Gyermeknevelés 3. rész
A fegyelmezésről
„Kevesen tulajdonítanak jelentőséget a szelíd, de határozott nevelési módszer jó hatásának – akár már a csecsemőgondozásban is. Az ingerlékeny anya vagy gondozónő ingerültté teszi a karjaiban lévő gyermeket, míg a szelíd bánásmód lecsendesíti a kicsi nyugtalanságát...
A szülők szigorúak és mérgesek, és ingerült beszédükkel haragot gerjesztenek gyermekeikben is. Szegény gyerekek átveszik tőlük ezt a lelkületet, és a szülők képtelenek segíteni rajtuk, mert ők voltak a baj okozói. Néha úgy tűnik, hogy minden rosszul megy, a levegő telve van ingerültséggel, és mindenki boldogtalan. A szülők vádló szemrehányásokat tesznek gyermekeiknek, amiért engedetlenek, s a világ legrosszabb gyerekeinek nevezik őket, miközben ők maguk minden zavar okai...
Gyermekeiteket mindig szeretettel utasítsátok rendre. Ne engedjétek, hogy addig csináljanak valamit, amíg fel nem bosszantanak, s akkor megbüntethetitek őket! Az ilyen rendreutasítás, ahelyett, hogy orvosolná, csak fokozza a rosszat. Egy rosszalkodó gyerek felé kinyilvánított indulat csak olaj a tűzre, s a legrosszabb érzelmeket hívja életre benne – úgy érzi, nem szeretik, nem törődnek vele… Vigyázzatok, hogy ne emeljétek fel hangotokat, ne veszítsétek el legkisebb mértékben sem az önuralmatokat! Egy szülő, aki a gyermek megrovása közben indulatnak ad helyet, hibásabb, mint a gyermeke…
Ha nem akarjátok, hogy gyermekeitek megtanuljanak verekedni és ellenkezni, soha ne adjatok nekik indulatos pofonokat... Egy gyermek nem ló, se nem kutya, hogy zsarnoki akarathoz igazodjék, és minden pillanatban szigorú ellenőrzés és fegyelmezés alatt álljon, bot, verés vagy pofonok alkalmazásával. Némelyik gyermek annyira romlott természetű, hogy a fizikai fájdalom okozása a nevelésben nélkülözhetetlen, de nagyon sok esetben sokkal rosszabbat tesz ez a fajta fegyelmezési módszer...
Légy előttük az önuralom kiemelkedő példaképe. Ne keltsd bennük azt a benyomást, hogy csak azért kell alávetniük magukat uralmadnak, mert ez a te önkényes akaratod, mert ők gyengék, te pedig erős vagy – mert te vagy az apa, ők pedig a gyerekek. De ha családod pusztulását szeretnéd, folytasd csak az irányítást a nyers erő fitogtatásával... Szülők... saját türelmetlenségük miatt nem tudják megfelelően irányítani és oktatni gyermekeiket, sőt néha durván megragadják és felpofozzák őket. Azt szoktam mondani, amikor egy gyermeket megráznak, hogy míg egy gonosz lelket kiráznak belőle, addig két másikat ráznak bele. Ha egy gyerek rossz, a megrázás nem segít megjavulnia, csak rosszat tesz neki...
Amikor gyermekeim kicsik voltak, soha nem engedtem, hogy azt gondolhassák: valamivel bosszanthatnak engem… Soha nem engedtem meg magamnak, hogy egyetlen nyers szót is szóljak, vagy ingerültté váljak a gyerekekkel szembe… Ha lelkemben bármi felkavart, vagy úgy éreztem, hogy provokálnak, ezt mondtam: »Gyerekek, ezt most félretesszük, és nem beszélünk róla egy szót sem. Mielőtt nyugovóra térünk, majd megbeszéljük az egészet.« így maradt idejük átgondolni a történteket, és estére – mivel a kedélyek addigra lecsillapodtak – könnyen kezelhetők lettek, és szépen tudtam bánni velük...
Beszéljetek mindig nyugodtan, komoly hangon, ami az indulatoknak még a leghalványabb árnyékát sem fejezi ki.
Nincs szükség hangos szavakra a haladéktalan engedelmességhez... Ne veszítsétek el a jó befolyásotokat ingerültséggel és szidással. Irányítani kell őket, nem pedig szenvedélyeket kavarni bennük. Bármennyire is ingerültnek érzitek magatokat, vigyázzatok, hogy ezt még a hanghordozásátok se árulja el.” (Gyermeknevelés, 17., 140., 168., 172–174., 179. o.)
Kerüljük a csatákat
„Sajnos sokszor inkább felingereljük, mint meggyőzzük a gyermeket. Láttam egy anyát, aki kiragadott kicsinye kezéből egy gyermeke számára kedves tárgyat, aki persze nem értette, hogy mindez miért történik, és természetesen megbántva érezte magát. Azután veszekedés következett, s amennyire kívülről meg lehetett ítélni, súlyos fenyítéssel zárult az eset. Az anya azt hitte, ezzel győzött, pedig az összetűzés biztosan mély nyomot hagyott a gyermek lelkében, amit nem lehet könnyen kitörölni. Az oktalan szülő nem gondolta végig, milyen hatása lesz tettének, s durva, szenvedélyes viselkedése a legrosszabb indulatokat ébresztette a gyermek szívében, amelyek minden hasonló alkalommal újra élednek, s egyre csak erősödnek.” (Uo., 192. o.)
A szülő nem partner
„Ha a szülők nem tartják fenn tekintélyüket, akkor a gyermekek iskolába kerülve nem fogják tisztelni a tanítóikat és az iskolai szabályokat sem. A megbecsülést és a tiszteletet nem tanították meg nekik otthon, mert szüleik egyenrangúnak tekintették őket magukkal... Tanúsíts tiszteletet gyermekeid iránt, és nekik se engedd, hogy akár csak egyetlen tiszteletlen szót is szóljanak neked!” (64. o.)
Kedvesség és derű légköre
„Sajnos csak kevesen tartják fontosnak, hogy ifjúi érzéseiket amennyire csak lehetséges megőrizzék, s természetüket ne engedjék szigorúvá és közönyössé válni... Soha nem érezték a rügyező élet szabadságát, egyszerűségét és frissességét. Ehelyett szidva, letorkolva, megverve és megrovások között éltek, míg a gyermeki ártatlanság és bizalmas őszinteség irigységgé, félelemmé, féltékenységgé és álnoksággá változott bennük. Sajnos az ilyen felnőttek csak nagyon ritkán rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek saját kicsinyeik gyermekkorát boldoggá tennék.” (145. o.)
„Aki fiatalokkal foglalkozik, nem lehet vasszívű és rideg. [A tanítók] még ha tudják is, hogy a vadhajtás lemetszéséhez szükség van megrovásra és dorgáló szavakra, mégis legyenek mindig gyengédek, együtt érzők, előzékenyek, megnyerők és barátságosak.” (181. o.)
„Vannak szülők és tanárok, akik – úgy tűnik – elfelejtik, hogy egyszer ők is voltak gyermekek. Méltóságteljesek, hidegek és közömbösek, arcukon szokásszerűen komoly, dorgáló kifejezést hordoznak. A gyermeki vidámság és a fiatal élet nyugtalan serénykedése nem talál megértést szemükben, s jelentéktelen vétségeket súlyos bűnökként kezelnek... Azok a gyermekek, akiket így nevelnek, félnek szüleiktől és tanítóiktól, de nem szeretik őket, gyermeki tapasztalataikat nem fogják bizalmasan megosztani velük. így az értelem és a szív sok értékes tulajdonsága meghidegül és elhal, mint a gyenge növény a zord téli szélviharban. Mosolyogjatok szülők, mosolyogjatok tanítók! Ha szívetek szomorú is, arckifejezésetek ne nyilvánítsa ki ezt. Szerető szívetekből fakadó napsugár áradjon tekintetetekből! Engedjetek fel acélos méltóságotokból, alkalmazkodjatok a gyermekekhez, és szerettessétek meg magatokat velük. Meg kell nyernetek érzelmeiket, ha a szívükbe lelkieket szeretnétek vésni.” (99. o.)
Kerüljük a sok prédikációt és az örökös korholást!
„Azoknak, akik gyermekeket oktatnak, kerülniük kell az unalmas eszmefuttatásokat. Legyetek rövidek és lényegre törők. Ha sok a mondanivaló, osszátok fel inkább többszöri rövid elmondásra. A kevés, de értékes szó sokkal hatásosabb lesz, mint az egész egyszerre... A túl sok beszéd egyenesen a lelki tanítás meggyűlöléséhez vezet, ugyanúgy, mint ahogyan a túl sok evés a gyomrot megterhelve az ételtől való megundorodáshoz.” (19. o.)
„Miközben igyekszünk a rosszat kijavítani, óvakodnunk kell a folytonos hibakereséstől és megrovástól, mert az állandó figyelmeztetés egyáltalán nem megújító hatású. Sokan, és gyakran éppen azok, akik a legérzékenyebb lelkülettel bírnak, képtelenek fejlődni a kíméletlen kritika légkörében. A virágok nem nyílnak ki a fagyos szélben! Az így előidézett csüggedés és reménytelenség gyakran a közöny vagy a dacos ellenállás külszíne alá rejtőzik... Azok, akik Krisztus iskolájában tanulnak, soha nem beszélnek majd szigorú, méltatlankodó hangnemben, mert az ilyen modor sérti a fület, fárasztja az idegrendszert, fejfájást okoz, és olyan hangulatot teremt, amely lehetetlenné teszi a gyermek számára, hogy megfékezze indulatait. Gyakran éppen ez az oka, hogy a gyerekek tiszteletlenek szüleikkel szemben.” (193–194. o.)
„Amikor a gyermekek rosszat tesznek, bűntudatuk van. Megalázottnak és lehangoltnak érzik magukat. Ha durván leszidják őket hibájukért, ez gyakran azt eredményezi, hogy titkolózóvá és konokká válnak. Olyanok lesznek, mint a rakoncátlan és fékezhetetlen kiscsikók, s mintha csak eltökélték volna, hogy rosszak lesznek, nem törődnek a szidással.” (170. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése