2019. febr. 28.

20. szám – Az Eleki Életmódközpont 2018-ban végzett munkájáról

Az Eleki Életmódközpont 2018-ban végzett munkájáról

„…és bejárta Jézus egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban,
és hirdetve az Isten országának evangéliumát,
és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.”

(Mt 4,23) 

Egy újabb év telt el, így a korábbi esztendőkhöz hasonlóan ismét szeretnénk benneteket tájékoztatni az elmúlt év eseményeiről. Az Eleki Életmódközpont működése a 9. évébe lépett, ez alatt az idő alatt már több mint 130 turnust tartottunk. Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy fenntartotta szolgálatunkat az elmúlt években. Noha voltak kisebb-nagyobb nehézségeink, sok tapasztalatot és áldást nyertünk munkánk során. Meggyőződésünk, hogy Isten különleges módon gondoskodik intézményünkről. Bízunk benne, hogy olvasva számotokra is bátorítást jelentenek az elmúlt évben szerzett tapasztalataink.

Programjainkról ■ 2018-ban összesen 14 tíznapos betegturnust tartottunk, emellett volt két képzésünk, egyik a természetes gyógymódokkal kapcsolatos, a másik témája pedig a depresszió kezelése volt. Július első hetében Celldömölkön életmódtábort rendeztünk, illetve augusztus elején Biblia-tábort Eleken. Az elmúlt évben összesen 215 vendég vett részt programjainkon. Külföldről is érkeztek hozzánk vendégek: Angliából, Svédországból, Szlovákiából, Szerbiából és Romániából. A betegségek között továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek, a mozgásszervi és emésztőrendszeri panaszok voltak a leggyakoribbak, illetve magas volt a lelki eredetű betegségek száma is. 
Az elmúlt évben reggeli áhítatainkat Jézus életéről tartottuk. Ebből a célból vázlatokat készítettünk, amelyek segítségével a vendégek nyomon követhetik Jézus életének jelentősebb eseményeit a születésétől a feltámadásáig, melyből megismerhetik Isten szeretetét, a megváltási terv beteljesedését. A témák között szerepel Jézus születésének története, pusztai megkísértése, a Nikodémussal való beszélgetés, néhány gyógyítás és példázat áttekintése, az utolsó vacsora, a Getsemáne-kerti lelki küzdelem, majd a keresztáldozat és a feltámadás. Számtalanszor tapasztaltuk, milyen pozitív hatást vált ki betegeinkben Jézus életének megismerése. Nagyon sok személyes lelki beszélgetés volt ezeknek az áhítatoknak a gyümölcse. 

Háziorvosi továbbképzés ■ A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése egy meghívás volt, amelyet dr. Garai Erzsébettől kaptunk az általa szervezett családorvosi szinten tartó tanfolyamra, márciusra, a gyulai megyei kórházba. Itt bemutatkozásra, valamint előadásokra is felkérést kaptunk.
A tanfolyamon kb. 50 háziorvos vett részt. A háromnapos képzés zárónapján csak életmóddal kapcsolatos programok szerepeltek, és ebből az Eleki Életmódközpont kapta a legtöbb lehetőséget. Először Somogyi Lehel mutatta be röviden intézményünket, majd két orvos testvérünk, Pásztor Judit és Kovács Zsolt esetismertetéseket tartott. Nagy dolog volt ez számunkra, mivel továbbképzéseken nem szoktak ilyen jellegű programpontokat engedélyezni. A bemutatkozás és az esettanulmányok bemutatása után rövid fórumbeszélgetést is tartottunk. Ezek után többen jöttek oda hozzánk gratulálni, és volt olyan is, aki a turnusaink felől érdeklődött. A programot ételbemutató zárta, amelynek keretében Kovácsné Dósa Marianna testvérünk mutatta be a munkatársainkkal közösen elkészített vegán ételeket. Mind az előkészületek során, mind az ott töltött idő alatt érezhettük jó Istenünk segítségét. Azóta már volt olyan betegünk, akit azon a továbbképzésen részt vett orvos küldött hozzánk. (Erről a továbbképzésről részletesebben a Kürtszó 18. számában olvashattatok.)

Életmódtábor Celldömölkön ■ Ebben az évben fontos célkitűzésünk volt egy újabb nyári életmódtábor megszervezése. Idejét ezúttal a július 1–7. közötti időpontra tűztük ki. Tavalyi életmódtáborunkban megismerkedtünk egy házaspárral, akik jó tapasztalatokkal tértek haza. Nemsokára a feleség nővérével együtt eljött Elekre, egy betegturnusra. Kiderült, hogy a nővér Celldömölk város alpolgármestere, s egy szállodát is üzemeltet ezen a településen. A turnust követően felajánlotta, hogy szívesen rendelkezésünkre bocsátja 100 férőhelyes szállodáját. Meglátogattuk a helyet, és imádságok után eldöntöttük, hogy ott szervezzük meg az életmódtábort. Ott élő testvéreink is nagyon örültek a hírnek, s elmondták, hogy régóta imádkoztak azért, történjen valami a városban. 
Táborunkon vendégeinkkel együtt 104-en töltöttünk el egy egész hetet a helyi Vasvirág Hotelben. Vendégek nem csak Magyarországról érkeztek, tizenhatan Romániából, hárman-hárman pedig Szlovákiából és a Vajdaságból jöttek. Volt köztük evangélikus lelkész, pünkösdi presbiter, és sok más felekezetből valók is. A tábor programja igen színes volt, időbeosztását illetően a korábbi, zalakarosi táboréhoz hasonló. A szombat este tartott záró alkalmon vendégeink meghatódva mondták el, milyen jól érezték magukat. Nem hívő vendégeink közül többen kifejezték, milyen sok jó tapasztalatot szereztek az étkezés, a mozgás és az összes program által. Visszatérő vendégeink szerint az idei tábor sokkal lelkibb volt, mint a tavalyi. Az egyik résztvevő ezt így fogalmazta meg: ez egy „bibliai életmódtábor” volt. 

Egészségnapok, evangelizációk, egyéb programok ■ 2018-ban kilenc helyszínen tartottunk egészségnapot. Ezeken alkalmanként 30–70 vendég vett részt, akikkel egyenként foglalkoztunk egészségügyi állapotfelmérés és tanácsadás keretében. Számos evangelizációs célú könyvet adtunk ajándékba az érdeklődőknek (Biblia, Jézus- hoz vezető út stb.). Többen közülük később a turnusainkra is jelentkeztek. A következő településeken tartottunk ilyen rendezvényeket: Vác, Magyarkanizsa, Zenta, Nagyszalonta, Zirc, Szombathely, Szentes, Siófok, Szabadka. 
Központunk helyet adott egy ifjúsági hétvégének márciusban, és egy Biblia-kiállításnak is augusztusban, ami a helyi Eleki Világtalálkozó programjának is része volt. A vajdasági Magyarkanizsán már a harmadik évet zártuk sikeres életmód- és főzőkörsorozattal. Itt is folyamatosan tapasztaltuk a lelki dolgok iránti érdeklődést. 

Fejlesztések, anyagi kérdések ■ Jelenleg két ingatlant tartunk fenn: az egyik az életmódközpont épülete (Kossuth u. 54.), a másik pedig a hat apartmanból álló szolgálati lakótömb (Tél u. 19.). A jó Isten kegyelméből vásárolhattunk még egy kisebb házat, amelyet felújítása után munkatársaink vehetnek majd birtokba (Mátyás K. u 7.). Néhány kisebb fejlesztést is sikerült megvalósítanunk: vásároltunk orvosi műszereket, néhány számítógépet és konyhai eszközt, fejlesztettük a karbantartó műhelyünket is. A javítások, a festések és a felújítások is rendszeresen megtörténtek. Intézményünk anyagi helyzete elfogadhatónak mondható, a turnusok bevételei, a testvérek és vendégek nagylelkű adományainak köszönhetően. Sokszor tapasztalhattuk a jó Isten segítségét anyagi kérdésekben is. Volt két sikeres pályázatunk is az elmúlt évben, egy alkalommal pedig Cséfalvay Dániel testvérünk jóvoltából az ausztriai Oberwartban tartottak jótékonysági hangversenyt a központunk támogatása céljából. A mai magyar viszonyok között nem egyszerű dolog egy ilyen intézmény működtetése. Ezért igyekszünk ott takarékoskodni, ahol lehet.


Terveink ■ Az eddigi évekhez hasonlóan tovább folytatjuk a turnusainkat. Nyáron megtartjuk a szokásos eleki Biblia-táborunkat és a celldömölki életmódtáborunkat. Ezek mellett tervezünk egészségnapokat Komáromban, Kaposváron, életmódsorozatot pedig Füzesgyarmaton és a vajdasági Magyarkanizsán. Ez utóbbi helyen már két éve folyamatosan jelen vagyunk programjainkkal, 60–80 vendég részvételével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése