2019. febr. 27.

20. szám – Az 1888-as üzenet szíve 1. rész – Hit általi megigazulás rovat

Az 1888-as üzenet szíve (I. rész) 

Az elmúlt években (évtizedekben) – pontosabban 1985 óta – közösségünkben különös hangsúlyt kapott a hit általi megigazulás üzenete. Hálásak lehetünk, hogy a jó Isten nagy kegyelmét ismerhettük meg e tanítás felfedezésével. Azóta gyakran szóltunk róla szószékekről, értekezleteken, testvéri beszélgetésekben. Robert J. Wieland Az 1888-as üzenet c. könyvét is bizonyára sokan olvasták, Bibliakörökön elemezhettük, s ez mindig megelevenítő örömhírként hathatott ránk. Azonban a ’88-as üzenet kezdeti különös lelki áldásait ma már gyakran csak nosztalgiával emlegetjük. Azóta inkább csak „felelevenítjük” a korábban felrázó, őszinte megtéréseket eredményező felismeréseket, úgymint a testtélétel, a főpapi szolgálat, a megszentelődés, az igazzá válás mély bibliai összefüggéseit. Ne vegyük tiszteletlenségnek, ha egy műszaki hasonlattal szeretném megvilágítani, hogy a ’88-as üzenetről szóló evangéliumot miként lehet „ortodoxiává” csontosítani, ahogy a reformáció „forradalmi” felismeréseit is azzá tette a „szárdiszi gyülekezet”. 
„A szárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel 3,1–3) 
A ’88-as üzenet minden elemét egy tökéletes „szerkezetként” építettük fel. Minden „csavart” a helyére illesztettünk. A szerkezet működési elvét, „mechanikáját” is jól megértettük, és „a használati utasítást” is fejből el tudjuk mondani. Azt is felismertük, hogy ha a szerkezet egyik eleme nem odavaló, illetve nem „eredeti anyagból van”, az nem illeszkedik helyesen az „egészhez”, így működésképtelen a gépezet. Az utóbbi időben gyakran elővettük, újra és újra megcsodáltuk egy-egy fő elemét ennek a csodálatos „rendszernek”. Azonban a tapasztalat mintha azt mutatná, hogy e „gépezet” minden tökéletessége ellenére sem működik – sem személyes, sem közösségi életünkben. Mi hiányozhat belőle? Hiszen minden „alkatrész” a helyén van! Talán csak egy „apróság”? Az üzemanyag, ami a szerkezetet mozgásba hozza, életet „lehel” belé? Mi az az „üzemanyag”, ami erre képes? 

Isten szeretete? 
„Az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk.” (Rm 5,5)
Isten Lelke nélkül minden csak az elmélet szintjén maradhat, annak ellenére is, hogy az elméleti megértésben is ő munkálkodik. Azonban nincs élet és győzelem az 1888-as üzenetben a Szentlélek megelevenítő ereje nélkül. Az 1975-ös protestáns fordítás így adja vissza ezt az Igét: „Mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Rm 5,5) Mi is „árad” ki, tölti el az embert a Szentlélek által? Isten szeretete. Ez tehát az az erő, „üzemanyag”, ami a hit általi megigazulás ismeretét „mozgásba hozhatja”, a gyakorlatban is „átható világossággá” teheti személyes és közösségi életünkben. Elgondolkodhatunk azon is, hogy amikor a Lélek gyümölcséről, illetve látható munkájáról beszél az Ige, gyakran társítja mellé a szeretet fogalmát. „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm... mert nem félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem... szeretetnek lelkét...” (Gal 5,22; 2Tim 1,7)
R. J. Wieland ezt írja a „Krisztus mint az 1888-as üzenet szíve” c. fejezet végén: „Ihletett író tolla által azt a kijelentést kaptuk, hogy a harmadik angyal üzenetének hangos kiáltása jellege szerint inkább átható világosság lesz, semmint nagy hang: 
»Isten félreismerésének sötétsége burkolja be a világot. Az emberek elveszítették az Isten jelleme felől való igaz ismeretet... Azoknak, akik a Vőlegény jövetelét várják, így kell szólniuk az emberekhez: ’íme a ti Istenetek’. A kegyelemteljes világosság utolsó sugarai, a kegyelem utolsó üzenete, amit Isten e világnak ad, szeretetteljes jellemének kinyilatkoztatása lesz.«” (Ellen G. White: Christ’s Object Lessons, 425. o.; Krisztus példázatai, régi kiadás, 310. o.)” 
Az idézet szerint az 1888-as üzenet nem egy különleges teológiai „felépítmény”, amit „nagy hanggal” kell az utolsó időben hirdetni a világnak a harmadik angyal üzeneteként. Ellen G. White írása alapján inkább azt mondhatjuk: az 1888-as üzenet gyakorlati életünkben is meg kell hogy mutatkozzon, Isten szeretetteljes jellemének kinyilatkoztatása által. Isten (igaz) szeretete a mindennapi életünkben teszi nyilvánvalóvá, hogy igazán megértettük, befogadtuk és éljük a hit általi megigazulás „igazságát”. Wieland továbbá ezt írja: 
„Szeretet Krisztus iránt, törődés vele és az ő dicsőségével — lehetséges, hogy valaha ebben az életben eljutunk oda, hogy ezek lépnek életünkben az énnel és a saját üdvösséggel való törődés helyére? Megtanuljuk valaha is, míg ebben a halandó testben vagyunk, hogy megbecsüljük, méltányoljuk a »tökéletes szeretetet«, amely kiűzi a félelmet? A prófécia azt mondja, hogy igen. Azt olvassuk Zakariás 12,10-ben, hogy eljön az idő, amikor Isten népe megszabadul attól a látástól, amely mindig csak a saját problémáit látja, és csak a saját biztonsága érdekli, és törődni kezd majd Jézussal: »...Reám tekintenek, akit átszegeztek és siratják őt, mint mikor siratja valaki közeli, szeretett barátját.« (Az LXX fordítása.) Azért langyos a maradék egyház, mert önző érdekek motiválnak bennünket. De létezik egy magasabb rendű motiváció is: »Krisztus szeretete szorongat minket.« (2Kor 5,14) Jones és Waggoner megértették ezt. Ez volt üzenetük lényege. Jones így folytatja az előbbi gondolatokat: 
»Vajon igazságos-e, hogy gyakorlatilag egy szintre helyezzük őt, áldozatát és szolgálatát a ’pusztító utálatossággal’? Mert arról teszünk bizonyságot, hogy Benne és szolgálatában sem- mivel sincs több erő és erény, mint a gonoszság misztériumában. Bárcsak örökre megmentené az Úr egyházát és népét – már e mai napon, minden késedelem nélkül – attól, hogy így lealacsonyítsa Főpapunkat, az ő hatalmas áldozatát és dicsőséges szolgálatát.« (Megszentelt út, 122. o.)” (Az 1888-as üzenet, Lehetséges-e a bűntelen élet c. fej.) 

„Krisztus páratlan vonzereje” 
A hit általi megigazulásnak erről az egyszerű alapelvéről időnként mintha valamiképpen megfeledkeznénk: „A kegyelemteljes világosság utolsó sugarai, a kegyelem utolsó üzenete, amit Isten e világnak ad, szeretetteljes jellemének kinyilatkoztatása lesz.” Ezt az egyszerű igazságot az 1888- as üzenet fényében valahogy így ábrázolhatnánk: 
Isten jellemének megismerése → a bizalom elmélyülése iránta → bűn feletti győzelem. 
Gyakran előfordulhat, hogy „fordítva ülünk a lovon”. Először a bűn feletti győzelemért vívunk gigászi küzdelmet, hogy jó cselekedeteink által Isten elfogadását és jóváhagyását tapasztalhassuk. Ez az érdemek, cselekedetek, illetve a törvény általi üdvösség útja, melyről Pál apostol a Galatabeliekhez írott levél 2–3. fejezeteiben szól. Viszont ahhoz, hogy a hit általi megigazulás útját járjuk, elsőként mindig Isten irántunk való jóságának, szeretetének igazságát kell felismernünk, ami őszinte bizalmat ébreszt, majd pedig elmélyíti ezt a bizalmat iránta bennünk. Csakis az ilyen mélységű kapcsolat eredményezhet valóságos győzelmeket életünkben, mígnem „kiábrázolódik bennünk a Krisztus” (Gal 4,19). 
Amikor Ellen White a Bizonyságtételek lelkészeknek c. könyvében az 1888-as üzenetet tárgyalta, ezt mondta: „Ennek az üzenetnek az volt a rendeltetése, hogy bemutassa a világnak a felemelt Megváltót, az egész világért hozott áldozatot... Sokan szem elől veszítették Jézust. Szemüket az ő isteni személyére, érdemeire és az emberi család iránti változatlan szeretetére kellett irányítani.” (Testimonies to Ministers and Gospel Workers, 90–91. o.) 
A következő oldalon hozzátette, hogy „ha a bűnös nem teszi élete feladatává a felemelt Megváltó szemlélését és érdemeinek hit általi elfogadását, amelyet kiváltsága igényelni, akkor éppen úgy nem jut üdvösségre, mint ahogy Péter sem tudott a vizen járni, csak akkor, amikor szemét szilárdan Jézusra függesztette.” (Uo. 93. o.) 
A minneapolisi összejövetelen Ellen White csodálatos tanítást adott a „Lássátok, milyen nagy szeretet adott nékünk az Atya” (Jn 3,1–3) kijelentés alapján. A hangsúlyt a „Lássátok” igére helyezte (1888. évi 7. sz. kézirat). Amikor 1889-ben egy táborösszejövetelen válaszul egy érdeklődőnek összegezte az 1888-as üzenetet, azt mondta, hogy ez ugyanaz az üzenet, „amit az elmúlt negyvenöt év folyamán megpróbáltam nektek feltárni: Krisztus páratlan vonzereje.” (1889. évi 5. sz. kézirat.) Az 1888-as üzenet hiteles, élettel telített képviseletéről az üzenet megszólaltatói nevében szintén Ellen White többször is felszólalt. A Jones és Waggoner által az 1888-as üzenetben hirdetett hit „tisztaságát” több írásában is „megvédte”. Bizonyára nekünk is fontos tanulságul szolgálhatnak ezek a tekintetben, hogy az 1888-as üzenetet mi se pusztán egy tökéletes és hibátlan „teológiai elméletként” tárjuk a hallgatóink elé, hanem mint amelyben „lélek és élet” van. 
Döntően fontos az 1888-as üzenet megértéséhez, hogy úgy értsük meg a hit mibenlétét, ahogy Ellen White feltárta. A Review and Herald 1888. július 24-ei számában található cikkében az alábbi felbecsülhetetlen értékű meghatározást írta a hitről: „Akkor mondhatod, hogy hiszel Jézusban, amikor fogalmad van a megváltás áráról, és becsülöd, értékeled azt. Akkor tehetsz ilyen kijelentést, amikor átérzed, hogy Krisztus meghalt érted a Golgota kegyetlen keresztjén, amikor értelmes, belátó hittel megérted, hogy az ő halála teszi lehetővé számodra, hogy megszűnjél vétkezni, és tökéletes jellemet fejlessz Isten kegyelme által, s mindez úgy adatik néked, mint Krisztus tulajdonának, akit ő vérével váltott meg.” 
„Íme, ez olyan bemutatása a hit általi megigazulásnak, amely tökéletes összhangban van az 1888-as hírnökök bizonyságtételével. Ellen White felismerte, hogy ez az Úrtól küldött új világosság népet fog felkészíteni Jézus eljövetelére: »Miközben emberek egy csoportja eltér a hit általi megigazítás bibliai tanításától, és mellőzi az Isten Igéjében lefektetett feltétel – ’ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok’ – teljesítését, létezik egy ugyanilyen nagy tévedés azok részéről, akik állítják, hogy hisznek, és engedelmeskednek Isten parancsolatainak, de akik szembehelyezkednek a világosság drága sugaraival (azért, mert új nekik), amelyek a Golgota keresztjéről verődnek vissza... Megtéretlen emberek állnak a szószékeken, és prédikálnak. Saját szívük sohasem élte át az élő, ragaszkodó, bízó hit tapasztalatát, bűneik megbocsátásának édes bizonyosságát. Hogy is tudnának akkor prédikálni Isten szeretetéről, együttérzéséről, megbocsátásáról, amely minden bűnös iránt megnyilatkozik? Hogyan mondhatnák: ’Nézzetek Reá, és éltek!?’ A Golgota keresztjére feltekintve vágyakozni fogsz arra, hogy viseld a keresztet... Felnézhetnek a keresztre, és szemlélhetik Isten drága fiának áldozatát, anélkül, hogy szívük megolvadna és megtörne, s készek lennének alárendelni szívüket-lelküket Istennek? Legyen mélyen belevésve mindenkinek a gondolkodásába ez az igazság: Ha elfogadjuk Krisztust mint Megváltónkat, akkor el kell fogadnunk őt mint életünk urát, Kormányzóját is. Nem lehet biztonságunk és tökéletes, bízó hitünk Krisztusban mint Üdvözítőnkben mindaddig, amíg el nem ismerjük őt mint Királyunkat, és nem engedelmeskedünk parancsolatainak... Akkor hiteles csengése van hitünknek, mert munkálkodó hit. Szeretet által munkálkodik [működik]).« (Uo.)” (A hit általi megigazulás, ahogy az 1888-as hírnökök értették c. fejezetből.)

Szárdiszi tanács 
Úgy gondolom, a szárdiszi gyülekezetnek szóló tanácsot ma is megszívlelhetnénk: „Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad...” (Jel 3,2) 
Ha az 1888-as üzenetet az eredeti frissességében, ahogy 1985-ben „vettük és hallottuk”, „rácsodálkozásszerűen” fedeznénk fel újra, mintha most hallanánk először, akkor bizonyára újszerű tapasztalatokat szerezhetnék általa mind egyéni, mind közösségi életünkben. Megelevenedhetne az a „forró” szeretet Krisztus iránt, melyre ő is vágyakozik népe részéről (Jel 3,16), illetve a hit általi megigazulás azon tapasztalatában részesedhetnénk, melyet a végidő hívő egyházának megígért: 
„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.” (Jel 3,21) 
Minden bizonnyal átélhetnénk azt a várva várt örömöt is, amely után oly régóta sóvárgunk: Isten Lelkének és szeretetének kitöltését szívünkbe (Rm 5,5) a korai és a késői eső kiáradása által: „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” (Zsolt 126,2) 

Soós Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése