20. szám – Adventi hangverseny Csepregen – Tapasztalatok c. rovat

Adventi hangverseny Csepregen

„Nem nékünk,Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget,
a Te kegyelmedért és hűségedért.”

(Zsoltárok könyve 115,1) 

Az idén lesz tíz éve, hogy a szombathelyi gyülekezetből kiválva helyi szinten, Csepregen éli hitéletét és végzi munkáit gyülekezetünk. Az első években a gyülekezeti házunkban tartott előadások alkalmain kezdetleges kis kórusunkkal sikerült színesíteni az igei gondolatokat. Erdész Gábort kértük fel, hogy fogja össze és fejlessze lelkes kis énekkarunkat. Titokban arra vágytunk, hogy legalább egyszer mi is énekelhessünk az általunk oly színvonalasnak tartott Győri Advent Kórusban. Vágyódásunk rövid időn belül meghallgatásra talált. Mondhatnám, azért, mert Istennél semmi sem lehetetlen, de ennek érzékeltetésére más isteni jóakarat megjelenítése illik, méghozzá az, hogy maga az Úr is ezt szerette volna. Meggyőződésem, hogy a nekünk adott képességeket nem véletlenül kaptuk. 

Amint lehetővé vált a Győri Advent Kórussal való munka, máris igényeltük, hogy a településünkön élő embereknek is szervezzünk műsorokat. Így indult el 2011-ben – az azóta már hagyománnyá vált – karácsonyi fellépésünk a Csepregi Művelődési Központban.

Mivel viszonylag kicsi a településünk, eleinte rengeteg előítélettel kellett megküzdenünk. A személyes meghívásainknak kezdetben alig páran mertek eleget tenni, s akik eljöttek, azokon is látszott az előítélettől való félelem. A közönség száma, összetétele idővel változott. Egyet viszont elmondhatunk: akik meghallgatták az évek során műsorainkat, mindig belső megelégedéssel tértek haza. 

Idővel egy másik jelenség is kibontakozott, ami sokkal szomorúbb volt, mint a külső nehézségek. Közösségünk belső válságai nem kímélték kórusunkat sem, és a Jelenések könyvében olvasható első szeretet elhagyása is veszélyeztette az általunk megnyilvánulható áldások lehetőségét. A munkát viszont nem lehetett abbahagyni, mivel a város kulturális vezetése részéről természetes igény alakult ki az advent első vasárnapjára eső koncertjeinkkel kapcsolatban. A városi rendezvénytervbe már jó előre beírták a Győri Advent Kórus fellépéseit. Így érkeztünk el 2018. év végéhez, amikor újból meg kellett szerveznünk a műsort.

Ahogyan növekedtem Megváltóm ismeretében, úgy növekedett lelkemben a reális valóságok fájdalmának elviselése. Ezért volt az, hogy nem csüggedtem a hosszú és bonyolult szervezés alatt, ami jócskán vegyítve volt a saját figyelmetlenségeimmel is. Kórusunk kicsi, megtépázott csoportja kissé hasonlított a pásztor nélkül való juhokhoz, és mentő ötletként jött a gondolat, kikkel lehetne színesíteni-gazdagítani a fellépést. Így esett a választás kedves és lelkes ifjainkra, akik felkérésünkre mindent bevállalva, készségesen jöttek. Köszönet és hála illeti a távolról érkezett kórustagok segítőkészségét is. Eszembe jutott az a szombathelyi fuvolatanár is, aki két éve családjával el tudott jönni zenei táborunkba. őt is meghívtam. Testvéreimmel együtt esedeztünk a mindenség Urához, hogy részünkről meglegyen az a lelkesedés, hit, máshol nem tapasztalható öröm, igaz élet, ami a legtermészetesebb módon, mégis áttörő erővel szólhat a hallgatósághoz. „Nem nékünk, Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget, a Te kegyelmedért és hűségedért.” (Zsoltárok könyve 115,1) Mindemellett pedig – egymást lelkesítve – hívtuk és hívtuk az embereket. 

Esedezéseink meghallgattattak. A koncert előtt csak jöttek és jöttek az emberek. Már nem félve, mint az első években, hanem örömmel, emelt fővel, felvállalva, hogy a mi műsorunkat látogatják. Megtelt a terem. Mi pedig énekeltünk, zenéltünk, és valami hihetetlen közösségben voltunk velük. Úgy, mint azok, akik egyek Isten szemében. Isten Igéje áthasította a korlátokat, felszínre hozta az egyén legtitkosabb kínjait, és választ adott a mások előtt fel nem vállalt kérdésekre. Az ottani légkör lehozta a mennyet. Úgy voltunk együtt, hogy közben mégis minden egyes ember azt élhette át, hogy ott állhat a kegyelem királyi széke előtt. Ott, ahol nem kell félni, ott, ahol hihetetlen őszinteséggel lehet gondolatokat megfogalmazni, ahol nem kell szerepet játszani. Ott állhattunk Isten előtt, és senki nem érezte magát többnek, jobbnak másnál, de kisebbnek és kevesebbnek sem, hiszen, ha valahol, akkor a Magasságos előtt igazán, valóban és félreérthetetlenül tisztává válhat az ember. Krisztusunk ott és akkor megmutathatta kedvességét és jóságát. 

Ami aztán történt, az pedig a menny határtalan utómunkája: Csepreg város utcáin, egészségházában, gyógyszertárában, iskoláiban, középületeiben és családi házaiban az emberek egymás között hirdették azt, amit ott tapasztaltak: Isten felé való bizalmukat. 

Ugye, nem baj, ha a másik, talán ennél is nagyobb, de szemmel és füllel alig érzékelhető hatást is leírom a történtekről? A kórustagok és a zenészek szívében rég nem látott új fények gyúltak, melyekre építhet már az isteni Lélek. Olyan aprócska átgondolások, amelyeknek megteremtésével jogalapot szerzett a menny a megváltás munkájának bevégzésére. Bennünk és általunk. 

Molnárné H. Jutka (Csepreg, 2019. január 16.)