1. szám - Elmúlt az idő

ELMÚLT AZ IDŐ

Istennek várakozó népe közeledett ahhoz az időhöz, mikor reménysége teljesülni fog és az Üdvözítő eljövetele által öröme teljes lesz. Azonban az idő ismét letelt Krisztus eljövetelének legkisebb jele nélkül. Keserű csalódást élt át a kicsi nyáj, melynek hite oly erős és reménysége oly nagy volt. Az azonban meglepett bennünket, hogy Isten erejétől és kegyelmétől támogatva nem vesztettük el hitünket.

Az első évek tapasztalatai mégis még nagyobb mértékben ismétlődtek. Sokan lemondtak hitükről. Egyesek, kik nagyon biztosak voltak, oly nagy csorbát szenvedtek büszkeségükben, hogy legszívesebben kimentek volna a világból. Éppúgy perlekedtek Istennel, mint Jónás, és inkább a halált választották, mit az életet. Akik hitüket mások bizonyítékaira és nem a Szentírásra alapozták, azok készek voltak nézetüket megváltoztatni. Ez a második nagy próba, egy értéktelen tömeget hozott a felszínre, mely az advent mozgalomban egy ideig az igazi hívőkkel és komoly munkásokkal együtt úszott.

Csalódtunk, de nem bátortalanodtunk el. Elhatároztuk, hogy nem keseredünk el a kemény próba miatt, mely által az Úr megtisztított a restségtől, mint aranyat az olvasztókemencében. Elhatároztuk, hogy a tisztításnak, melyet Isten szükségesnek tartott, türelmesen alávetjük magunkat, és csendes reménységgel várjuk Üdvözítőnket, hogy megmentsük hű és kipróbált gyermekeit.

Erősen hittük, hogy a meghatározott időről szóló prédikáció Istentől ered. Ez ösztönözte az embereket arra, hogy a Bibliát szorgalmasan kutassák, és oly igazságokat fedezzenek fel, melyeket eddig nem ismertek. Jónást Isten küldte, hogy hirdesse Ninive utcáin, hogy a város negyven nap múlva elpusztul. Isten azonban elfogadta Ninive lakóinak megalázkodását, és meghosszabbította kegyelmi idejüket. Az üzenetet azonban, melyet Jónás hirdetett, az Isten küldte, és Ninive az Ő akarata szerint lett megpróbálva. A világ reménységünket csalásnak tartotta, csalódásunkat pedig a csalásból fakadó tévedésnek. Jóllehet az eseményben csalódtunk, a valóságban a látomást illetőleg nem tévedtünk, noha annak beteljesülése késett.

Azok, akik Jézus eljövetelét várták, vigaszt találtak. Az Írás kutatásánál érdekes ismeretekkel gazdagodtak. Jobban megértették a megváltási tervet. Napról napra újabb szépséget fedeztek fel a Szentírásban, és azt, hogy az egész mily tökéletes összhangban van. Az egyik vers a másikat magyarázza, és az egész Írásban nem található felesleges szó.

Csalódásunk nem volt oly nagy, mint a tanítványoké. Mikor az Ember Fia győztesen bevonult Jeruzsálembe, azt várták, hogy királlyá koronázzák. Mindenünnen összesereglett a nép és kiáltotta: "Hozsánna Dávid Fiának!" Mikor a papok és vezetők kérték Jézust, hogy hallgattassa el tanítványait, kijelentette, hogy ha ezek elhallgatnának, a kövek beszélnének, mert a jövendölésnek be kell teljesednie. Mégis pár nap múlva ugyanezek a tanítványok ott látták szeretett Mesterüket a gúnyolódó farizeusok által megfeszítve, akiről azt hitték, hogy Dávid trónján fog uralkodni. Reményeik szertefoszlottak és a halál sötétsége vette körül őket. Krisztus azonban ígéreteihez hű maradt. Édes volt a vigasz, melyet népének adott az őszintéknek és hűségeseknek juttatott jutalom.

Miller úr és szövetségesei azt hitték, hogy a szenthelynek a Dn. 8,14-ben említett megszentelése vagy megtisztítása a földnek tűz általi megtisztítását jelenti, mielőtt az a szentek lakásául elkészülne. Ez  Krisztus második eljövetelénél teljesedne be, és ezért vártuk ezt az eseményt a 2300 napév végén. Csalódásunk után a Szentírást imával és komoly elmélkedéssel gondosan kutattuk, és egy ideig tartó tétovázás után világosság áradt sötétségünkbe, és a kétely, a tudatlanság eltávolodott tőlünk.

A Dn. 8,14-ben levő jövendölés nem a Föld megtisztítására vonatkozott, hanem most már tisztán láttuk, hogy az a mennyei főpap szolgálatkezdésére vonatkozik, a kibékítés befejezésére, és a nép előkészítésére, hogy Jézus visszajövetele napján megállhasson.