„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
amely Istennek szájából származik”
Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)
amely Istennek szájából származik”
Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)
Üzenetek Dániel könyvéből
Aki Dániel könyvét nem ismeri, a kereszténység és a világ történelmét nem ismeri – hangoztatta Isaac Newton a 18. században, aki Dániel és Jelenések könyvéről könyvnyi magyarázatot hagyott maga után. Már Josephus Flavius megjegyezte, hogy az ószövetségi próféták közül a zsidók különös becsben tartják Dánielt, mert nemcsak jövőbeli eseményeket jövendölt meg, hanem azok bekövetkezésének pontos idejét is. Valóban, Dániel könyvében idői próféciák találhatók 2300, 1335, 1290, 1260 és 490 évről, ezek közül az 1260 évről szólót Jelenések könyve ötször is visszaidézi.
Sokan úgy gondolják, Dániel könyve jelképeinek sokasága miatt nehezen érthető, erre azonban rácáfol Jézus Krisztus visszahivatkozása, aki a világtörténelem utolsó négy rövid szakaszáról szóló nagy apokaliptikus beszédében egyszerűen így hivatkozott az ószövetségi prófétára: „Aki olvassa, értse meg!” (Mt 24,15)
Jézus Krisztus továbbá Dániel könyvéből kölcsönözte az „Isten országa” és az „Emberfia” kifejezéseket is. Egyik legrövidebb példázatában, a kősziklára esés példázatában Dániel könyve 2. fejezetét vette alapul (Mt 21,42–44).
11. FEJEZET
Az igékkel adott kijelentés folytatódik. A babiloniakról már nem esik szó, a történelmi prófécia a méd Dáriusznál veszi kezdetét. A függöny föllebben a történelem kulisszatitkai elől, jóval részletesebb magyarázat által, mint a 2., a 7. és a 8. fejezet próféciáiban.
Három perzsa uralkodóról tesz említést a mennyei angyal, akik Círusz után következnek, és akiket a történelemből hiánytalanul beazonosíthatunk: Kambüszész (530–522), az ál Smerdis (522), valamint I. Dárius (522–486).
A negyedikként említett, nagy gazdagsághoz és hatalomhoz jutó perzsa uralkodó, aki „mindent megmozdít Görögország ellen”, Xerxész (486–465) lesz. Ezt a királyt mi Ahasvérus néven a Biblia egy másik iratában, Eszter könyvében is megtalálhatjuk, roppant gazdagságáról innen is értesülhetünk (Eszt 1:4,6–7). A „mindent megmozgatás” eredeti héber kifejezése kettős értelemben is fordítható: „felriasztja [felrázza] az egész Görögországot”. Apja, I. Dárius eredménytelen hódítási próbálkozásait Xerxész kívánta sikerre vinni, ennek ellenére megsemmisítő vereséget szenvedett. Ugyanakkor ténylegesen felrázta az addig egymással háborúzó görög városállamokat, és a perzsákkal folytatott honvédő harcokban alakult ki az a görög egység, melynek hősiessége és magasrendű kultúrája mindmáig például szolgál az európai és az egyetemes történelmi fejlődésnek. II. Fülöp, Nagy Sándor apja idejében a korinthoszi kongresszuson, mely 337 elején zajlott le, a görögök először egyeztek meg ügyeik közös irányításában. Ekkor határozták el, hogy szent háborút indítanak a perzsák ellen, megbosszulva azt, hogy Xerxész meggyalázta a görög templomokat, felgyújtotta Athént, valamint abban is megegyeztek, hogy fel kell szabadítaniuk a kisázsiai görögöket a perzsa iga alól. (Forrás: Vojtech Zamarovský: A görög csoda, 277. o.)
A harmadik versben említett „erős király fellépése” egyértelműen utal Nagy Sándorra, aki „nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik”. Szintén beszédes az a megfogalmazás, hogy „alighogy támadt, megrontatik az ő országa, és elosztatik az égnek négy tája szerint”. Nagy Sándor ugyanis másfél évtizedig sem állt a világ élén, hódító hadjáratainak befejezéseképpen váratlanul vesztette életét ifjúkorában. Hatalmassá növekedett birodalmát nem volt, aki egybefogja, így osztották fel négy részre. E négy királyság közül az egyiptomi Ptolemaidák és a szíriai Szeleukidák közötti küzdelmet nagyítja ki ezek után Dániel könyve, minthogy a zsidó nép sorsa e két malomkő között őrlődött.






