Nagyapám hittapasztalatai
Harminchárom év telt el azóta, hogy anyai nagyapám meghalt, de élete, Istenbe vetett erős hite, embertársaiért végzett szeretetteljes szolgálata örökre példaként marad meg emlékeimben, és mindazokéban, akik ismerték.
 |
| Burián Antal |
Egészen kisgyermekkorában, ötévesen veszítette el vidám, fiatal édesanyját, aki megtanította szépen köszönni, illedelmesen viselkedni, énekelni, verselni, és legfőképpen imádkozni. Ezt követően édesapja hamarosan újraházasodott, és nagyapámnak két féltestvére született. Nevelőanyja a rokonság elmondása alapján elég szigorúan bánt vele, de a későbbiek során nagyapám ennek ellenére mindig szeretettel emlékezett meg róla, a „mamáról”, mert ő soha senkiről nem mondott rosszat, sőt meg sem hallgatta mások elmarasztalását, gúnyolását. Majd édesapja is meghalt, így tanulmányait nem folytathatta, bár nagyon jó képességű, tökéletes zenei hallással rendelkező gyerek volt.
Mivel meghalt a családfő, a családtagok eltartása, gondja-baja reá hárult. Egészen fiatalon el kellett mennie dolgozni, hogy megélhessenek. Egy vasöntőgyárba került, később mint vasöntő szakmunkás napi 10-12 órát kellett nehéz fizikai munkát végeznie – ezt követően naponta több kilométert gyalogolt a hosszú országúton, amíg elérte a vonatot, és a faluból a városba ért. Később, amikor megházasodott, és felesége meglátogatta a munkahelyén, azt mondta neki, hogy pontosan így képzelte el a „poklot”, ahol hatalmas katlanokban ég a tűz, nagy forróság és erős füst van, szenes, kormos, trágár emberek kiabálva emelik ki a kohóból a vörösen izzó, forró vasat.
A jó Isten azonban látta helyzetét, mert Ő különösen nem hagyja el az árvákat. Egy gyermekkori barátjával találkozva megismerhette a bibliai igazságokat, amelyeket nagyon hamar megértett és elfogadott. Úgy érezte, hogy mindent be is tudna tartani Isten örök érvényű erkölcsi törvényéből, a Tízparancsolatból a Szentlélek Isten segítségével, csak a 4. parancsolat, a szombat betartására nincs lehetősége munkahelye miatt, ahol csak a vasárnap volt szabad. Ekkor már féltestvérei felnőttek, de nevelőanyját, feleségét, anyósát, kisgyermekét és önmagát el kellett tartania. Döntenie kellett, hogy mi neki a legfontosabb: marad a jól jövedelmező állásban, vagy pedig rá tudja bízni életét és szerettei életét az Isten gondviselésére. Erősen imádkozva arra az elhatározásra jutott, hogy már egyetlen szombatot sem tölthet el munkával, és Isten törvényét nem hághatja át, mivel ha csak egyet is nem tart be valaki, akkor az egész érvénytelen lesz (Jak 2,10).
Döntött tehát, és kilépett a gyárból. Pár nappal ezután döbbenetes dolog történt: a hatalmas kohó váratlanul leszakadt, amely alatt nagyapám korábban mindennap állt és dolgozott, az alatta dolgozó emberek szénné égve szörnyethaltak.
Ekkor már biztos lett abban, hogy Istennek az ő életével célja van. Hamarosan új munkahelye lett, a munka után esti iskolákban tanulhatott, képezhette magát, emellett önszorgalomból több hangszeren kiválóan megtanult zenélni, amit a jó Isten dicsőítésére használt. Ezt követően az I. és később a II. világháború borzalmait átélve sok-sok hittapasztalatot szerzett azáltal is, hogy a szemtől szemben harcokban megőrizte Isten attól, hogy a másik ember életét kioltsa, vagy a másikat megsebesítse.
Mindezekért hálát adva Istennek, nagyon komoly missziós, iratterjesztő munkába kezdett. Az ország több területét bejárva, fáradságot nem kímélve házról házra járt, még a legutolsó, távoli házat vagy tanyát sem kihagyva prédikálta Isten Igéjét, terjesztette a Bibliát és a vallásos könyveket, iratokat. Ennek során többször csendőri megaláztatásokat kellett átélnie, de semmi nem rendítette meg a munkájában, mert ismerte Ésaiás 42,6 versét, amelyben ez áll: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom a kezedet”, tehát nem volt oka félelemre vagy meghátrálásra. Nem a pénzkeresés, hanem embertársainak a megmentése, az örök életre vezető útra irányítás volt a célja. Útjaira többször felesége és fiatal lánya is elkísérte. Így nagyon sok emberrel ismertethette meg, ismertethették meg a Biblia tanítását, és több mint ötven embert vezethetett (vezethettek el) Isten Igéjéhez, a bibliai keresztséghez a Szentlélek Isten segítségével.
Nagyapám 90 évig élt, de életének utolsó napjaiban is hálaadással mondta el, hogy ha újrakezdené életét, akkor is csak ezt a munkát választaná, mert annál szebb, jobb, nemesebb feladata nem lehet az embernek, mint embertársainak Istenhez vezetése.
Buday Márta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése