Hit általi megigazulás
A táboron kívül
Tanáromnak és barátomnak, Reisinger Jánosnak, aki vállalta a táboronkívüliséget, s akinek élete idén az örökkévalóságból hatvan évet töltött ki.
„Jézus, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.” (Zsid 13,12–14)
Az igeszakasz Jézus gyalázatáról beszél. Gyalázat volt, hogy kigúnyolták, bolondnak állították – beöltöztetve királynak –, leköpködték, majd meztelenre vetkőztették és a legaljasabb köztörvényes bűnözőknek fenntartott kivégzési móddal megölték. Ám Jézus gyalázatának egyik legsúlyosabb része az volt, amit alapigénk így ír: a kapun kívül, a táboron kívül szenvedett. Mit jelent ez? Jézus magára maradt, s egyedül, az emberi közösségből kirekesztve, társak, együttérzés, bátorítás nélkül, ugyanakkor közszemlére téve kellett szembenéznie a fájdalommal és a halállal. (Az Ószövetség előre jelezte Jézus szenvedésének ezt a körülményét is. Pál apostol is utal erre az idézett szakasz bevezetéseként: „Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.” – Zsid 13,11, vö. 3Móz 16,27, 2Móz 33,7)
Míg Jézus gyalázatot szenvedett, addig ma nem gyalázat vallásosnak lenni. Elsősorban nem arra gondolok itt, hogy olyan időket élünk, amikor az egyházak újra hatalmat kaptak, jelentős politikai befolyásuk van, s maholnap már azt lesz tanácsos titkolni, ha valaki nem vallásos. Mondom, nem erről akarok itt írni. Ám pusztán csak az, hogy szép és kényelmes gyülekezeti házunk van, elegáns ruhákban jövünk istentiszteletre, orgona szól, néhol kórus is, vagy zeneszolgálat, gyerekek vannak köztünk, a prédikátor virágos asztal mögül hirdeti az Igét, az alkalom végén pedig jóízűen megebédelünk, miközben már kötetlenebb testvéri-baráti beszélgetésekre is sor kerülhet – mindez tehát a mai normák szerint egyáltalán nem gyalázat, hanem nagyon is elfogadott. Egy kívülálló, még ha nem is vallásos, nem azt mondaná: milyen taszító!, hanem sokkal inkább ezt: teljesen rendben van; sőt talán: milyen szimpatikus! Azaz, ma azért nem gyalázat vallásosnak lenni, mert nem vagyunk a táboron kívül.
