13. szám - Köszöntő

Jelenleg a legnagyobb szükségletünk, mégis keveset beszélünk a reménységről. „Térjetek vissza az erősséghez reménységnek foglyai!” (Zak 9,12) – bátorítja Isten a prófétán keresztül a babiloni fogságból hazatérő és az újjáépítés munkájában is kemény küzdelmeket átélő népét. A remény sokak fejében egy vágykép, egy, a realitástól távoli álom, amely az esetek többségében nem valósul meg. A Biblia azonban máshogy határozza meg a görög ἐλπίς (elpisz), azaz remény, reménység szó jelentését. Balázs Károly Újszövetségi szómutató szótára a következő meghatározást közli: „Remél valamit a jövőben a jelenben élő személy, vagy reménykedik egy eljövő dologban, számít rá… A bibliai szó biztos várását jelenti valaminek, ami be is fog következni. Isteni dolgokban maga Isten a biztosítéka annak, hogy a várakozás nem fog csalódást okozni, hanem beteljesedik. A bibliai reménység nem bizonytalan óhaj, hanem megalapozott, örömteli várása annak, ami egészen biztosan be is következik.” (Logos, Bp., 1998)

Elizeus próféta Illés után mintegy 50 évig szolgált az északi országrészben, amikor a bálványimádás erkölcsi, gazdasági következményei Jórám, Jéhu, Jóákház és Jóás királyok uralma alatt is még nagy mértékben éreztették hatásukat a választott nép életére. Erről a korról olvashatjuk a következő bátorító sorokat:

„Emberi szemszögből nézve olyan kilátástalan volt a nemzet lelki megújulása, mint amilyen reménytelennek látják a lelki megújulást ma Istennek a föld sötét helyein dolgozó szolgái. Krisztus egyháza azonban Isten eszköze az igazság hirdetésére. Isten képessé teszi különleges munka végzésére. Ha hűséges Istenhez, ha engedelmeskedik parancsolatainak, mindent felülmúló erő birtokosa lesz. Ha kitartóan engedelmeskedik, nincs olyan hatalom, amely megállhat vele szemben. Az ellenség erői éppúgy tehetetlenek lesznek, mint ahogy a polyva képtelen ellenállni a forgószélnek. Az egyházra boldog, dicsőséges nap hajnala virrad, ha magára öltve Krisztus igazságosságát, a bűnnel minden közösséget megtagad… Amikor hitben megragadjuk erejét, csodálatosan megváltoztatja a legreménytelenebb, a legcsüggesztőbb helyzetet is nevének dicsőségére.” (Ellen G. White: Próféták és királyok, Advent Kiadó, Bp. 1995, 162. o.)

E reménység jegyében adjuk kézbe folyóiratunk legújabb számát is, hogy a benne foglalt legfrissebb „idők jelei” és a gondolatok bennünket is a Krisztus nagyon közeli eljövetelében való „reménység foglyaivá” tegyenek.

Babits Mihály: Furcsa elmenni Délre... 

Furcsa elmenni Délre
és hazajönni télre,
furcsa és iszonyatos.
Halottak napja van ma:
a halottak fogadnak. 

Furcsa és iszonyatos.
Milyen puha és süket
ködök tömik az eget!
Furcsa és iszonyatos.
Tán hogy senkise értse
amit a holtak beszélnek...
Furcsa és iszonyatos... 

A halottak fogadnak,
kik újra többen vannak
s olyan nehéz a szívem.
Be jó, hogy messze voltam
s úgy fáj, hogy messze voltam,
olyan nehéz a szívem.
A halottak beszélnek:
mi lenne, ha értenélek?
Olyan nehéz a szívem...
Messze már a pálmafák.
Vacog a szélben az ág:
olyan nehéz a szívem! 

Mért faggatnak a holtak
kik élve némák voltak?
miért hangos a halál?
miért van, ami nincsen?
miért fáj, ami mindegy?
mért nagy dolog a halál?
Hisz úgyis csupa zárás,
véglegesség és válás
az élet, s fiók halál.
Minden élő szertefut,
csak a halotthoz van ut... 

(1934. november)