3. szám - Könnyű keresztény zene? 2. rész - Kitekintő rovat

Kitekintő

Könnyű keresztény zene?  - II. rész 

Mottó: ”Az egyházzene tükröt tart elénk, az a kérdés, hogy bele merünk-e nézni.”

(Karasszon Dezső) 

1. rész ITT

Egy ismerősöm autójában és lakásában többször hallottam különböző könnyűzenéket szólni. Egyik alkalommal valamiért meglátogattam az otthonában. Ő takarítás közben éppen zenét hallgatott. A monoton ritmusú, sablonos popzene úgy ömlött a hangszóróból, mintha valamelyik rádióadót hallgatta volna. Az egymást követő dalok mindegyike túláradó, csöpögős zenei közhelynek tűnt. A szövegről teljesen elterelte a figyelmet az ömlengő, érzelgős melódia. Ehhez a figyelemeltereléshez hozzájárultak a különböző hangszínek, a digitális effektusok stb. „Melyik rádiót hallgatod?” – kérdeztem ismerősömtől, mert már nagyon zavart az állandó háttérzaj. Ő sértett hangon válaszolt: „Ez nem rádió, hanem dicsőítő ének! Én nem hallgatom az igénytelen rádiós zenéket. Nálam egész nap csak keresztény zenék szólnak!” Szomorúan néztem felháborodott arcára, és halkan így válaszoltam:

„Bocsánat, de én zenészként nem éreztem semmi különbséget. Számomra olyanok voltak ezek a dalok, mint a divatos slágerecskék.” „Pedig ezek igazi, vidám dicsőítő énekek! ” – szólalt meg büszkén és feldobódva ismerősöm…

Úgy hiszem, e történet is jól szemlélteti, mennyire becsaphatóak vagyunk a muzsika világában. Főként akkor, ha Isten szavát, „az evangéliumi esztétikát” félretéve a saját ízlésünk, akaratunk, kívánságunk szerint járunk el, és vizsgálódás nélkül követjük az aktuális trendet, a mai (keresztény) zenei divatot. Persze, ha a fentieket már végiggondoltuk, jön a következő dilemma: a gyakorlatban akkor hogyan tudjuk őszintén és méltóképpen kifejezni énekkel, zenével a valódi örömhírt, „a teljes örömöt”? Kodály Zoltán így válaszol: „Erre… tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” 

„Akiket megtanítottak az Úr énekeire, és mindnyájan képzettek voltak”

Nem véletlen, hogy az ószövetségi hívő nép körében a zenei nevelésre nagy hangsúlyt fektettek. Gondolhatunk itt a léviták igényes zenei szolgálatára, „akiket megtanítottak az ÚR énekeire, és mindnyájan képzettek voltak”, valamint a prófétaiskolákban folyó zeneoktatásra. Tehát a muzsikát, az éneklést tanulnunk és tanítanunk kell. Az utóbbit még inkább, mert tudjuk, hogy a posztmodern (zene)fogyasztói társadalomban az emberek többsége szinte egyáltalán nem énekel, nem zenél. (A zenei kreativitás hiányáról később még részletesebben szólunk. Addig is szeretettel hívunk és várunk mindenkit zenei műhelyünkbe: www.kreativzeneimuhely.hu) 

Üres tankkal vagy kormány nélkül? 

Persze ne úgy okítsunk, és ne úgy adjunk „példát”, ahogyan azt sokszor, sok helyen megtapasztalhatjuk: „… amennyiben sikerül a gyermeket és ifjat hozzászoktatni… az érzések elfojtásához, személytelenségekhez és a körülötte zajló mozzanatok jelentéktelenségének tudomásulvételéhez – éneklés stílusa, üresen kongó szavak áradata, búskomor vagy üres tekintetetek és rezzenéstelen arcok –, akkor eredményesen szocializáltuk egyházilag: megtanul semmit nem várni az istentisztelettől.” (Seitz Manfred – idézi: Kis Médea: Istendicsőítés énekkel és élettel. Kálvin Kiadó, Bp., 2012, 140. o.) Vagy valami egészen mást fog várni – tehetnénk hozzá –, mert „az istentisztelet érzelmi kiüresedésével egyidejűleg jelentkezett az igény a túláradó érzelmekben gazdag istentiszteletre…” Hatás-ellenhatás. Találó hasonlattal mutatja be a keresztény zene mai helyzetét egyik orgonaművészünk: „Két autó van itt: Az egyiknek tele van a tankja, de kormánya nincs, a másiknak príma a kormánya, de nincs a tankjában semmi…” Szomorú, és egyre általánosabb jelenség ez. Főként akkor szomorú és tragikus, ha szembesülünk azzal, hogy a mennyei világ miképpen reagál az Istennel megbékélő ember döntésére: „Örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” Gondolkoztunk már ezen?

3. szám - Igaz gondolatok - Weöres Sándor, Spurgeon, Kierkegaard, Reisinger János

Igaz gondolatok

Idézetek

Weöres Sándor tollából:

„A tapasztalati valóság érvényét nem fogadom el. De érzéseimen akkor is átvilágít: Istent tagadva olyan volnék, mint egy favágó, aki a fejszét tagadja, de használja.” (Isten: Tapasztalati valóság - részlet)

Weöres S.

Isten vendége vagy e világon!
miért nem hagyod, hogy a házigazda
minden termét sorra nyitogassa,
minden kincsét rendre megmutassa? 

(részlet A Parainesis c. versből)

A bűnről

“A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő érzéket.”

„Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.” 

Kierkegaard

„Ha azt akarjuk, hogy a kereszténység a régi fényében tündököljön, vissza kell hoznunk az evangéliumnak az egyszerű és világos prédikálását.”

Charles H. Spurgeon

„Aki a korszellemmel házasságot köt, hamarosan özvegy lesz.”

Søren Kierkegaard

„Nem tudom, mennyi van még hátra. De számomra sem a születés, sem a halál nem az egyetlen igazság, hanem éppen az, ami köztük van, s amiből a kegyelem látni engedi azokat az igazságokat, melyek nem embertől valók.”

(Reisinger János – A lelkiismeret c. kötetből)

3. szám - A táboron kívül - Hit általi megigazulás rovat

Hit általi megigazulás

A táboron kívül

Tanáromnak és barátomnak, Reisinger Jánosnak, aki vállalta a táboronkívüliséget, s akinek élete idén az örökkévalóságból hatvan évet töltött ki.

„Jézus, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.” (Zsid 13,12–14)

Az igeszakasz Jézus gyalázatáról beszél. Gyalázat volt, hogy kigúnyolták, bolondnak állították – beöltöztetve királynak –, leköpködték, majd meztelenre vetkőztették és a legaljasabb köztörvényes bűnözőknek fenntartott kivégzési móddal megölték. Ám Jézus gyalázatának egyik legsúlyosabb része az volt, amit alapigénk így ír: a kapun kívül, a táboron kívül szenvedett. Mit jelent ez? Jézus magára maradt, s egyedül, az emberi közösségből kirekesztve, társak, együttérzés, bátorítás nélkül, ugyanakkor közszemlére téve kellett szembenéznie a fájdalommal és a halállal. (Az Ószövetség előre jelezte Jézus szenvedésének ezt a körülményét is. Pál apostol is utal erre az idézett szakasz bevezetéseként: „Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.” – Zsid 13,11, vö. 3Móz 16,27, 2Móz 33,7)

Míg Jézus gyalázatot szenvedett, addig ma nem gyalázat vallásosnak lenni. Elsősorban nem arra gondolok itt, hogy olyan időket élünk, amikor az egyházak újra hatalmat kaptak, jelentős politikai befolyásuk van, s maholnap már azt lesz tanácsos titkolni, ha valaki nem vallásos. Mondom, nem erről akarok itt írni. Ám pusztán csak az, hogy szép és kényelmes gyülekezeti házunk van, elegáns ruhákban jövünk istentiszteletre, orgona szól, néhol kórus is, vagy zeneszolgálat, gyerekek vannak köztünk, a prédikátor virágos asztal mögül hirdeti az Igét, az alkalom végén pedig jóízűen megebédelünk, miközben már kötetlenebb testvéri-baráti beszélgetésekre is sor kerülhet – mindez tehát a mai normák szerint egyáltalán nem gyalázat, hanem nagyon is elfogadott. Egy kívülálló, még ha nem is vallásos, nem azt mondaná: milyen taszító!, hanem sokkal inkább ezt: teljesen rendben van; sőt talán: milyen szimpatikus! Azaz, ma azért nem gyalázat vallásosnak lenni, mert nem vagyunk a táboron kívül.

3. szám - Megújulás és reformáció - Hit általi megigazulás rovat

Hit általi megigazulás

Megújulás és reformáció 

(Az Idők Jelei 1991/3. számából)

Öt meghatározás a végidő hívőiről

Aligha van a Bibliában időszerűbb olvasmány, végiggondolásra váróbb prófécia és tanítás a Jelenések könyvének ama részleteinél, melyek az elpecsételésről és az elpecsételtek jelleméről szólnak a 7. és a 14. fejezetben. Lesznek igazi keresztények, akik elnyerik Isten kézzelfogható oltalmát a végső időkben. Lesznek tiszta jellemű emberek, akik sokakat az üdvösségre segítenek a késői eső idején. Lesznek olyan Krisztus-követők, akik Mesterükhöz lélekben és hitben olyan közel kerülnek, mint a történelemben azelőtt senki más. Ez a száznegyvennégyezer „követi a Bárányt, valahová megy” és „ott áll vele a Sion hegyén” mint az egész megváltási terv végső dicsősége.

A felidézett részleteket talán ismerjük emlékezetből is, szó szerint ismételjük egyes kifejezéseit magunkban, és másoknak is. De hisszük-e vajon, milyen közel van beteljesedésük? Várjuk-e igazán Krisztust azzal a lelkülettel, hogy jellemünket minden részletében Hozzá igazítsuk? Meggondoltuk-e az isteni ihletett írásban az egymás után következő vonásokat Jelenések könyve 14. fejezetében?

Az alábbiakban e rövid szakaszhoz, Jelenések könyve 14,4–5 verseihez szeretnénk néhány megjegyzést fűzni.

Az első jellemvonás: A tudatos hit

A látomás után, amely János apostol elé tárult, a végidők hívőinek jellemzését olvashatjuk. E jellemzés így kezdődik: „Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat, mert szüzek.” Ez az első, amit az Ige említ a száznegyvennégyezer felől.

Vajon miért?

A Biblia szerint a végső történelmi időben megélénkült vallási és egyházi tevékenység jellemzi majd az emberiség életét. Az „asszony” a Bibliában mindig az egyház jelképe, Jeremiás, Hóseás könyvétől a Jelenések könyvéig (12,1–3; 17,1–6). A „hűtlen” vagy „parázna” asszony, akitől „megfertőztetheti” magát az ember pedig a Krisztus nevét viselő, de Őhozzá hűtlen egyház szimbóluma. A végső idők hívő keresztényeire tehát mindenekfelett jellemző lesz, hogy a hamis egyházakkal és azok tanításaival nem tartanak kapcsolatot. Hitük ismereten és meggondoláson alapuló Krisztus-követés lesz, nem a szokás, a tekintélytisztelet vagy az érzelmi elfogultság következménye. 

Ne gondoljuk, hogy közösségünk hitélete eleget tesz ennek az első követelménynek! Ne gondoljuk, hogy mentesek vagyunk olyan hibáktól és bűnöktől, melyekért más egyházak Isten szemében paráznáknak minősülnek. Tudva vagy tudatlanul, rejtve vagy nyíltan, az adventközösségben is elterjedt a szokáson, a tekintélytiszteleten és az érzelmi elfogultságon alapuló vallásosság. Sokszor nem úgy teszünk, hogy először „meggondoljuk, mi legyen kedves az Úrnak” (Eféz 5,10). E mögött pedig mi más állhat, mint az, hogy „nem él, áll bennünk az Ige igazul” (Luther); a Biblia népe nem táplálkozik naponként a Bibliából. S csoda ezután, ha emberekre nézünk, egymással kapcsolatos dolgainkba vagyunk túlságosan és emberien belebonyolódva, ahelyett, hogy Jézus Krisztusra tekintenénk, akinek „beszédei bennünk maradtak” (Jn 15,6; 17,6.8)? A történelemben minden egyházi eltorzulás ilyen okokból indult ki. Az, hogy keresztény közösségek ide jutottak, egytől egyig ilyen előzményekre vezethető vissza. Ha nem Isten szava tölti be a vezető szerepet, a megfertőződés elháríthatatlan lesz, akár egyéni életünkben, akár közösségeinkben.

3. szám - Egy engedetlen próféta halálának tanulságai - Időszerű gondolatok rovat

Időszerű gondolatok

Egy engedetlen próféta halálának tanulságai
(I. Kir. 13: 1-30)

Történetünk közvetlenül Izrael kettészakadása után játszódik. Ebben az időben Salamon fia, Roboám csak a déli országrész, Júda felett uralkodik, míg Észak-Izrael felett Jeroboám a király. Az a Jeroboám, akit még Salamon emelt magas tisztségre, és aki elszakította az északi törzseket, létrehozva ezzel Észak-Izraelt. Jeroboám új vallást hoz létre, aranyborjúkat csináltat, Béthelben és Dánban állíttat fel oltárokat, új ünnepeket rendel el. Az Isten szeretetét bizonyítja, hogy ennek ellenére elküldi hozzá prófétáját a déli országrészből, Júdából, hogy megfeddje az elhajlást. Itt kezdődik történetünk… 

Mi volt „Isten emberének” a küldetése, és hogyan teljesítette azt?

A prófétának le kellett mennie a bétheli oltárhoz, és fel kellett emelnie szavát a hamis vallás ellen. Amikor megérkezett, a király éppen tömjéngyújtásra készült. A próféta bátran teljesítette a feladatát. Nem közvetlenül a királyhoz, hanem az oltárhoz szólt: „Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek a neve Jósiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad. És ugyanazon a napon csodát tesz, mondván: És lesz jegye, hogy az Úr mondotta ezt: Íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.”

Jeroboám és a meghasadt oltár

E határozott hangvételű feddés egy Jósiás király fellépéséről és reformjairól szóló próféciát is tartalmaz. (Ennek a beteljesedéséről majd a 23. fejezet ír.) Egy „jelről” is beszél: az oltár kettéhasadásáról, leomlásáról. 

A királyt felingerelték az elhangzott szavak, és keze kinyújtásával utasítást adott, hogy fogják el a prófétát. Erre a keze megbénult, az oltár pedig magától kettéhasadt. Bizonyságként tehát bekövetkezett a prófétai szózatban említett jel is. A király tehetetlenségében könyörögni kezdett a prófétához, s erre újabb jel következett: meggyógyult a király keze. Azonban ez sem tudta Jeroboámot igazi megtérésre késztetni. „Milyen keményen dorgálta meg Isten embere a királyt! Szükség volt erre a határozottságra. Más módon nem lehetett a gonoszságot megfeddeni. Az Úr bátorságot adott szolgájának, hogy maradandó benyomást keltsen hallgatóiban. Az Úr követőinek sohasem szabad emberektől félniük, hanem rendíthetetlenül ki kell állniuk az igazságért. Ameddig bizalmukat Istenbe helyezik, nem kell félniük. Aki megbízást ad nekik, oltalmazó gondviseléséről is biztosítja őket.” (Próféták és királyok, Jeroboám c. fejezet) 

Milyen különleges isteni parancsot kellett követnie a prófétának?

A folytatásban azt olvassuk, hogy a király hálából meghívta a prófétát vendégségbe, és ajándékot is felajánlott neki. Itt értesülünk arról, hogy a prófétának egy különleges parancsot is követnie kellett: nem fogadhatott el vendéglátást senkitől, és más útvonalon kellett visszatérnie otthonába, mint amelyen Béthelbe ment. „És mondta a király az Isten emberének: Jer haza velem, és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni. És mondta az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen; mert azt parancsolta nékem az Úr az ő beszéde által: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál, vissza se térj azon az úton, amelyen elmentél.” (7–9. vers) A próféta ellen tudott állni a király unszolásának és hízelgő beszédének. Válaszából kiderül, hogy nagyon világosan értette, Isten parancsolata mindenekfelett áll, semmiképpen sem szegheti meg, még akkor sem, ha feladatának nagyságához képest ez egy jelentéktelen rendelkezésnek tűnik. Eddig a pontig mindenben hűséges tudott maradni Istenhez.

El is indult haza, egy másik útvonalon.

3. szám - A laodiceai gyülekezet - A Bizonyságtételeket olvasva rovat

A Bizonyságtételeket olvasva

A laodiceai gyülekezet

  

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben: vajon megtartod-é az Ő parancsolatait, vagy nem?” (5Móz 8,2)

„Isten próbára teszi népét. Jézus türelmes, és nem vet ki minket azonnal a szájából. Az angyal így szólt: »Ő most mérlegre helyezi népét.« Ha az üzenet rövid időre szólt volna – ahogyan sokan feltételeztük –, nem maradt volna idő jellemünk fejlesztésére. Sokan érzelmeik szerint éltek, nem pedig elveik és hitük szerint. Ez az ünnepélyes, félelmetes üzenet sokakat felrázott. Hatott érzéseikre, és felkeltette félelmüket, de nem végezte el az Isten által meghatározott feladatát. Isten a szívbe lát. Hogy magukat nehogy megtévesszék, hagyja, hogy népének izgalma elmúljék, s utána próbára teszi őket, hogy engednek-e a hű Tanúbizonyság tanácsának.

Isten lépésről lépésre vezeti népét. Különböző próbákat enged meg az életükben, azzal a céllal, hogy felszínre hozza, mi lakik a szívükben. Van, aki megállja helyét az egyik próbában, de elbukik a másikban. Isten minden próbában megvizsgálja őket, mindig kissé alaposabban. Ha valaki Isten emberének vallja magát, és ellenáll ennek a tisztító munkának, az figyelmeztetés számára, hogy még hosszú út áll előtte, amíg úrrá lehet magán, feltéve, ha nem szeretné, hogy az Úr kivesse őt a szájából. Az angyal így szólt: »Az Úr mind mélyebben és alaposabban fogja végezni munkáját, hogy megpróbálja az Ő népét.«

Vannak, akik hajlandók elfogadni valamely isteni elvet, de a következő próbánál visszariadnak, mert rájönnek, hogy valamely melengetett bálványukat érinti. Itt van alkalmuk meglátni, mi lakik a szívükben, mi zárja ki onnan Jézust. Valamit többre becsülnek az igazságnál, és nem készek befogadni Krisztust. Isten megvizsgál, és próbára tesz egy ideig, hogy lássa: hajlandóak vagyunk-e lemondani bálványainkról, és engedelmeskedni az igaz Tanú tanácsának. Ha valaki nem hagyja, hogy az igazság megtisztítsa, ha nem hajlandó legyőzni önzését, büszkeségét, szenvedélyeit és gonosz jellemvonásait, ezzel elűzi Isten angyalait, akik nem óvhatják többé a gonosz angyaloktól. Akik megállnak minden vizsgán, és győznek, bármibe kerüljön is, azok engedelmeskednek a hű és igaz Tanúbizonyság tanácsának, s ők részesülnek majd a késői esőben, így felkészültek az elváltozásra. 

Isten megpróbálja evilági népét. Ez az előkészület helye arra, hogy jelenlétébe kerülhessünk. A földi világ utolsó napjaiban minden emberen látszani fog, milyen hatalom uralja szívét és irányítja cselekedeteit. Ha ez az isteni igazság hatalma, az jó cselekedeteket fog eredményezni. Felemeli befogadóját, és nemes lelkűvé, nagylelkűvé teszi, akárcsak mennyei Ura. Azonban ha gonosz angyalok uralják szívét, az sokféleképp nyilvánvaló lesz. A gyümölcsei önzőség, kapzsiság, gőgösség és gonosz szenvedélyek lesznek.

(…)

Fiatalok és idősek! Isten most próbál meg benneteket. Most döntitek el örök sorsotokat.”

(Ellen White: Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, I. kötet, 

186–189. o., az eredeti számozás szerint)

3. szám - Fenevad és gerlice - Az Ige mellett rovat

Az Ige mellett

“Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, 

amely Istennek szájából származik” 

Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)

Fenevad és gerlice

„Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, amelyet régen szereztél, és amelyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, amelyen lakozol! Lépj fel a teljes pusztaságba, mindent tönkretett az ellenség a szent helyen! … Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, aki szabadításokat művel e föld közepette… Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek lelkét, szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképpen!” (Zsolt. 74,2–3.12.19)

A Szentírás jelképei között az egyik legismertebb a fenevad jelképe. Van mélységből feljövő fenevad (Jel 11. fej.), földből feljövő fenevad (Jel 13. fej.), és vannak a tengerből feljövő fenevadak. Az utóbbiak közül az egyik kiváltképpen „a fenevad”, amely semmilyen más állathoz nem hasonlítható, „iszonyú fenevad”. Jelenések könyve 13. fejezetében úgy jelenik meg, mint amely az összes többi, tengerből feljövő fenevad jellegzetességeit egyesíti magában. Több történelmi szakasza is van e hatalom uralmának. A bibliai jövendölések különválasztják, de egybe is kötik hasonlóságaik alapján az ókori Rómát, vagyis a pogány császári hatalmat, és a középkori Rómát, vagyis a belőle titokzatosan, „kis szarvként” kinövő pápai hatalmat. Arról is szólnak a próféciák, hogy a „kis szarv” 1260 esztendős középkori uralma végén halálos sebet kap, de a vég idején begyógyul ez a seb, és a végidőben meghatározó szerepe lesz az újjáéledő pápaságnak. 

E hatalom lényeges eleme az állam és az egyház összekapcsolása, a két hatalom érdekeinek közös nevezőre hozása, és ennek jegyében a két szervezet egyazon mintára való felépítése. A világon uralkodó politikai rend a piramishoz hasonló. Legfelül van az, aki a legtöbb hatalmat tudta megszerezni, és így ő maga parancsol, ő rendelkezik mindennel, mindenkivel. A Római Birodalommal szövetkező keresztény egyház ezt a szervezeti mintát vette át a constantinusi fordulat után. A világi hierarchia mellett kialakult az egyházi alá-fölérendeltség is a trón és az oltár szövetségében. Ez az időszak gyászos fejleményeket érlelt a középkori Európa számára. Mégis, most, hogy a középkor után még viharosabb két-háromszáz esztendő telt el, a régi torz korszak megszépítő távolságba került. Kosztolányival szólva, a „kancsal emlék szépíti tovább”, és „ezüstté bűvöl minden pocsolyát”. Így jutunk el odáig, hogy a béke és a rend után vágyakozó emberiség „imádva követi” a fenevadat, mely szeretetet, békességet, megállapodottságot ígér.

Van azonban gerlice is ebben a világban. Vannak, akik a Bárányhoz akarnak hasonlóvá válni. Jézus hozzájuk intézett felhívása így hangzik, további hasonló szimbólumokat alkalmazva: „Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok.” (Mt 10,16) Küldetésük elvégezéséhez csakis az adhat nekik bátorságot, erőt és reményt, ha szüntelenül száll fohászuk a közbenjáró Krisztushoz, aki jó Pásztorként az egyház igazi feje: „Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek lelkét!” 

Nemcsak az egyéni életre vonatkozó kijelentés ez, hanem Isten népe egyházi rendjének és szervezetének fölépítésére nézve is irányt mutat. Ez a felépülés nem lehet hierarchikus, nem lehet a világhoz és más egyházakhoz hasonló. Csaknem minden egyház a fenevad szerkezete szerint épül fel. Évtizedekkel ezelőtt megírta már Paolo Ricca valdens teológus, hogy a protestáns közösségekben is „törpepápák” vannak. Isten egyházában azonban nem honosodhat meg ilyesmi. Ezt a közösséget maga Jézus vezeti, hiszen „vérével szerezte” (Ap csel 20,28). A gerlicék, a galambok, a juhok olyan vezetést igényelnek, amilyen Krisztusé, a jó Pásztoré. Csakis Vele való kapcsolatuk tudja megtartani őket ebben a világban. Ő pedig nem csupán megtartja őket, de égi erővel is felruházza ahhoz, hogy a fenevad ellenében is képviseljék Isten végidő emberiségének szóló üzenetét.

„Ne adjad a fenevadnak a te gerlicéd lelkét…” (Zsolt. 74,19)

Reisinger János

3. szám - 2014. március - Köszöntő

Kedves Testvérek!

A Kürtszó harmadik számát tarthatjátok a kezetekben. Az elmúlt hetekben örömmel fogadtuk leveleiteket és szóbeli nyilatkozataitokat, amelyekkel eddigi számainkat értékeltétek. Nagy örömünk az is, hogy tapasztalataitokat szintén megírtátok – ezek közül néhány meg is jelenik ebben a számban. Továbbra is várjuk az ilyen beszámolókat, éppúgy, mint javaslataitokat, gondolataitokat.

A 2014-es év kezdetén szeretnénk újra olyan írásokkal jelentkezni, amelyek rámutatnak az egyre sokasodó „idők jeleire”, az újabb eseményekre, amelyek Jézus eljövetele közelségének a komolyan vételére késztetnek, megemlékezve kijelentéséről: „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Mt 24,32–33)

Annak tudata, hogy az isteni dicsőségben megjelenő Megváltó „az ajtó előtt áll”, mély önvizsgálatra serkent, hogy felfedezzük a „sötét foltokat” jellemünkben, s mi magunk könyörögjünk Isten megtisztításáért és a Szentlélek korai esőjében való részesülésért. Egyedül csak a Szentlélek segítségével végezhetjük be a magvetés munkáját, amely olyannyira sürgős, hiszen a késői eső kiárasztásának is a küszöbön kell állnia.

Isten sok figyelmeztetése, szeretetteljes kérlelése értünk van, hiszen nem elég csak várnunk a Vőlegényt, hanem tartalék olajról is gondoskodnunk kell, hogy valamiképpen „váratlanul reánk ne jöjjön az a nap”. Pál apostol buzdítása így hangzik: 

„Ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai, a nappal fiai vagytok, nem vagytok az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok! … Legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.” (1Thess 5,4–8)

Kívánjuk, hogy a lap mostani számában közölt írások mindenkit segítsenek a felkészülésben, a fentiek szerint.

A szerkesztők

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Petőfi Sándor: Rabság

Töredék

Milyen vig a világ! folyvást miként vigad!
Örök énekszóval s zenével van tele!
E tombolók között a legzajosbikat
Kérdezzétek meg csak: ha vajon boldog-e?
Én nem hiszem, hogy az; dehogy boldog, dehogy!

Csak a kétségb’esés, mi bennünket vidít, 

Azért kelünk csak e rivalgó zajra, hogy
Ne halljuk láncaink csörömpöléseit.
Rab a világ, igen, kezén-lábán bilincs...
Az volna lelkén is, hanem már lelke nincs - -

(Pest, 1846. június–augusztus)