Az Ige mellett
“Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
amely Istennek szájából származik”
Mt. 4:4, Lk. 4:4 (vö.: 5Móz. 8:3)
A szabadságról
Ma az emberek az egyik legfőbb értéknek a szabadságot tartják. Ezen sok mindent értenek, de a legtöbben megegyeznek abban, hogy akkor érzik magukat szabadnak, ha azt teszik, amit akarnak, és a jó mellett a rosszat is kipróbálhatják. Más szóval: szabadságnak az akarat szabadságát tartják elsősorban, és akkor beszélnek szabadságról, ha a rosszat is megtehetik. Mindezt végiggondolva arra a meggyőződésre kellene jutnunk, hogy csupán akaratszabadságról beszélhetünk, vagy szabad akaratról, mindezekről legfőképpen. Mintha nem az értelmünkben lennénk a legszabadabbak, illetve a rossznak kellene megköszönnünk, hogy létezésével biztosítja szabadságunkat, vagyis eredeti teremtettségünk folytán nem is lettünk volna szabadok.
Könnyű belátni e közkeletű vélekedés tarthatatlanságát, még akkor is, ha mindezt az emberek nem gondolják végig. Ebben a kérdésben is láthatjuk, mennyire mást tanít a Biblia, mennyire szükségünk van a megtérésre, hogy Isten gondolkodásával összekapcsolódjék a mi gondolkodásunk. Ezért nagyszerűek azok az igék, amelyek a szabadságról beszélve rövid formájukban is fején találják a szöget.
„Minden szabad nékem, de nem minden használ, minden szabad nékem, de nem minden épít” – olvassuk kétszer is Korinthusi I. levélben (a 6. és 10. fejezetekben).
„Akiket a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesznek”; „az igazság szabadokká tesz titeket” –jegyezte le János evangéliuma 8. fejezete Jézus szavait. Ezek a rövid igék halhatatlanok, miként az egész Biblia. Kérdés azonban, hogy értjük-e őket, és legfőképpen az kérdés, hogy a gyakorlatban engedelmeskedünk-e tanításuknak.
Az ember legteljesebb szabadságát a gondolkodásban élvezheti. Mindent végiggondolhatunk, méghozzá anélkül, hogy bárki is a fejünkbe láthatna. Mindent meghányhatunk-vethetnünk magunkban, mielőtt szóra nyitnánk szánkat, vagy cselekvéshez készülődnénk. Az értelem szabadságában áll legnagyobb szabadságunk. Az akarat másodlagos tényező, mely jó esetben azt hajtja végre, amelyre józan ésszel, hittel eljutottunk, és mintegy az értelem készteti, utasítja az akaratot a felismert igazság véghezvitelére.
A rossz megléte nemhogy biztosítaná a szabadságot, de gyakorlása szüntelenül apasztja, sőt szinte meg is semmisítheti. Nem azért vagyunk szabadok, mert a rosszat beengedtük a világba. Nem Sátánnak köszönhetjük szabadságunkat, akit megtévesztő módon Lucifernek is neveznek, mintha ő lenne a fényhozó. Ha Isten nem teremtett volna eleve szabadnak bennünket, a rosszat sem választhattuk volna. A szabadság tehát teremtésbeli ajándékunk, és érte nem a gonoszságnak jár a köszönet. A hétköznapi életben is gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy a a jót tesszük, így szabadságunk egyre inkább erősödik és kiteljesedik, a rossz viszont éppen ellenkezőleg, meggyengíti azt.
A szabadságról tehát nem lehet elvontan, csak magában gondolkozni, a szabadság – miként minden más fő érték, így a szeretet, az igazság is – nem önmagában áll, hanem kölcsönhatásban más életértékekkel. A gyermeknevelésben is tudatosítanunk kell a fiatalokkal, hogy akkor lesznek szabadok és jutnak el önmaguk igazi céljaihoz, ha a jót keresik, ha jót akarnak a másik embernek. Ha maradt bennünk közkeletű tévedés a szabadságról, kérjük Istent, hogy Igéjével tisztítson meg attól.
Reisinger János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése