja iránt, és tudta, megsegíti őt. Önmagát megtagadva mindent az Örökkévaló akarata alá rendelt.
Énok azoknak az előképe, akik – Krisztus eljövetelekor a földön élők közül – a mennybe ragadtatnak, anélkül, hogy halált látnának.
Énoknak ugyanúgy voltak kísértései, mint nekünk – az őt körülvevő társadalom sem volt barátságosabb az igazság iránt, mint amely bennünket körülvesz. A belélegzett levegő ugyanúgy bűnnel és romlottsággal telt meg, mint manapság, ő mégis szent életet élt. A saját korára jellemző bűnöktől makulátlanul mentes volt. Mi is így maradhatunk tiszták és romlatlanok.


17. szám – Dániel könyve 11-12. fejezete – Ige mellett rovat

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
 amely Istennek szájából származik”
Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)

Üzenetek Dániel könyvéből

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világtörténelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).
11. FEJEZET 
Az igékkel adott kijelentés folytatódik. A babiloniakról már nem esik szó, a történelmi prófécia a méd Dáriusznál veszi kezdetét. A függöny föllebben a történelem kulisszatitkai elől, jóval részletesebb magyarázat által, mint a 2., a 7. és a 8. fejezet próféciáiban. 
Három perzsa uralkodóról tesz említést a mennyei angyal, akik Círusz után következnek, és akiket a történelemből hiánytalanul beazonosíthatunk: Kambüszész (530–522), az ál Smerdis (522), valamint I. Dárius (522–486). 
A negyedikként említett, nagy gazdagsághoz és hatalomhoz jutó perzsa uralkodó, aki „mindent megmozdít Görögország ellen”, Xerxész (486–465) lesz. Ezt a királyt mi Ahasvérus néven a Biblia egy másik iratában, Eszter könyvében is megtalálhatjuk, roppant gazdagságáról innen is értesülhetünk (Eszt 1:4,6–7). A „mindent megmozgatás” eredeti héber kifejezése kettős értelemben is fordítható: „felriasztja [felrázza] az egész Görögországot”. Apja, I. Dárius eredménytelen hódítási próbálkozásait Xerxész kívánta sikerre vinni, ennek ellenére megsemmisítő vereséget szenvedett. Ugyanakkor ténylegesen felrázta az addig egymással háborúzó görög városállamokat, és a perzsákkal folytatott honvédő harcokban alakult ki az a görög egység, melynek hősiessége és magasrendű kultúrája mindmáig például szolgál az európai és az egyetemes történelmi fejlődésnek. II. Fülöp, Nagy Sándor apja idejében a korinthoszi kongresszuson, mely 337 elején zajlott le, a görögök először egyeztek meg ügyeik közös irányításában. Ekkor határozták el, hogy szent háborút indítanak a perzsák ellen, megbosszulva azt, hogy Xerxész meggyalázta a görög templomokat, felgyújtotta Athént, valamint abban is megegyeztek, hogy fel kell szabadítaniuk a kisázsiai görögöket a perzsa iga alól. (Forrás: Vojtech Zamarovský: A görög csoda, 277. o.) 

A harmadik versben említett „erős király fellépése” egyértelműen utal Nagy Sándorra, aki „nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik”. Szintén beszédes az a megfogalmazás, hogy „alighogy támadt, megrontatik az ő országa, és elosztatik az égnek négy tája szerint”. Nagy Sándor ugyanis másfél évtizedig sem állt a világ élén, hódító hadjáratainak befejezéseképpen váratlanul vesztette életét ifjúkorában. Hatalmassá növekedett birodalmát nem volt, aki egybefogja, így osztották fel négy részre. E négy királyság közül az egyiptomi Ptolemaidák és a szíriai Szeleukidák közötti küzdelmet nagyítja ki ezek után Dániel könyve, minthogy a zsidó nép sorsa e két malomkő között őrlődött. 

2018. márc. 27.

17. szám – Egyházi megújulásról

1.

A helyi gyülekezetek megújulása halaszthatatlanul szükséges


„Az igazságot követve szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a Fej, a Krisztusban, akiből az egész test szép renddel… egybeszerkesztetve az ő segítségének… kapcsaival…, minden egyes tagnak a maga mértéke szerint való munkássággal teljesíti a test növekedését…”
(Ef 4,15–16)

„Ahhoz, hogy Isten egyháza földi templomhoz hasonlítson, építsük azt a mennyben mutatott minta szerint,
nem pedig saját elképzeléseinkre támaszkodva!

(Ellen G. White: Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 215. o.)

Az Efézusiakhoz írt levélből idézett igében négy kifejezés kiemelkedő jelentőségű: 
1. Az egyházépítő munkában ez legyen az alapelv, mindig, mindenben: az igazságot követve szeretetben!” 
2. Az egyházépítő munkának „szép renddel” kell történnie, hiszen megvan hozzá a mennyei építész által adott tervrajz. Ellen G. White írja: „Isten az arany mérőrudat [utalás Ezék 43–44. fejezetére] nem adta halandó ember kezébe, sem testületek kezébe, bármi legyen is a rangjuk vagy hivatásuk. Ez a mérce a mennyei Építész kezében van.” (Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 215. o.) 
3. Nem emberi erővel kell megvalósulnia az építőmunkának, mert az épület „az Ő segítségének kapcsaival” szerkesztetik egybe. 
4. „Minden egyes tagnak a maga mértéke szerint való munkássággal” kell részt vennie Isten földi temploma, azaz egyháza építésében. Passzív, tétlen gyülekezetet Isten nem áldhat meg! Leáll a templom épülése, sőt visszafejlődés áll be, lerombolódik az is, ami eddig felépült, ha nem valósul meg e negyedik, fontos kívánalom. 

17. szám – Albert Einstein gondolatai

Albert Einstein (1879–1955) Nobel-díjas fizikus, a relativitáselmélet megalkotója

  • A tekintély átgondolatlan tisztelete az igazság legnagyobb ellensége.
  • Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.
  • Eredetileg valóban úgy volt, hogy mérnök leszek, de az a gondolat, hogy a kreativitásomat olyan dolgokra használjam, amelyek a hétköznapi élet praktikus oldalát szolgálják, s mindezt puszta nyereségvágyból tegyem, egyszerűen elviselhetetlen volt számomra. Szerintem a gondolkodást önmagáért kell művelni, akárcsak a zenét!
  • Ahol szeretet van, ott nincs átverés.
  • Az emberi lények csak úgy élhetnek értékes és harmonikus életet, ha képesek – az emberi természet korlátain belül – megszabadulni attól, hogy folyton az anyagi természetű vágyaik kielégítésére törekedjenek. Az igazi cél a társadalom szellemi értékeinek gyarapítása.
  • Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.
  • Véletlennek azt nevezzük, amikor a számításaink kudarcot vallanak.
  • Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint, saját olvasmányai alapján, de ne azok után, amiket mások mondanak neki.
  • A legszebb, amit megérhetünk, az élet titkának keresése. Ez az az alapérzés, amely az igazi művészet és tudomány bölcsőjénél jelen van. Aki ezt nem ismeri, aki nem tud csodálkozni, elámulni, az – hogy úgy mondjam – halott, és a szeme kialudt.
  • Én sosem tanítom a diákjaimat, csak próbálom megteremteni a feltételeket, amelyekben tanulhatnak.
  • Amit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni, azt nem is érted egészen.
  • Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk.
  • Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével.
  • Kedves Utókor! Ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) – no, akkor vigyen el benneteket az ördög.

17. szám – A hit leckéi – Hit általi megigazulás rovat


(Eredetileg a február 24-ei ifjúsági konferencia részére készült ez a szombatiskolai formában elkészített tanulmány. Bizonyos szempontból összefoglalása annak, amit „A hit leckéi”-sorozat közvetített. Sok testvérünk értékelte ezt a sorozatot, ezért tesszük közzé ezt a tanulmányt is.)


„A hit leckéi” 

„Az igaz ember hitből él” — Miért fontos, időszerű üzenet ez ma számunkra?

1. Ki élhette át a vízözönt, és ki élheti át az emberi történelem végső válságát?
„Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú kortársai között. Istennel járt Noé… Mondta az Úr Noénak: Menj be te, és egész házad népe a bárkába, mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.”(1Móz 6,9; 7,1)
„Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24,37)
„Legyetek feddhetetlenek és tiszták az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette!” (Fil 2,15)

Az igazzá válás útja, lehetősége a legfontosabb kérdés ma számunkra. 

2. Mire lehet számítani, mikor kezdődhet a végső események nyitányát jelentő válság, ami után feltartóztathatatlanul haladnak már az események a végkifejletig? Akár a ma élők is megérthetik, különösen a fiatalok nemzedéke? 

17. szám – Jézus a világ világossága – Hit általi megigazulás rovat

Hogyan értsük azt, hogy Jézus a világ világossága? (Jn 8,12)

Ha a Google-térképen Földünket éjszakai módban nézzük az interneten, akkor elénk tárul az a sok-sok fénypont, amelyek a nagyvárosok fényözönét jelzik. Minél fejlettebb, gazdagabb egy ország, annál inkább fényárban úszik. Olyan ország is van ezen a térképen, amelyet teljes sötétség borít. Vajon az a világosság, amit Krisztus hozott el saját személyében, élete példájában, tanításában és végtelen értékű golgotai áldozatában, mennyire képes „világítani” ezen a Földön?
Rembrandt van Rijn: Krisztus prédikál
János evangéliuma tanúságot tesz arról, hogy Krisztusban élet volt, és ez az „élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). De milyen volt az az élet Krisztusban, amely a világ erkölcsi sötétségében világítani tudott? Nem elegendő annyival válaszolnunk, hogy Neki önmagában való élete volt, mert az Atya megadta neki. Az sem elegendő, ha azt válaszoljuk, hogy Jézus az élet teljességét hozta el nekünk, és örök életet tud adni azoknak, akik hisznek benne, s engednek az Ő igéinek. Ezekkel a válaszokkal nem tudjuk megérteni ezt a világosságot, amely „eljött már ebbe a világba”, és amely az evangélium szerint „minden embert megvilágosít” (Jn 1,9). 
Előbb vessünk egy pillantást arra, hogy milyen módon képes minden embert megvilágosítani? Mindenekelőtt a teremtett világ szépsége és rendjének törvényei által, amelyeket szemlélve a láthatatlan Teremtő felismerhető (Rm 1,20). Emellett minden embert megvilágosít a Szentlélek által, amint a lelkiismeretünk szavában tetten érhetjük ennek a jeleit, amikor figyelmeztet vagy elmarasztal. Ez a szélesebb mezője annak, hogy Isten milyen módon világosít meg minden embert, amelyben mindenkor Krisztusé a közvetítő szerep. 
Az igazi világosság azonban maga Jézus Krisztus és Igéje, amelyet, ha valaki követ, akkor nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága (Jn 8,12). Követni csak azt lehet, amit felismertünk, megértettünk, értékelünk és a szívünkbe fogadtunk. Jézus életének példája már önmagában akkora világosság, hogy ha egyetlen csodát sem tett volna, akkor is fel kellene ismernünk, hogy Ő az Isten Fia! Mire gondolok? 

17. szám – Köszöntő

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor hazajön, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.” (Mt 24, 45–47) Jézus végidőre szóló példázata mintha azt sejtetné, hogy jelenleg egy olyan házban lakunk, ahonnan a Gazda egy időre eltávozott, de az otthonmaradottakat sem hagyta magukra. Megbízta szolgáit, hogy hazajöveteléig gondoskodjanak a házban maradottakról, az Ő „háza népéről”. Testi-lelki szükségleteikben szolgái „megfelelő táplálékkal” álljanak rendelkezésükre. Jézus eljövetele előtt világunkat soha nem tapasztalt zűrzavar és káosz jellemzi. Nemcsak a természetben a fizikai körülmények között láthatjuk egyre inkább veszélyeztetve az életet, hanem az emberiség általános erkölcsi, szellemi állapota is a mélypont felé tart. Ezen körülmények is fokozottan szükségessé teszik, hogy „idejében”, azaz időszerű lelki táplálékkal szolgáljuk Isten háza népét – az „övéit” – a világban és az egyházban, hogy a válságos állapotok ellenére is felkészülten, „jól tápláltan” várhassák Uruk hazajövetelét.

„Azok, akik vigyázva várnak az Úr érkezésére, nem hiú reménykedéssel várakoznak. Krisztus érkezésének a várása arra indít bennünket, hogy féljük az Urat, és féljünk a bűnre kiszabott ítéleteitől. Fel kell ébrednünk abból a nagy bűnből, amely abból áll, hogy visszautasítjuk a nekünk felajánlott irgalmat. Azok, akik vigyázva várakoznak az Úrra, megtisztítják lelküket az igazságnak való engedelmeskedésükkel. Ezek az éber vigyázást komoly munkálkodással kapcsolják össze. Mivel tudják, hogy az Úr az ajtó előtt áll, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mennyei lényekkel együtt munkálkodjanak a lelkek üdvösségéért. Ezek azok a hűséges és bölcs sáfárok, akik időben adják meg a szolgáknak járó bért (vö. Lk 12,42), mert azt az igazságot hirdetik, ami a jelen időben a legszükségesebb.” (Ellen G. White: Jézus élete)


Bárcsak jelen számunk írásai is az ebben való szolgálatra bátorítanának bennünket!


A szerkesztők
------------------------------------------------------------------------

Juhász Gyula: A hegyi beszéd 

A Genezáret holdfényes vizén
Mint néma hattyú, halkan ring a csónak, 
Fáradt halászok félhangon dúdolnak.
A Mester arcán boldog égi fény. 

Ragyog a hegy ezüstös glóriában, 
A ciprus bűvös illatot lehel,
A hold az ég tetőin vesztegel, 
Köröskörül tavaszi újulás van. 

Szöllő virágzik dús lankásokon
S a kékes árnyból, távol ormokon 
Nászdala búg az ittas gerlicéknek. 

A földre ráborul egy mély igézet, 
Jézus lehúnyja nagy, sötét szemét: 
Halkan fölcsendül a hegyi beszéd. 

(1905)

2018. márc. 26.

17. szám – Dániel könyve 11-12. fejezet (befejezés) – Ige mellett rovat

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
 amely Istennek szájából származik”
Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)

Üzenetek Dániel könyvéből

Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világtörténelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).

~ 11. fejezet ~

Az igékkel adott kijelentés folytatódik. A babiloniakról már nem esik szó, a történelmi prófécia a méd Dáriusznál veszi kezdetét. A függöny föllebben a történelem kulisszatitkai elől, jóval részletesebb magyarázat által, mint a 2., a 7. és a 8. fejezet próféciáiban. Három perzsa uralkodóról tesz említést a mennyei angyal, akik Círusz után következnek, és akiket a történelemből hiánytalanul beazonosíthatunk: Kambüszész (530‒522), az ál Smerdis (522), valamint I. Dárius (522‒486). A negyedikként említett, nagy gazdagsághoz és hatalomhoz jutó perzsa uralkodó, aki „mindent megmozdít Görögország ellen”, Xerxész (486‒465) lesz. Ezt a királyt mi Ahasvérus néven a Biblia egy másik iratában, Eszter könyvében is megtalálhatjuk, roppant gazdagságáról innen is értesülhetünk (Eszt 1:4,6‒7). A „mindent megmozgatás” eredeti héber kifejezése kettős értelemben is fordítható: „felriasztja [felrázza] az egész Görögországot”.
Apja, I. Dárius eredménytelen hódítási próbálkozásait Xerxész kívánta sikerre vinni, ennek ellenére megsemmisítő vereséget szenvedett. Ugyanakkor ténylegesen felrázta az addig egymással háborúzó görög városállamokat, és a perzsákkal folytatott honvédő harcokban alakult ki az a görög egység, melynek hősiessége és magasrendű kultúrája mindmáig például szolgál az európai és az egyetemes történelmi fejlődésnek. II. Fülöp, Nagy Sándor apja idejében a korinthoszi kongresszuson a görögök először egyeztek meg ügyeik közös irányításában, mely 337. elején zajlott le. Ekkor határozták el, hogy szent háborút indítanak a perzsák ellen, megbosszulva azt, hogy Xerxész meggyalázta a görög templomokat, felgyújtotta Athént, valamint abban is megegyeztek, hogy fel kell szabadítaniuk a kis-ázsiai görögöket a perzsa iga alól (Forrás: Vojtech Zamarovský: A görög csoda, 277. o.).