3. szám - Egy engedetlen próféta halálának tanulságai - Időszerű gondolatok rovat

Időszerű gondolatok

Egy engedetlen próféta halálának tanulságai
(I. Kir. 13: 1-30)

Történetünk közvetlenül Izrael kettészakadása után játszódik. Ebben az időben Salamon fia, Roboám csak a déli országrész, Júda felett uralkodik, míg Észak-Izrael felett Jeroboám a király. Az a Jeroboám, akit még Salamon emelt magas tisztségre, és aki elszakította az északi törzseket, létrehozva ezzel Észak-Izraelt. Jeroboám új vallást hoz létre, aranyborjúkat csináltat, Béthelben és Dánban állíttat fel oltárokat, új ünnepeket rendel el. Az Isten szeretetét bizonyítja, hogy ennek ellenére elküldi hozzá prófétáját a déli országrészből, Júdából, hogy megfeddje az elhajlást. Itt kezdődik történetünk… 

Mi volt „Isten emberének” a küldetése, és hogyan teljesítette azt?

A prófétának le kellett mennie a bétheli oltárhoz, és fel kellett emelnie szavát a hamis vallás ellen. Amikor megérkezett, a király éppen tömjéngyújtásra készült. A próféta bátran teljesítette a feladatát. Nem közvetlenül a királyhoz, hanem az oltárhoz szólt: „Oltár, oltár! Ezt mondja az Úr: Íme, egy fiú születik a Dávid házából, akinek a neve Jósiás lesz, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad. És ugyanazon a napon csodát tesz, mondván: És lesz jegye, hogy az Úr mondotta ezt: Íme, az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.”

Jeroboám és a meghasadt oltár

E határozott hangvételű feddés egy Jósiás király fellépéséről és reformjairól szóló próféciát is tartalmaz. (Ennek a beteljesedéséről majd a 23. fejezet ír.) Egy „jelről” is beszél: az oltár kettéhasadásáról, leomlásáról. 

A királyt felingerelték az elhangzott szavak, és keze kinyújtásával utasítást adott, hogy fogják el a prófétát. Erre a keze megbénult, az oltár pedig magától kettéhasadt. Bizonyságként tehát bekövetkezett a prófétai szózatban említett jel is. A király tehetetlenségében könyörögni kezdett a prófétához, s erre újabb jel következett: meggyógyult a király keze. Azonban ez sem tudta Jeroboámot igazi megtérésre késztetni. „Milyen keményen dorgálta meg Isten embere a királyt! Szükség volt erre a határozottságra. Más módon nem lehetett a gonoszságot megfeddeni. Az Úr bátorságot adott szolgájának, hogy maradandó benyomást keltsen hallgatóiban. Az Úr követőinek sohasem szabad emberektől félniük, hanem rendíthetetlenül ki kell állniuk az igazságért. Ameddig bizalmukat Istenbe helyezik, nem kell félniük. Aki megbízást ad nekik, oltalmazó gondviseléséről is biztosítja őket.” (Próféták és királyok, Jeroboám c. fejezet) 

Milyen különleges isteni parancsot kellett követnie a prófétának?

A folytatásban azt olvassuk, hogy a király hálából meghívta a prófétát vendégségbe, és ajándékot is felajánlott neki. Itt értesülünk arról, hogy a prófétának egy különleges parancsot is követnie kellett: nem fogadhatott el vendéglátást senkitől, és más útvonalon kellett visszatérnie otthonába, mint amelyen Béthelbe ment. „És mondta a király az Isten emberének: Jer haza velem, és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni. És mondta az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen; mert azt parancsolta nékem az Úr az ő beszéde által: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál, vissza se térj azon az úton, amelyen elmentél.” (7–9. vers) A próféta ellen tudott állni a király unszolásának és hízelgő beszédének. Válaszából kiderül, hogy nagyon világosan értette, Isten parancsolata mindenekfelett áll, semmiképpen sem szegheti meg, még akkor sem, ha feladatának nagyságához képest ez egy jelentéktelen rendelkezésnek tűnik. Eddig a pontig mindenben hűséges tudott maradni Istenhez.

El is indult haza, egy másik útvonalon.

Hogyan szegte meg mégis az isteni parancsot a próféta?

A történetből megtudjuk, hogy volt Béthelben egy „vén próféta”, aki a fiától értesült a történtekről. Miután megtudta, milyen útvonalon távozott, elhatározta, hogy utánamegy: „És elment az Isten embere után, és megtalálta őt egy cserfa alatt ülve, és mondta neki: Te vagy-é amaz Isten embere, aki Júdából jöttél? És mondta: Én vagyok.” (14. vers) Könnyű elképzelni, hogy a júdeai próféta milyen kimerült lehetett a fizikailag és lelkileg is megterhelő feladat elvégzése után. Hosszú út volt már mögötte. Ezen a háttéren nem tűnhetett hibának egy kis pihenő. Azonban ez a körülmény kedvezett Sátánnak. Az öreg próféta megpróbálta rábeszélni, hogy menjen el hozzá vendégségbe: „Jer haza velem, és egyél kenyeret. De az felelt: Nem mehetek vissza veled, be sem mehetek veled; nem eszem kenyeret, vizet sem iszom veled e helyen; mert meg van nékem az Úr beszédével parancsolva: Ne egyél kenyeret, vizet sem igyál ott, és ne térj vissza azon az úton, amelyen odamész.” (15–17. vers) A próféta elutasította a meghívást, ismét Isten utasítására hivatkozva. Ekkor az öreg próféta cselhez, hazugsághoz folyamodott, hogy engedetlenségre bírja Isten szolgáját. Így válaszolt: „Én is olyan próféta vagyok, mint te, és nékem angyal szólott az Úr beszédével: Hozd vissza őt veled a házadba, hogy kenyeret egyék, és vizet igyék. Ekképpen hazudott neki.” (18. vers) Erre a próféta engedett, és elment hozzá. Elfáradhatott, nem akart már magyarázkodni, engedett az unszolásnak. Végül is prófétai tekintéllyel szólt hozzá valaki. Hogy a vén prófétának „angyal szólt”, ez is a meggyőzés irányába hatott. A folytatás szomorú: az öreg próféta már az asztalnál kihirdette Isten ítéletét az engedetlenség következményeként: „Mivelhogy engedetlen voltál az Úr szájának, és meg nem tartottad a parancsolatot, amelyet néked az Úr, a te Istened parancsolt… Nem temettetik a te tested atyáid sírjába.” (21–22. vers) Az ítéletet hirdető próféta nem pontosította, mi fog történni, azt sem, hogy mikor, de mindenképpen súlyos ítéletet mondott.

Milyen tragédia történt ezután? 

A történet leírása szerint nem sokkal a két próféta találkozása után „… egy oroszlán találta őt [Isten emberét] az úton, amely megölte őt; és az ő teste az úton feküdt, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett álltak.” (24. vers) 

Tragikus halála lett, a prófétát hazafelé menet egy oroszlán tépte szét. Véletlen balesetnek is tűnhetett volna mindez, de volt egy különleges jel: az oroszlán semmit nem evett a holttestből, és a szamár is ott állt épségben a holttest mellett (vö. 28. vers). 

Az öreg próféta, aki az Isten emberének vesztét okozta, tudta, mi történt valójában: „Az Isten embere az, aki engedetlen volt az Úr szájának; ezért adta az Úr őt az oroszlánnak, és törte össze, és ölte meg őt, az Úr beszéde szerint, amelyet szólott neki.” (26. vers) Ezután elszállította és eltemette a holttestet. Ilyen szavakkal siratta: „Ah, szerelmes atyámfia!” 

Ellentmondásos a vén prófétának mind a személye, mind a viselkedése: először hazugsággal bűnbe viszi „Isten emberét”, majd siratja őt, amikor utoléri a végzet. Keveset tudunk meg a személyéről, a hazugság eszközének bevetése azonban mindenképpen a hamis próféták közé sorolja őt. Az a tény, hogy Isten rajta keresztül hirdette ki ítéletét, kevés ahhoz, hogy igaz prófétának tekintsük. Talán egy Bálámhoz hasonló, Isten útjáról letért próféta lehetett.

A prófétát széttépte az oroszlán

Melyek a tragédia tanulságai?

Elgondolkodtatóak a tragikus halált halt próféta erényei: bátorsága, hűsége a kötelessége végzésében, makulátlan magaviselete. Egy „apró” dologban bukott el: engedetlen volt egy kevésbé fontosnak tűnő kérdésben. Látszólag még csak megbánásra, belátásra sem volt lehetősége, olyan gyorsan jött az ítélet. Tudjuk, Isten mindig egyszerre kegyelmes és igazságos, ezért erre a súlyos ítéletre is kell lennie magyarázatnak. „Isten embere félelmet nem ismerve közölte dorgáló üzenetét. Nem habozott elítélni a király hamis istentiszteleti rendjét. Nem fogadta el a király meghívását, pedig a király jutalmat ígért neki. Azonban hagyta, hogy aki azt állította, üzenete van a mennyből, meggyőzze őt. Ha az Úr parancsot ad valakinek, csakis Ő változtathatja meg a parancsot. Akik elfordulnak Isten hangjától, hogy azzal ellentétes rendelkezésre hallgassanak, azokat a fenyegető rossz utol fogja érni…” (Biblia-kommentár, 7/A)

A tanulságokat két csokorba rendezhetjük, az első három a próféta helytelen magatartásával, reakciójával kapcsolatos. Az egyik hiba készítette az utat a következő számára:

Hagyta, hogy meggyőzze valaki, aki magát prófétának állította be. Elképzelhetjük, hogy a vén próféta „én is olyan próféta vagyok, mint te…” kezdetű megszólalása milyen letaglózó lehetett. Mai világunkban erény, ha valaki meggyőzhető, meghajol az érvek előtt, „konszenzusra” törekszik. „Te ezt mondod, én ezt mondom. Próbáljunk meg közös nevezőre jutni” – hangzik sokszor. Valóban fontos, hogy a hétköznapi életben törekedjünk a megegyezésre. Jó elkerülni a felesleges vitákat, a közös munka sikere érdekében pedig engednünk kell a jó érveknek, meggyőzhetőnek kell lennünk. Azonban van egy terület, ahol ez a magatartás veszélyes: Isten parancsolatainak kérdésében. Ez esetben a „közös nevezőre jutás”, a „jó érveknek való engedés” halálos hiba is lehet. Ez Isten népe életében is igaz: ha Isten világosan megfogalmazott parancsolataival kapcsolatban kezd engedményeket tenni, annak a vége tragédia lesz rá nézve.

A próféta megkérdőjelezte Isten szavát. A hamis próféta meggyőző szavai felkeltették a kételyeket Isten szavával kapcsolatban. Sátán módszere ma is ez: kételyeket hint. Ezt legtöbbször a Biblia azon részeinél kezdi, amelyek látszólag ellentmondanak a felvilágosult tudományos nézeteknek vagy a korszellemnek: pl. teremtés, vízözön, csodák kérdése, erkölcsi kérdések stb. A történetből azonban meg kell tanulnunk: ha kételyeket engedünk meg Isten Igéjével kapcsolatban, az elvezet egy következő, még súlyosabb hibához.

Elfogadott egy „új világosságot”, amely ellentmondott a régebbinek. Az előző lépések végül is egy „új felismeréshez” vezettek a prófétában: Isten megmásította parancsolatát. Ugyanezt a jelenséget szemlélhetjük napjainkban is, amikor újfajta istentiszteleti stílus vagy az evangelizáció „modernizált” megközelítése jelenik meg közösségünkben. Az újfajta gondolkodásmód szerint a régi prédikációs stílus, zene és szemléltetés elavult, új dolgokra van szükség, hogy a modern világot elérjük. Lezser kereszténység (Casual Christianity) – ez a címe egy protestáns szerző könyvének. Valóban, az egész mai kereszténységet lehetne így jellemezni. A mai vallásosságban a korszellem kerül a középpontba, bálványként, új világosságként. Eszerint az elhajlásokat nem megfeddeni vagy kritizálni kell, hanem megérteni. 

A második három tanulság fontos igazságok elfelejtéseként összegezhető:

1. A próféta elfelejtette, hogy személyesen csak Isten változtathatja meg a kiadott parancsot. A prófétához hasonlóan ma is sokan elfelejtik, hogy senkinek és semminek a tekintélye sem lehet elegendő egy ilyen változtatáshoz, legyen az akár egy másik próféta, vezető vagy testület: „De ha szinte mi, avagy mennyből jövő angyal hirdetne is valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen.” (Gal 1,9)
2. Megfeledkezett arról, hogy mindig nagyobb veszély leselkedik ránk belülről, mint kívülről. A külső ellenségnek ellen tudott állni, annak azonban, aki magát prófétának állította be, már nem. Ez ma is így van: az ellenség belső támadásai a legveszélyesebbek, a legnagyobb rombolást ezek tudják elvégezni. Vigyázzunk azonban arra, hogy embereket soha ne tartsunk ellenségnek: a mi valódi ellenségünk Sátán, az emberek csak az ő játékszerei. Ne is gyűlöljünk soha embereket, még ha a támadások embereken keresztül érnek is bennünket. Inkább szánalommal tekintsük rájuk, és imádkozzunk értük. Ne tekintse azonban senki szeretetlenségnek az ilyen emberek megfeddését.
3. Megfeledkezett arról is, hogy Isten nagyon súlyosan ítéli meg az ő szavától való legkisebb eltérést is. Sok bibliai példa lehetett előtte tanulságként: Nádáb és Abihu, Éli, Saul stb. esete. Ez a mi életünkre és közösségünkre nézve is figyelmeztetés: Istennek „minden Igéjét” parancsolatnak, törvénynek kell tekintenünk magunkra nézve, és nincs jogunk válogatni köztük, vagy rangsorolni a fontosabbakat és a kevésbé fontosakat. Istennél nincs olyan, hogy egy aprónak tűnő rendelkezést feloldanak, felülírnak a körülmények. Épp a kicsiny dolgokban való hűségünk mutatja a valódi odaszánásunkat.

Mi a bátorító üzenete e történetnek számunkra?

A szomorú véget ért próféta erényei követendőek: hűsége küldetése teljesítésében, bátorsága a királlyal szemben állva, ellenállása a hízelgéssel szemben, az ajándék visszautasítása. Tragikus vége viszont nagyon komoly intés.

Van a történetben egy kimondatlan biztatás is: mindig kövessük Isten parancsolatát, a legapróbb részleteket is beleértve. Sok történetet eszünkbe juttat e próféta esete, olyan személyeket, akiknek sikerült az, ami neki nem: Noé („mindent akképpen cselekedett”), Józsué, Káleb, Dániel stb. Jézus Krisztus maga a legnagyobb példa az Isten iránti hűségben is, aki a földi küldetésének lezárulása előtt elmondhatta: „… elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem az.” (Jn 17,4)

Zárásként csak azt kívánhatjuk, bárcsak mindnyájunknak sikerülne hűségesnek maradni Istenhez, minden körülmények között.

Somogyi Lehel