William Miller álma
(Idézet Ellen G. White korai írásaiból)
Álmomban Isten láthatatlan keze egy míves vasalatú dobozt adott nekem, amely téglalap alapú, s mintegy 10 hüvelyk hosszú, 6 hüvelyk széles, ébenfából készült, és gyöngyökkel szépen díszített volt. A dobozhoz egy kulcs is tartozott. Azonnal megragadtam a kulcsot, és kinyitottam a dobozt, amely meglepetésemre színig volt mindenféle-, -fajta és -forma ékkövekkel, gyémántokkal, drágakövekkel, valamint különböző méretű és értékű ezüst- és arany pénzérmékkel, amelyek csodálatos rendben sorakoztak, és e gyönyörű rendben olyan dicsőséges fényt tükröztek, amilyen dicsőséges fénnyel csak a nap képes ragyogni.
Azt gondoltam, e gyönyörű látványt nem csak nekem kell látnom, ugyanakkor szívem elragadtatással telt meg tartalmának ragyogásától, szépségétől és értékétől. Ezért a szobám közepén álló asztalra helyeztem, és hívtam mindenkit, hogy aki csak akarja, jöjjön, és nézze meg azt a legdicsőségesebb és legragyogóbb látványt, amit ember valaha láthat.
Az emberek sorra érkeztek, először csak kevesen, de rövidesen tömeggé sokasodva. Mikor először a dobozba tekintettek, ámulattal és örömmel kiáltottak fel. De ahogyan a bámészkodók serege nőtt, mind elkezdték összekeverni a drágaköveket, a dobozból kivéve szétszórták azokat az asztalon.
Arra gondoltam, talán a tulajdonos azt szeretné, ha a doboz és az ékkövek újra az én kezemben lennének, és ha engedem, hogy szétszórják, soha többé nem tudom a dobozban a helyükre tenni őket, ahogyan előtte voltak; úgy éreztem, nem tudom a felelősséget elhordozni, mert az óriási. Kértem az embereket, hogy ne nyúljanak hozzájuk, ne vegyék ki azokat a dobozból; de minél jobban kértem őket, annál jobban szétszórták ‒ az asztalon, sőt a szobában, a padlón és a szoba minden egyes bútorán.
Aztán láttam, hogy a valódi kövek és érmék közé megszámlálhatatlan mennyiségű hamis ékkövet és hamis érmét kevertek. Nagyon felháborodtam viselkedésükön és hálátlanságukon, mindezt a szemükre vetettem, és megdorgáltam őket. De minél inkább dorgáltam, ők annál inkább szórták a hamis érméket és a hamis köveket az igaziak közé.
Ekkor igazán felindult a lelkem, és elkezdtem őket kifelé tolni a szobából. De amíg egyet kituszkoltam, három másik jött a helyére, port, forgácsot, homokot és mindenféle szennyet hordva az igazi drágakövek gyémántok és érmék minden egyes darabjára, míg végül már egy sem látszott közülük. Még a dobozt is darabokra törték, és a szemét közé keverték darabjait. Úgy tűnt, senkit nem érdekel sem a bánatom, sem a haragom. Teljesen kedvetlenné és csüggedtté váltam, leültem, és sírni kezdtem.
Miközben így sírtam és bánkódtam nagy veszteségem és felelősségem miatt, Istenre gondoltam, és komolyan imádkoztam, hogy küldjön segítséget.
Azonnal kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett a szobába, mire mindenki kiment onnan. Ekkor seprűt fogott a kezébe, az ablakokat kinyitotta, és elkezdte a szemetet kiseperni a szobából. Rákiáltottam, hogy óvatosan, mert drágakövek vannak a szemét közt.
Azt mondta: „Ne félj, mert gondom lesz rájuk.”
Ekkor, miközben a szemetet és a port seperte a hamis ékkövekkel és érmékkel együtt, azok mind kirepültek az ablakon, mint egy felhő, és a szél messzire vitte azokat. A nagy forgatagban egy pillanatra becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam, az összes szenny eltűnt már. Az ékkövek, a gyémántok, az arany- és ezüstérmék hihetetlen gazdagságban hevertek szerte a szobában.
Ekkor egy másik dobozt helyezett az asztalra, sokkal nagyobbat és szebbet mint a régi, és elkezdte az ékköveket, a gyémántokat és az érméket kézzel abba összegyűjteni, míg végül egy sem maradt a földön, noha némelyik gyémánt nem volt nagyobb, mint egy gombostű hegye.
Ekkor így szólt hozzám: „Jöjj, és lásd!”
Belenéztem a dobozba, de a szememet elkápráztatta a látvány. Régi fényüknél tízszer jobban ragyogtak. Azt gondoltam, azoknak a gonosz embereknek a lábai teljesen beletiporták őket a szemétbe, ahová szétszórták, de csodálatos rendben sorakoztak a dobozban, mind a saját helyén, egyetlen nyomát sem viselve annak, aki odahelyezte azokat. Örömmel kiáltottam fel, és ez a kiáltás felébresztett.
(Korai írások, Miller Vilmos álma c. fejezet)
A magyarázat
„Isten elküldte az angyalát, hogy megszólítsa egy farmer szívét, aki azelőtt nem hitt a Bibliában, hogy a próféciákat kezdje el kutatni. Isten angyalai rendszeresen meglátogatták a kiválasztottat, hogy értelmét vezetve megnyissák számára a próféciák magyarázatát, amelyek mindig sötétségben voltak Isten népe számára. Az igazság láncolatának kezdetét felfedték előtte, és láncszemtől láncszemig vezették, mindaddig, míg csodálattal és hódolattal tekintett Isten Szavára. Az igazság tökéletes láncát látta. Az Igét, melyet azelőtt nem tekintett ihletettnek, és amely most teljes szépségében és dicsőségében ragyogott fel értelme számára… Isten szent Igéjére a legnagyobb örömmel a legmélyebb tisztelettel és áhítattal tekintett.” (Az eredeti szöveg: Early Writings, 229. 1.)
„A próféciákat követve látta, hogy a Föld lakossága e világ történelmének utolsó pillanataiban élnek, miközben tudomásuk sincs róla. Az egyházakra tekintve látta, hogy korruptak. Jézus helyett a világot szerették, világi tiszteletet kerestek a felülről jövő elismerés helyett. Világi gazdagsághoz ragaszkodtak, ahelyett, hogy a mennyben gyűjtenének kincseket. Képmutatást, sötétséget és halált látott mindenfelé. Lelke nagyon felkavarodott benne. Isten hívta, hogy farmját hagyja el, ahogyan Elizeust hívta, hogy ökreit és mezőjét elhagyva kövesse Illést. Remegve bár, de William Miller elkezdte feltárni az emberek számára Isten Királyságának titkát, hallgatóit a próféciákon keresztül Krisztus második eljöveteléhez vezetve.” (Az eredeti szöveg: Early Writings, 229. 2.)
„Kedves Testvéreim! Az Úr 1856. január 26-án látomást adott nekem, amit elmondok nektek. Láttam, hogy Isten népe közül többen balgák, szunnyadozók és csak félig vannak ébren. Nincsenek tudatában az időknek, amelyben élünk, hogy a »seprűs ember« már eljött, s többen abban a veszélyben vannak, hogy elsöpri őket.” (Tapasztalatok és látomások, A kicsiny nyájhoz c. fejezet)
„A fenséges felrázás elkezdődött, és folyamatban van.” (Tapasztalatok és látomások, A kicsiny nyájhoz c. fej.)
„Ha elhívást kapunk, hogy vállaljuk a különbözést másoktól, vagy mások kifejezik a miénktől eltérő véleményüket, krisztusi lelkülettel kell megállnunk ebben, és kiemelkedő fontosságú, hogy így állva csendesek és tisztességesek maradhassunk, mert az igazság kiállja a próbát. Minél többet tanulmányozzuk ezt, annál világosabban ragyog fel a fénye. Az Úr rosszallóan tekint mindenre, amely a durvaság jegyeit hordozza, és megfeddi azokat, akik megvetéssel és gyalázattal illetik azokat, akiknek véleménye eltér az övékétől, a lehető legrosszabb színben feltüntetve őket. Az egész menny figyeli azokat, akik így tesznek, amint az egész menny figyelte a farizeusokat, és azokat tudatlannak nevezte, mind az Írásokat, mind Isten hatalmát illetően. Az igazság ellenségei nem tudják az igazságot elrontani. Elnyomhatják azt, és hihetik, hogy mivel földre vetették és szennyel befedték, le is győzték; de az Úr elküld némelyeket a hűségesei közül, hogy cselekedjenek, amint Krisztus is cselekedett, amikor a Földön volt, hogy kiseperjék a szennyet, és visszaállítsák az igazságot az azt megillető helyre.” (The Home Missionary, 1894. szeptember 1.)
1890. június 3: „Csak villanásait látjuk azoknak a fénysugaraknak, amelyek majd egykor ránk ragyognak majd.” (Válogatott bizonyságtételek, 1. köt., A sötétség nem fogadta be c. fej.)
A megtisztítás folyamata hosszú ideig tart, de legvégül William Miller álma valóra válik. Az egyház megtisztul, a tévtanítások eltűnnek, és William Miller álma igazolást nyer.
Mikor válik valóra William Miller álma?
Az egyik tanítási óránkon elhangzottakhoz kapcsolódnak az itt következő gondolatok. William Miller személye és munkássága közismert, azonban Istentől kapott álmát talán nem mindenki ismeri. De azoknak is érdemes föl-fölidézni a tartalmát, akik olvastak vagy hallottak róla. Ez az álom összegző képet ad az adventmozgalom egész történetéről, a kezdetektől az Úr eljöveteléig. Ezenfelül gyülekezeti és nem utolsósorban egyéni életünket is szemlélhetjük ebben a tükörben.
Az álom leírása Ellen G. White Tapasztalatok és látomások című könyvében olvasható. A fejezet címe: „Miller testvér álma.” Minden részlete nagyon kifejező. William Miller álmában egy ékszeres dobozt kapott Istentől, és hívta az embereket az értékes ajándék megtekintésére. A kezdeti lelkesedés után azonban egyre hanyagabbul kezelték a drága kincseket – összekeverték, széthajigálták őket –, ami nagy fájdalmat okozott neki. Mind többen érkeztek, behordván a szennyet az utcáról, sőt hamisítványokat csempésztek a drágakövek közé. Mindezek láttán kétségbeesetten kért megoldást Istentől. Azonnal megjelent egy férfi, seprűvel a kezében, és alaposan kitakarította a helyiséget. Minden értéket megtisztított és visszahelyezett a ládába. És ami meglepő volt: a drágakövek sokkal fényesebbek lettek, mint amilyenek kezdetben voltak.
Mindannyian láthatjuk, milyen változás állt be az úttörő Biblia-kutatók előtt feltárult értékekhez való viszonyulásban a későbbi nemzedékek során. Az örömöt és hálát felváltotta a közömbösség, sőt akár az ellenszenv is. Ennek folytán háttérbe szorultak a bibliai igazságok, sokszor már csak homályosan világítanak a rájuk rakódott rétegek alatt. A hívők buzgó könyörgésére ennek az állapotnak vet véget Jézus, aki elküldi a „söprűs embert”. Ezt követően a Biblia tanításainak minden részlete ismét tökéletes fényben tündököl.
Az álom egyik kulcsmozzanata – számomra a legsokatmondóbb része – Miller Vilmos felfohászkodása Istenhez, és az azonnali válasz, amely erre az imára érkezett. Ez az egyszerű kép fontos igazságokat szemléltet, kivált a hitbeli reformációért folyó küzdelmet illetően, globális téren is, és a helyi gyülekezeteinkben is.
A hit drágakövei időnként összekeverednek és elkallódnak az életünkben, és sokszor már nem emlékszünk, mi volt a sorrend, esetleg nem oda illő darabokkal igyekszünk kipótolni a hiányokat. Minél előbb eszmélünk erre a helyzetre mint eredménytelenségünk okára, és minél odaadóbban fordulunk segítségért Istenhez, annál gyorsabban érkezik meg a „söprűs ember”, aki rendet rak lelkünk „szobájában” és az egyházban egyaránt.
Mindannyian reményt és erőt meríthetünk e bátorító álomból, és bármilyen krízisben visszaidézhetjük az ebből levonható tanulságot.
Cvetanović Miomir nappali tagozatos hallgató (2009)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése