21. szám – A Szentlélek szerepe „a hit általi megigazulás tapasztalatában – Hit általi megigazulás rovat

A Szentlélek szerepe a hit általi megigazulás tapasztalatában

„Történt pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezett: és mikor némely tanítványokra talált, mondta nékik: Vajon vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondták néki: Sőt, inkább azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek." (Ap. Csel. 19,1-2)

Szentlélek munkájáról, a Vele való kapcsolatunkról szükséges elgondolkodnunk, mivel az idők jeleit látva a „késői eső” mielőbbi kiáradására készülünk. Nehogy úgy járjunk, mint az első efézusi tanítványok: Apollós hirdette az igét Efézusban, de tanítványai csak „János keresztségében” részesültek. 

Miért fontos, hogy a Szentlélek munkájáról, személyéről valódi, életszerű, és ne csak teológiai ismeretünk legyen? Nem azt kérdezte Pál apostol az efézusi hívőktől, hogy „vajon hallottatok-e a Szentlélekről”. Mi is sokat tanultunk a Szentlélek személyéről, már keresztségünk előtt is, majd a szombatiskolákban. Elméletben sok mindent el tudunk mondani Róla. De Pál apostol azt kérdezte tőlük: „Vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek?” Ez a nagy kérdés: vajon vettünk-e Szentlelket, élő közösségben élünk-e Vele, tudjuk-e, hogy miben áll munkája, titka az életünkben? Nehogy így kelljen nekünk is válaszolni: „Sőt, inkább azt sem tudtuk, hogy van Szentlélek.” 

Azt már tudhatjuk, hogy létezik az isteni harmadik személy, de az én személyes életemben hogyan munkálkodik, hogyan ragadhatom meg a lényét? Mások felé ezt hogyan közvetítem?

Az Ige tükrében vizsgáljuk meg, vajon mi „vettünk-e Szentlelket"? Vessünk fel néhány gondolatot arról, milyen is az ő munkája a mi személyes életünkben? Azért is elengedhetetlen ennek a kérdésnek a megválaszolása, mivel Jézus a tíz szűz példázatában (Mt. 25,1-10) a Szentlélekkel való közösség meglétét, illetve hiányát a végidő egyházában az üdvösség feltételeként mutatja be.

21. szám – Ki az én felebarátom? – Az Ige mellett rovat

Ki az én felebarátom?

Vajon miért tette fel ezt a kérdést Jézusnak egy írástudó? (Aki egyébként helyesen válaszolta meg azt a kérdést, hogy mit kell cselekedni az örök élet elnyeréséhez: Lk 10,25–29.)
Mi volt az általános felfogás a felebaráti szeretet parancsának értelmezését illetően a zsidó nép körében Jézus földi szolgálata idején?

Jézus idézte Hegyi beszédében: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!” (Mt 5,43) A felebarát körét tehát leszűkítették, és az ellenséget, mintegy magától értetődően, nem tekintették ebbe a körbe tartozónak.

Mire alapozták ezt? 3Móz 19,18 félreértelmezésére. Ez az ige így hangzik: „Bosszúálló ne légy, haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr.” Úgy értelmezték, hogy a felebarát csak „az én népem fiai”, és akik ezen a körön kívül vannak, azok már nem számítanak felebarátnak, az ellenség pedig végképpen nem.
Csak egy kicsit kell továbbolvasnunk azonban Mózes III. könyve 19. fejezetében, és máris ott találjuk a következőket: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt! Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeresd őt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (33–34. vers)
Tehát egyértelműen a jövevényekre is vonatkoztatta Jézus előző felhívását: „Szeresd, mint magadat!” Továbbá ezúttal is hozzátette nyomatékul: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.”

Jézus korában létezett csak ilyen felfogás, hogy „szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”? Nem találkozunk-e a második nagy parancsolat hasonlóan kirekesztő értelmezésével a mai kereszténység körében is?
Szomorú, hogy keresztények sokasága gondolkozik ma is úgy, mint a Jézus korabeli zsidó nép jó része. Normálisnak és megengedhetőnek tartják a gyűlöletet azokkal szemben, akikre rákerült az „ellenség” címke. Az ilyen kereszténységre is érvényes Pál apostol kijelentése: „Akiknél megvan a kegyesség látszata, de megta- gadják annak erejét. És ezeket kerüld!” (2Tim 3,5)

Ferenczy Károly: Az irgalmas szamaritánus

Jézus így helyesbítette a szóban forgó felfogást a Hegyi beszédben: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Mt 5,44)

A törvénytudó kérdésére az irgalmas szamaritánus példázatának az elmondásával válaszolt. Találóan összegezte e példázat mondanivalóját Thomas Jefferson, az USA egyik alapító atyja, a következőképpen: Jézus úgy válaszolt a Ki a az én felebarátom? kérdésre, hogy az ellenség és az eretnek is az!
Az irgalmas szamaritánusnak a sebesült zsidó ember nemzeti szempontból ellenség volt, vallási szempontból pedig eretnek, mégis könyörült rajta, betöltötte a szeresd felebarátodat, mint magadat parancsolatot rá vonatkozóan. A példázat azt a mondanivalót is magában foglalja, hogy bár minden embertársadat, az egész világot a gyakorlatban nyilvánvalóan nem szeretheted úgy, mint magadat, érvényesítheted, és érvényesítened is kell ezt a parancsolatot mindazokkal szemben, akik utadba kerülnek, és a segítségedre szorulnak, bárkik legyenek is.
Azt is bemutatta Jézus e példázattal, hogy mit jelent, ha valaki úgy szereti a felebarátját, mint önmagát, azaz azt teszi vele, amit szeretne, hogy hasonló esetben vele tegyenek (Mt 7,12). Nem lehet messzebb elmenni, annál többet tenni a felebarátért, mint amit a példázatbeli szamaritánus tett (Lk 10,33–37).

Vankó Zsuzsa

21. szám – Köszöntő

Ahogy látjuk az események előrehaladását, egyre inkább szembesülnünk kell azzal, hogy emberileg lehetetlen megállnunk, nemcsak a ma elhordozhatatlannak tűnő próbái között, hanem az előttünk álló, még hevesebb küzdelemben. Az idők jeleit látva és a magunk kiszolgáltatottságát átérezve még komolyabban szükséges szívünkre venni az alábbi igei és bizonyságtételi figyelmeztetéseket és bátorításokat.

„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” (Eféz 6,10–11)

„A szomorúság és próbák napjaiban igen szükséges, hogy egymást erősítsük és bátorítsuk. Sátán kísértései ma sokkal nagyobbak, mint valaha, mivel tudja, hogy ideje kevés, és nemsokára minden egyes lélek ügyében végleg döntenek: vagy az életre, vagy a halálra. Ma nem szabad kísértések, csalódások és megpróbáltatások súlya alatt összeroskadnunk, hanem minden szenvedésben ki kell tartanunk, és bíznunk kell Jákob hatalmas Istenében. A Jóisten megmutatta nekem, hogy kegyelme elegendő minden kísértésünkben; és bár ezek a kísér- tések sokkal nagyobbak lesznek, mint valaha, mégis legyőzhetjük őket, ha kitartóan bízunk Benne.

Ha az akadályokkal megbirkózunk, ha Sátán kísértéseit legyőzzük, akkor kiálljuk hitünknek az aranynál is értékesebb próbáját, megerősödünk, és felkészülünk a további küzdelmek megvívására. Ám ha leroskadunk, ha engedünk Sátán kísértéseinek, akkor mindinkább elgyengülünk, megpróbáltatásainkért jutalmat nem nyerünk, és nem leszünk felvértezve a további küzdelmekre. Ily módon lassanként annyira elgyengülünk, hogy végén Sátán akaratának foglyai leszünk.

Fel kell öltenünk Istenünk minden fegyverét, és minden pillanatban felkészülten kell állnunk a harcra a sötétség hatalmasságaival. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez, és küzdjünk Ővele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük. Ó, bárcsak mindenki a helyes világításban láthatná ezeket a dolgokat, s mint Jézus jó katonája, mindvégig kitartana! Akkor Izrael állandóan előrehaladna Isten erejében, nagy hatalmától támogatva.” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások, Hitünk próbája c. fej.)

Kívánjuk, hogy ezek a kijelentések mielőbb valósággá váljanak mind egyéni, mind közösségi életünkben!

Harmati Gyöngyi: A perc boldog emberei

Kérdezhetnéd, mi egy perc értéke, hisz

Csupán hatvan másodperc, ami gyorsan elillan. 

Az idő roppant kerekét sem megállítani, sem 

Visszafordítani nem áll hatalmunkban.

Ha elmúlik az alkalmas idő, mi mindenről 

Lemaradunk. Az élet vonata az orrunk előtt 

Robog el. S mi ott maradunk a peronon árván, 

Kifosztottan és némán bámuljuk egymást.

Vannak akik éberen várják Isten hívását és 

habozás nélkül elindulnak, talán teljesen 

ismeretlen vidékre, ahová szólítja őket az 

égi hang. Ők a perc boldog emberei.