20. szám – „Más evangélium" – Kitekintő c. rovat

„Más evangélium” 

Tanulságos volt átolvasni a szokásos év eleji ökumenikus imahét anyagát. Január 20-tól 27-ig tartott az imahét ebben az évben. Az Evangélikus Élet 2019. január 13-ai száma közli a nyolc napra szóló vezérfonalat. Indonézia keresztény közösségei készítették az alapszöveget, felekezetközi munkacsoportban, amit a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa által közösen kijelölt bizottság véglegesített. Az imahét vezérgondolata 5Móz 16,20, amely Károli Gáspár fordításában így hangzik: „Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess!” 

Az alábbiakban idézem, hogy a nyolcadik napra szóló anyag miként foglalja össze, mi mindenről volt szó előzőleg az egyes napokon: „Az imahét a Krisztus-hívők egységéért nyolc napjának magyarázatain keresztül felidézett számos nehéz élethelyzetet, amelyekkel foglalkoznia kell a világnak: így a kapzsisággal, az erőszakkal, a kirekesztéssel, a kizsákmányolással,
a szegénységgel, a környezetszennyezéssel, az éhséggel, az emberkereskedelemmel. Ezek olyan kihívást jelentenek, amellyel minden kereszténynek szembe kell néznie.” 

Részleteket idézek az előre összeállított imádságokból is: „Istenünk, aki védelmezed az özvegyeket, az árvákat, a kitaszítottakat... [kérjük, hogy] a Szentlélek segítsen és vezessen minket az igazságért végzett munkában... Adj nekünk nyílt szívet, hogy felkaroljuk azokat, akik megtapasztalták a kirekesztettség érzését... Szabadíts meg minket a kísértéstől, hogy elnyomjunk másokat. Segíts, hogy egyek legyünk szent Fiaddal... beteljesítve szabadításod ígéretét a szegénység és elnyomás alól... Adj nekünk bölcsességet, hogy kíméletesen bánjunk a földdel, és együtt az egész teremtettségnek szóló örömhíred prófétái legyünk... Miközben arra törekszünk, hogy kinyilvánítsuk az egyház egységét, adj nekünk elég bátorságot, hogy elutasítsuk a nők elleni erőszak minden formáját... Segíts, hogy megéljük az egységet a sokféleségben, tanúsítva a benned való közösséget...” 

Sorról sorra végigolvasva az egész anyagot, lehetetlen volt felfedezni benne akárcsak egyetlen olyan gondolatot is, amely a társadalmi igazságosságon kívül más igazságról szólna, tehát a bibliai fogalom szerinti igazságról beszélne. Egyetlen szó sem esik az Ige igazságáról, valamint az Isten mértéke szerinti igazság szívünkben, gondolatvilágunkban és jellemünkben való érvényre jutásáról. Nincs szó a Megváltó bűntől szabadító hatalmáról, és egyáltalán a bűn problémájáról, hanem csakis arról, hogy Isten a társadalmi igazságosság megvalósulását akarja munkálni az egyház által. Csakis a jelen életben, ezen a földön megvalósítandó „üdvösségről” van szó. Természetfeletti beavatkozás által várt, eljövendő Isten országáról, Jézus visszajöveteléről, az újjáteremtett földről még csak egy halvány utalás erejéig sem esik szó. „Más evangélium” (Gal 1,6) ez az „örökkévaló evangéliumhoz” (Jel 14,6) képest. Ezt a kétféle evangéliumot, illetve kétféle kereszténységet nem lehet egyeztetni, összevegyíteni. 

Mennyire megnőtt az időszerűsége annak, hogy hiteles nép által és hitelesen szólaljon meg az „örökkévaló evangélium” a három angyal üzenetével, mind a kereszténység, mind a világ vallástalan és más vallású népei körében. Mennyire nyilvánvaló ma az, amiről Ellen G. White írt már a 19. század végén, hogy Krisztus visszajövetele előtt „kétféle kereszténységgel” fogunk találkozni. Így jellemzi az egyik fajta kereszténységet: „Az állítólagos kereszténység nagy hányada részben vagy teljesen elveti azt, amit az ihletett írók a teremtésről..., az engesztelésről és Isten törvénye örök érvényéről mondanak. Emberek ezrei, akik kérkednek bölcsességükkel és függetlenségükkel, a gyengeség tanújelének tartják a Bibliába vetett feltétlen hitet. A Szentírás bírálatát, legfontosabb igazságainak az elspiritualizálását és elsekélyesítését pedig a tehetség és műveltség bizonyítékának vélik.” (Nagy küzdelem/Korszakok nyomában, 518–519. o.) 

Bódás János református lelkész és költő (1905– 1987) így kesereg egyik versében az egyház elvilágiasodása láttán: 

Táncol, az Egyház
Nem kell az Ige, sem a hit,
De mert adni kell valamit, Átadjuk a helyet a táncnak.
S áll a bál, ünnepel a hús,
A protestáns és a katolikus.
Táncban virrad meg a vasárnap.

Táncol az egyház. Ördögöt
Ördöggel űzne. Ó a balga!
A testnek kedvez, hízeleg,
Mert lelkeken már nincs hatalma.

Szentség helyett paráznaság,
Hit helyett szenvedély lobog.
Bor az ige, prímás a pap,
S a báltermek a templomok.

Táncol az egyház. Ennyi nép
A templomokba kéne, – de
„Isten dicsőségére megy”,
hát ki szólhatna ellene?

Dühöng a vallásos muri.
Felhő ül Krisztus homlokán,
És szól (s az arca csupa bánat):
Ez az egyház hűtlen, pogány!

Engem tagad meg, mert jogért,
Igazságért küzdeni gyáva,
S a sír szélén tántorgó népet
Betáncoltatja a halálba! 

(E vers azért is aktuális, mert farsangi időszak következik februárban, és hallunk-olvasunk majd egyházi szervezésű bálokról is, miképpen ez más években is szokásos volt.) 

Vankó Zsuzsa