21. szám – Uchee Pines-ban jártunk

Uchee Pines-ban jártunk 

Aki figyelemmel követi közösségünk egészségügyi munkáját, annak ismerősen csenghet a Uchee Pines (ejtsd: jucsi pájnsz) név. A közösségünk által támogatott, illetve a Vajdaságért Alapítvány által fenntartott és működtetett Eleki Életmódközpont 2010-ben kezdte meg működését a Uchee Pines-i minta alapján. Somogyi Lehel, az életmódközpont vezetője 2006-tól 2008-ig Uchee Pinesban tanult és dolgozott, majd onnan hazatérve követte Isten útmutatásait egy hazai intézmény létrehozásához. Az intézmény 2012 óta önálló épületben, folyamatosan fejlődve, tizenegy munkatárssal és számos önkéntes, alkalmi segítővel végzi munkáját.

2018 nyarán megfogalmazódott bennünk egy vágy: szeretnénk egészségügyi vonalon rendszerezetten ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat gyűjteni külföldi forrásokból. Már 2018-ban elvégeztünk egy online főzőtanfolyamot, amely a „Forks over Knives” (Jobb a késnél a villa – film az egészségvédő táplálkozásról és életmódról) csapatának gyakorlati programja az egészséges étrend otthoni megvalósítására. Nagyon hasznosnak és élvezetesnek tartottuk a tanfolyamot, melynek eredményeként saját életünkben is változásokat vezettünk be, valamint a főzőkörök programjába is beépítettük a tanultakat. 

Immáron némi tapasztalattal az online tanfolyamokról, úgy láttuk, hogy ez az oktatási forma egészen jól beilleszthető rohanó hétköznapjainkba. Benkovics Péter két évvel korábbi élménybeszámolója alapján elindultunk a Uchee Pines-i nyomon, majd némi adminisztratív vargabetű után végül 2019 januárjában belekezdtünk az egyéves „Egészségügyi misszionárius” tanfolyamba. 

A tematika két szálon fut:

1. Egészségügyi ismeretek és gyakorlat (pl. fiziológia, táplálkozás, pszichés egészség, egészségügyi rendezvényszervezés, hidroterápia, masszázs);
2. Lelki tudomány (pl. A nagy orvos lábnyomán, keresztény otthon, keresztény vezetés, keresztény élet, Dániel könyve, az utolsó napok eseményei, a megváltás terve, személyes evangelizáció, szentélytan, önfinanszírozó munka). A program részeként javasoltan szerepel egy egyhetes helyszíni, gyakorlati tanfolyam is. így kerültünk az Egyesült Államokba, az alabamai Uchee Pinesba márciusban. 

Tizennégy óra alatt jutottunk el Budapestről Atlantába, majd onnan másfél óra alatt Columbusba, ahol már csak egy órát vártunk utazásunk befejező szakaszára, a Uchee Pinesig tartó húszperces autózásra.

Sötétben, kicsit álmosan és fázósan, de bizakodva tértünk nyugovóra. Annak ellenére, hogy nem volt tervezett programunk, másnap, pénteken, korán keltünk, hogy részesülhessünk a reggeliből. Egy apró félreértés miatt ezt gyakorlatilag 3 perccel lekéstük, de volt irgalom a konyhásokban. Egyébként ébresztő jelleggel hatott ránk, hogy reggel 7 órakor dermesztő, 5 °C-os hideg és teljes sötétség volt, így zseblámpát kellett használnunk, hogy megtaláljuk az öt perc alatt megjárható, a főépület étkezőjéhez vezető aszfaltutat. Az út mentén sem volt világítás, de oly szépen ragyogtak a csillagok, hogy rábíztuk magunkat azok fényére.

Első reggelink során megértettük, hogy az étkezések idejét érdemes komolyan venni. Bár korlátlan ideig üldögélhetünk az étkezőben, de az ételekhez való hozzáférés szigorúan meghatározott időpontokban lehetséges csak: reggel és este 30 perc, ebédidőben pedig 45 perc áll rendelkezésünkre, hogy az önkiszolgáló pultból kiválogassuk magunknak a kívánatos táplálékot. öt perccel a betakarítás előtt az egyik konyhás végigjárja az asztalokat, és mosolyogva közli figyelmeztetését: „five more minutes”, 5 perc, és minden eltűnik a lengőajtó mögött. 

A reggelinél mindig volt sós és édes választék. A friss, jó ízű gyümölcsök közt váltakozva díszelgett mandarin, papaya, avokádó, szőlő, málna, áfonya, eper, narancs, banán, alma. Mindig volt valamilyen alig ízes kása, amit az édeshez és a sóshoz egyaránt lehetett fogyasztani. Ezenkívül diófélék nagy mennyiségben (kesu-, brazil, pekán-, makadámia), őrölt lenmag, ropogós granola, kukoricapehely, növényi tejek, gyümölcsszósz, vajhelyettesítő, kenyérszeletek pirítóval. A sós kínálatot egy tepsi valamilyen meleg étel képviselte (pl. chili, rakott tészta vagy gabona, hamburger, tofurántotta). Ebédre a pult nagyobbik fele a „csináld magad” saláta összetevőivel volt megrakva, a maradék helyen kétféle főtt étel gőzölgött. Időnként volt desszert egy távolabbi asztalon, diszkréten jelezve, hogy nem feltétlen kell, hogy része legyen az étkezésnek. A vacsora szerény volt: gyümölcs, pirítós, időnként turmix. A konyha jól gazdálkodott az ételekkel: ami megmaradt, azt gyorsan hibernálták, és néhány napon belül, előző rendeltetéséhez képest másik napszakban, visszatért a pultba, vagy eredeti állapotában, vagy másmilyen formában. A darabolt zöldségek az esetek felében salátaöntetként vagy szószként, a gyümölcsök turmixként jelentek meg ismét. 

Az ételek elkészítésében mi magunk is részt vehettünk, hiszen két alkalommal is örömmel fogadták szolgálatkészségünket a konyhában. Még két érdekesség az étkezéssel kapcsolatban. A turnusokon részt vevő betegeknek és az intézmény alkalmazottainak, illetve diákjainak külön csapat készíti az ételeket, külön menü alapján. Péntekenként az intézményi embereknek nem főznek ebédet a konyhások, csak a szombati ételek előkészítésével foglalkoznak. Hogy pihentessék ezeket a kezeket, úgy oldják meg a pénteki ebédet, hogy a telepen élő családok közül néhányan (elsősorban a nem gyerekes házaspárok) vendégül látják valóban szerény otthonukban a többieket. 

A program, amire valójában kiutaztunk, két részből állt. Minden évben március utolsó hetében szervezik az Egyszerű gyógymódok, megelőző orvoslás szemináriumot, amelyre bárki jelentkezhet. Ebben az évben egy huszonhat tagú, vidám, színes ruházatú, többségében egészségügyben dolgozó, bahamai adventista csoport is jelentkezett, ami jelentősen megdobta a részvételi létszámot – rajtuk kívül még tízen voltunk. Vasárnap, az érkezés napján egy ismerkedő, eligazító esti áhítat volt, majd hétfőtől csütörtökig a program egységesen a következőkből állt: reggeli fél 7-kor; 8-tól 1-ig négy előadás; ebéd háromnegyed 2-ig; fél 3-tól 6-ig gyakorlati órák; vacsora negyed 7-től; záró előadás este 7-től 8-ig. A napi első és utolsó előadásokat egy kiváló tanár-lelkész-előadó, Dan Vis tartotta a stresszről, az időgazdálkodásról, a lelki növekedésről. Ez nem három különböző téma volt, egymással összefüggésben tárta fel az évek során összegyűjtött kutatásait, gyakorlati tapasztalatait. Nagyon hasznos órák voltak – ezek lényegét szintén szeretnénk idővel megosztani. 

Az egészséggel, életmóddal kapcsolatos délelőtti előadások közül a legérdekesebbek az öltözködésről, az új szokások kialakításáról és az evolúció-kreáció kérdésről szóló alkalmak voltak. A délutáni órák négy témát kínáltak, ezekből lehetett egyet választani. A négy téma: masszázs; gyógynövények ismerete és alkalmazása; mezőgazdálkodás haladóknak; természetes gyógymódok. Mi a gyógynövényeket és a gyógymódokat választottuk. A „gyógynövények” órákon volt lehetőség kozmetikai termékeket készíteni (kézkrém, szappan, tinktúra), mely igen ösztönzőleg hatott ránk, hiszen nem bonyolult dologról van szó, csupán jó alapanyagok, némi eszköz és sok lelkesedés kell hozzá. A gyógynövényműhelyt működtető Sonja egyébként eladásra is készít számos gyógynövényalapú kozmetikumot, gyógykészítményt (balzsamokat, tinktúrákat), élelmiszert (fűszerkeverékeket, pástétomokat) egyszerű, de igényes csomagolásban. Ezeket a helyi boltban lehet megvásárolni, illetve interneten is lehet rendelni. Az ezekből az eladásokból befolyó pénz az intézmény működését támogatja. A „természetes gyógymódok” órákon vízterápiákról, pakolásokról, borogatásokról, a konyhában található gyógyító hatású növényekről volt szó.

Pénteken a szeminárium résztvevői hazautaztak, mi ketten azonban nagy örömmel maradtunk egy újabb hétre, amikor is az online kurzushoz kapcsolódó gyakorlati ismereteket sajátíthattuk el. Külön csak nekünk tartottak vízterápia és masszázs gyakorlati órákat. Egymáson gyakorlatoztunk, miközben igen hasznos praktikákat leshettünk el. Egyes vízterápiák otthoni alkalmazása mindig gondot okozhat betegeinknek, mert kivitelezésük sok előkészületet, utómunkálatot, illetve segítséget igényel. Ilyen például a forró lábfürdő, az ülőfürdő vagy a váltó arcfürdő. Gyakorlati vezetőnk, Valerie hosszú évek óta azon igyekszik, hogy az otthoni alkalmazást egyszerűvé tegye, így kedvet csinálva azok szükség szerinti alkalmazásához. A masszázsórákon nagyon alaposan megtanulhattuk a különböző fogásokat. Elég sok információ birtokába jutottunk rövid idő alatt, de szerencsére a legösszetettebb masszázsprotokollról kaptunk videót.

Néhány gondolat az emberekről. Az életmódközpontban kb. 50 ember él elszórva a 100 hektáros területen, különböző lakóhelyiségekben. Vannak családok, akiknek többszobás ház jut, mások amerikai méretű lakókocsikban laknak, az egyedülállók és a diákok kollégiumszerű kisebb épületekben osztoznak a szobákon. úgy tűnik, kevés a személyes ingóságuk, többnyire átmeneti jelleggel tartózkodnak a telepen. Van, aki egy évig tart ki, mások több évet is szolgálnak, tanulnak, és vannak olyanok is, akik már évtizedek óta ennek a közösségnek tagjai, és talán ott is fognak végleg megnyugodni munkájuktól. A telepen lakók többsége színes bőrű, jobbára derűs emberek, és az ismert amerikai közvetlenséggel közelednek az ismeretlenekhez. Hozzáállásuk annyiban tér el az átlagos amerikai, tanult kommunikációs formától, hogy nem rejtik véka alá gondjaikat. Mondhatni, bizalmi alapon, elég hamar kitárják a szívüket, ha fogadókészséget észlelnek, hogy együtt vihessük a terheket Krisztus lábai elé. érdekes és rendkívül változatos életutakról hallhattunk tőlük, bepillanthattunk napi lelki küzdelmeikbe. Számos akcentustól viszketett a fülünk, ami az ő számukra nem tűnt akadálynak egymás megértésében, de nekünk sok időbe és energiába tellett, míg valamelyest hozzászoktunk – addigra sajnos el is kellett jönnünk. 

Majdnem mindenkinek kiváló énekhangja van, és sokan játszanak hangszeren, a kicsinyektől kezdve a nagyokig – a zongora a legnépszerűbb, de találkoztunk gitárosokkal, szájharmonikásokkal és hegedűssel is. A reggeli áhítatok, istentiszteletek alkalmával sok a zene, többnyire a 19. századi amerikai, egyszerű szövegű, lelkesítő dallamú, kellemesen harmonizált gyülekezeti énekeket éneklik, zongorakísérettel. A zenei szolgálatokba azonban beúszik a világi stílus is, főleg a feketék szép és erős hangú, de a mi fülünknek talán zavarba ejtően szenvedélyes előadásmódjában. Nem rockot, dinamikus popstílust vagy rémisztő hip-hopot hallottunk, hanem inkább a melankolikus, szerelmi bánat hangulatát árasztó dalokat.

Általános megfigyeléseink mellett külön szeretnénk megemlíteni két embert, akik személyesen is nagyon sokat jelentettek nekünk. A szemináriumok és egyéb oktatóprogramok szervezéséért felelős hölgy, Marisol, nagyon sokat foglalkozott a kényelmünkkel. Két nappal megérkezésünk után kieszközölte, hogy az egykori fő- épület kissé elkopott szobája helyett a 2010 óta működő új központ egyik szép és igen kényelmes ágyakkal ellátott szobájában húzódjunk meg. Ez amellett, hogy nagyon figyelmes lépés volt a részéről, igen praktikusnak is bizonyult, mert a második heti óráink és az étkezés is az új központi épületben volt, a hidroterápiás gyakorlatokat pedig így a fürdőszobánkban végezhettük. Marisol apró, jókedvű, élelmes, 60 év körüli, perui spanyol nyelvtanár. Érdeklődött is, hogy Eleken volna-e valami lehetőség a férje és számára. 

Másik barátunk és segítőnk Valerie volt. Minden bizonnyal Istentől kapott ajándéka a mesélés képessége, amelyet szinte tökélyre fejlesztett a sok élettapasztalat gyakori megosztásával. Nem csupán a maga történeteit meséli el, hanem mindazokat is, melyek – bár mások élték át – az Istennel járás áldásainak ékes bizonyítékai. Lenyűgözően színes élményei voltak életének eddigi 77 évében. Sok közülük az ukrán és hergheliai életmódközpontok létrehozásához fűződik. Kalandjain keresztül elég jól megismerte a rendszerváltozás előtti kelet-európai világ sajátosságait; értette, honnan jövünk. Nagyon otthonosan mozog Uchee Pinesban, hiszen itt tanulta meg a gyógyítás természetes módjait, nagyon közeli barátságban volt a Thrash házaspárral, részt vett az intézmény teljes életében (tanult, tanított, szervezkedett a fejlesztésekben, elszaladt beszerezni az ételt, mikor mire volt szükség), mindenkit ismer, aki huzamosabb ideig ott tartózkodott. Mellette és miatta mi is otthon éreztük magunkat.

Ott tartózkodásunk alatt meglepetésünkre lehetőségünk volt dr. Horsley-val és családjával találkoznunk. Meglátogatták a központban élőket, és így velünk is sikerült találkozniuk, aminek mi kimondottan örültünk.

A mozgás kapcsán elmondhatjuk, hogy a 100 hektár jó gyaloglási lehetőségeket nyújt – elsősorban azoknak, aki nem riadnak vissza a vadállatok felbukkanásától. A központi rész, ahol a közösségi élet folyik (a gyógyközpont az étkezővel, az oktatási épület, a gyülekezeti és a kollégiumi épület, a lakóházak egy része, a földművelési terület) is elég nagy ahhoz, hogy az általános egészségmegőrző dinamikus sétára vagy még dinamikusabb kocogásra és biciklizésre biztosítson változatos terepet. érdekes, hogy kettőnkön kívül nem láttunk mást ilyen elfoglaltságban. Autóval közlekednek vagy andalogva gyalogolnak. és mégis, a többség az egészséges életmód alapelveihez méltó fizikai külsővel rendelkezik, kortól függetlenül. Aki túlsúlyosabb, az nagy eséllyel inkább látogató, illetve turnuson résztvevő beteg. A gyógyító munka egyik sajátossága, hogy a tizennyolc napos turnusok betegeinek legalább 80%-a rákos beteg. Ha nem is tudnak fizikai csodát megélni, a lelki nyugalom elnyerésére nagy az esélyük. és ez is sokat javít az általános állapotukon. Ezen betegek terápiája táplálkozás tekintetében gyakran igen szigorú, akár hétnapos böjttel kezdődik. A másik gyakori betegségcsoport mentális, pszichés jellegű. Külön szakorvos foglalkozik ezekkel a betegekkel. épp egy turnus kezdődött kinttartózkodásunk ideje alatt, és feltűnt, hogy az első napokban a betegek az előírt programokon kívül eléggé magukra voltak hagyva. úgy láttuk, szerencsésebb lenne, ha a kezelők keresnék a társaságukat, feloldva a kezdeti bizonytalanságot, segítve a kommunikáció kialakulását. Akik betegek, sokszor nehezen közelednek másokhoz, vagy tapintatból, vagy életkedv hiányában. 

Sok további apró élménnyel is gazdagon, hálás szívvel jöttünk haza. Nagyon igyekszünk, hogy nyoma maradhasson mindannak, amit tapasztaltunk, hogy – ha áttételesen is, de – minél többen részesülhessenek ezek áldásaiban itthon is. Bár még a felénél sem tartunk az online programnak, amelyet ez év végéig illene befejeznünk, csak ajánlani tudjuk mindazoknak, akik tudnak angolul, és szívesen engedik magukat Isten által az egészségügyi munkába becsatlakoztatni. Akik pedig nem birtokolják az angol nyelvet, ne keseredjenek el, mert az eleki képzés kiválóan felkészít bárkit arra, hogy lelkes szívvel, két dolgos kézzel és életidejének akárcsak részleges odaszentelésével bekapcsolódjon ebbe a szép munkába. 

Most kérjük azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába (Mt 9,38)! 

Pásztor Katalin, 

Somogyi-Balogh Magdolna