Az előkészület ideje
Elengedés, önvizsgálat, „elrejtőzés Krisztusban”
„Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm, az én Istenem,
az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom,
üdvösségem szarva, menedékem.” (Zsolt. 18,3)
Jézus Krisztus élete szüntelen példaadás, tanítás és személyes készülés volt. Atyjával való rendszeres és közvetlen kapcsolata, isteni természetén túlmenően az Ige értése és gyakorlati megélése volt életének értelme és tökéletességének kulcsa.
Jézus követése az előkészület terén is
Gyakran olvasható a „Te kövess engem!” felhívás a Bibliában. Szintén kifejező Jelenések könyvének idézete: „Aki győz, amiképpen én is győztem…” (Jel. 3,21) Jézus azt kérte tanítványaitól, hogy Őt figyeljék és kövessék. „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” – mondta egy alkalommal, sőt ezt a mércét állította a hívő közösség elé mintául, mint amiről a világ megismeri őket (Jn. 13,34–35).
Nem is lehet ennél komolyabb cél, ünnepélyesebb távlat az emberi életben, mint Jézusra tekintve élni, és így élni meg emberi, testvéri kapcsolatainkat. Minderre azonban készülni kell, a biblikus szabályok szerint, mert az ember önmaga képtelen ezt megtenni.
De mit jelent a felkészülés? Jézus Krisztus a személyes készülés terén is példánk. Emlékezés, tanulás, imádság, tanítás és a jó cselekedetek szüntelen gyakorlása által edzette lelkét a nagy áldozatra. Az előkészület Jézus Krisztus számára a tökéletesség megtartását jelentette, a jó melletti szüntelen és azonnali döntést.
Az ember számára az előkészület alaptörvényei, szabályai ugyanazok, mint Jézus Krisztus esetében, azonban különbségek is vannak, az ember állapota miatt.
Előkészület a bűnből való szabadulásra
Jézus Krisztus bűntelen volt, tökéletes. Az ember azonban kora gyermekkorától fogva „bűnben él” (Zsolt. 51,7), személyes tetteivel is voksol a rossz mellett, és egyedül ebből az állapotból nem tud kiemelkedni, rabjává válik a bűnnek.
Rendkívül kifejező, ahogy közvetlenül az Egyiptomból való szabadulás előtt Isten komoly készülésre, sőt készenlétre szólítja föl Izraelt. Testileg és főként lelkileg kellett készülniük, meghintve az áldozati bárány vérével a bejárati ajtófélfákat és a szemöldökfát, emellett „derekaitok felövezve, saruitok lábaitokon, és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt, mert az Úr páskája az” (2Móz. 12,11). Mindez arra taníthat, hogy bizonyos esetekben – például az önvizsgálat és a személyes változtatás, megújulás terén – a halogatás és a lassú tempó életveszélyes. Amiként egy meredek szirtről – látva a tátongó szakadékot – hirtelen és gyorsan visszalépünk a biztonságos talajra, úgy a bűnöktől is sietséggel kell szabadulnunk és menekülnünk – Krisztushoz. Ilyen értelemben a bűnbe süllyedt ember számára a felkészülés „szabadulást és őrzést” egyaránt jelent, de nem saját erőből.
A hívő ember elsősorban a mennyi lényekkel való jövőbeli társaságra készül a Krisztussal való személyes kapcsolat megtapasztalásán és ápolásán keresztül, már ebben az életben. Ezzel párhuzamosan gondolatban elidőzik a mennyei ítélet jelenetein, és lelkében vágy ébred a tiszta jellem iránt, erősödő vágyakozás arra nézve, hogy – Jézusra tekintettel – igazzá nyilváníttasson.
A lelki előkészület végső soron az igaz élet utáni erős és szinte olthatatlan vágyódást eredményezi, amely mindennél fontosabbá válik az életben. Eltörpülnek az élet gondjai, a pénzen vásárolható anyagi javak, sőt minden gond egyben lehetőséggé válik a megszentelődés útján. Felértékelődnek az emberi, családi, rokoni kapcsolatok, a barátságok és – mint a kapcsolatok között a legnemesebb – a testvéri szeretet.
Az előkészület nem egy elhatárolható része az életnek, hanem a hívő ember élete a maga teljességében: előkészület. Készülés az emberi kapcsolatok jobb ápolására, hogy szavunk „aranyalma [legyen] ezüsttányéron” (Péld. 25,11). Készülés az evangélium hirdetésére, számunkra alkalmas vagy éppen alkalmatlan időben, váratlan helyzetekben. Készülés javaink „elengedésére”, és könyörgés a tárgyakhoz, dolgokhoz való kötődésünk megszűnéséért. Egyben önvizsgálat gyakorlása, azaz szembenézés a múlttal és a jelennel.
A kürtölés éve: az elengedés ideje
Az ószövetségben minden hetedik esztendő „szombatév” volt, ilyenkor pihent az ember és a természet is. Emellett volt egy ennél nagyobb esemény is: a kürtölés éve vagy a jubileumi év, mely mindig az 50. évet jelentette. Ekkor az emberek elengedték adósaik tartozását, és visszaadták a birtokokat is korábbi tulajdonosaiknak, valamint visszatértek rokonaikhoz, őseik földjére.
Bizonyára hatalmas és ünnepélyes év volt ez, és „nagy találkozások és emlékezések” boldog alkalma is lehetett: „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának: kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez.” (3Móz. 25,10)
A jubileumi év magában foglalta a szombatév fizikai tartalmát (nem vetettek és arattak, a föld pihent), és lelki tanításait is, de ennél sokkal többről is szó volt: teljes elengedés, a „gyökerekhez” való visszatérés a nemzetségek és a rokoni szálak terén is.
Tanítja továbbá, hogy jövevények és vándorok vagyunk e földön, és bibliai értelemben nincs „magántulajdonunk”, legfeljebb sáfárkodásra kapunk Istentől javakat az életben, de valójában „hazát keresünk” (2Móz. 25,23; vö. Zsid. 11,13–14).
A kürtölés évére vonatkozó ószövetségi rendelkezés az Újszövetség népét is tanítja: Emlékeztet a magasabb rendű dolgok elsőbbségére a mulandó földi javakhoz képest. A legfontosabb előkészületek azonban az emberi szívben történnek: „Az Isten országa nem szemmel láthatóan jő el…, mert íme, az Isten országa tibennetek van.” (Lk. 17,20–21)
A „menedékvárosok” mint előkép – gondatlanság, lelki felkészületlenség
Az ószövetségi Izrael egyik fontos intézménye volt a menedékvárosok működtetése (4Móz. 35,9–34).
Ha egy ember szántszándékkal – gyűlöletből vagy ellenségeskedésből (20–21. vers) – kioltotta egy másik ember életét, a legközelebbi rokonnak kellett megölnie a gyilkost, annak érdekében, hogy a gonoszság el ne fajuljon az nép körében.
Amennyiben a tett indoka (rossz szándék) egyértelműsíthető volt, a vérbosszú életbe lépett. Ha az eset kivizsgálást igényelt, a vétség elkövetője a menedékvárosban találhatott oltalomra, amíg ügyét a közösség kivizsgálja, majd ettől függően döntöttek sorsáról. Ha igazolódott az ártó szándék, a menedékvárosba futott embert kiadták, és halál várt rá, de amennyiben a tanúk – legalább kettő – igazolták, hogy nem áll szándékosság a tett mögött, a felkent főpap haláláig kellett a menedékvárosban maradnia, csak ezután térhetett vissza otthonába.
A menedékvárosok intézménye különösen a figyelmetlenségből, gondatlanságból eredő haláleseteknél jelentett kiutat a tett elkövetője számára.
Bizonyos értelemben a menedékvárosok is előképként szolgáltak, nem pusztán „jogi” intézmények voltak: az Istenhez menekülés és a Jézus Krisztusban való „lelki elrejtőzés” jelképei a hívő ember számára.
Részben jelezték, hogy Isten elítéli a szívben melengetett gyűlöletet, haragot, amely idővel szavakká és tettekké érlelődhet. Az ártó szándékból történő tettekre nincs mentség. Lelki értelemben is igaz: az embernek alaposan meg kell vizsgálnia az ő szívét, mert „boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen” (Zsolt. 32,2).
Ugyanakkor a gondatlanságot is komolyan veszi a Szentírás. A fáradság, a kimerültség, a túlterheltség vagy éppen a mély imaélet hiánya ugyanúgy meggondolatlan tetteket szül, főként váratlanul, hirtelen előállt helyzetekben. Ilyenkor segít a „lelki menedékváros”, vagyis a Krisztusban való elrejtőzés.
A vétség súlyát ugyan nem csökkenti az ártó szándék hiánya, Isten mégis – annak szívbéli bűnbánata után – enyhülést ad az embernek, és elveszi róla bűneinek terhét. A gondatlanság és figyelmetlenség terén azonban még komolyabb elővigyázatosságra sarkall.
A lelki előkészület magában foglalja a szívben elrejtőző, meglapuló szándékok felszínre hozása és az ezekből való megtisztulás mély igényét. Egyben jelenti a múltban elkövetett mulasztások és a gondatlanságból, lelki készületlenségből eredő hibák, bűnök feltárását is.
A főpap halálakor a vétséget elkövető ember visszamehetett otthonába, ami szintén előképe a Jézus halála által megérintett és átformált lélek „hazatérésének”. A szavaknak és a tetteknek egy hívő közösségben akkor van pozitív hatásuk, ha megszentelt és tiszta szívből származnak, mintaként, példaként szolgálnak, építenek. Fontos a „menedékvárosban maradnunk”, és tovább időzni a szent légkörben, formálódni a mennyei mintára.
Az előkészület, mint életelv
Közösségünkben az előkészülettel kapcsolatos gondolatok 2007-ben kaptak teret (előkészületi év néven), az ószövetségi „szombatév” lelki tanításainak vetületeként, amelyeket ki-ki magában továbbérlelhetett. Lényege a világi, lázas tennivalóktól való távolabbra húzódás, illetve az „odafelvalókkal törődés” erősítése, számos konkrétummal és javaslattal. Érintette a munkahely, a család, a testvériség és az egyéni szemlélet területeit, de nem határozott meg pontos lépéseket a sarokköveken túl. Újragondolta a hívő ember kapcsolatrendszerét a világgal, a nem hívőkkel, a testvérekkel és a személyes szolgálattal. Azt üzente: „Változtass gyorsabban, kérj több erőt felülről, élj okosabban, kerülj közelebb Krisztushoz, mert ez rajtad múlik. Ne várj arra, amit neked kell megtenned, mert az idő közeledik.”
Az előkészületi év újabb megfogalmazást kapott akkor, amikor egy testvérünk úgy érezte, hozzá kell tennie az elhangzottakhoz egy gondolatot, amely nem hagyja nyugodni őt. Ennek lényege ez volt: az előkészület idejének nem lesz vége, Krisztus második eljöveteléig tart, és ha a nép készületlen marad, az események visszavonhatatlanul elindulnak, a válság bekövetkezik, és drámai lesz.
A szükséges lelki és hitbeli felkészültség sok hibától megóvhat egy közösséget, ugyanakkor a készületlen lelkület láncreakció-szerűen okozhat válságokat.
Hasznos újra és újra megszólaltatni az „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” bibliai üzenetet (Mk. 13,37), és átgondolni akár a konkrétumok szintjén is: vajon szükségem van-e az Isten által küldött „menedékvárosra”, és mit tehetek én a jelenben hitéletem, szolgálatra való alkalmasságom és a testvéri kapcsolatok javítása érdekében.
Tóth Gábor
Az előkészületi év meghirdetésekor, 2007. őszén elhangzott anyag letölthető INNEN.
Az előkészület, mint legfontosabb életelv c. füzet megrendelhető a BIK kiadónál az alábbi címen: bik@bibliakiado.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése