2. szám - Az igazságról - Az Ige mellett rovat

Az Ige mellett

“Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, 

amely Istennek szájából származik” 

Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)

Az igazságról

Az igazsághoz való ragaszkodást sokan becsülik le, vagy illetik elszántan éles bírálattal még a magukat hívőknek vallók között is. Merev fanatizmussal, szeretetet nélkülöző hősködéssel azonosítják ezt a magatartást. Úgy vélik, a kereszténység lényege a szeretet, ennek kell alávetni az igazság képviseletét is. Hiszen az Írás is így tanít: „Minden dolgotok szeretettel menjen végbe”, és „szeretettel szolgáljatok egymásnak”. (1Kor 16,14; Gal 5,13/b)

Hogy a szeretettel kezdjük érvelésünket, tudnunk kell, hogy a Biblia nem megkülönböztetés nélküli, „egyetlen” szeretetről beszél. Sok ember a szeretetet magától értődő valóságnak tartja, ami egyszerűen van, ha van, jön, ha jön, tanulni nem is szükséges, magától terem, mint fűszál a réten. A Biblia azonban kétféle szeretetet említ. Beszél az önszerető, önigazoló ember „szeretetéről”, az emberi szeretetről, amelyet a „reggeli felhőhöz és a korán múló harmathoz” hasonlít (Hós 6,4). Ez a valóságban az igazi, isteni szeretetnek – amely „soha el nem fogy” (1Kor 13,8) – csupán a látszata, esetleg gyönge utánzata. Az ember azért nem képes igazán szeretni a maga erejéből, mert az önző emberi természet nem képes hiteles szeretetet előállítani. Az emberi szeretet becsapás és önbecsapás egyszerre. „Adhat-e tisztát a tisztátalan?” (Jób 14,4)

Az isteni szeretet egészen más, mint az emberi. De a földi életben ez csak annak válik nyilvánvalóvá, aki életét Isten Igéje szerint akarja élni. Aki nem múlékony örömforrásokat, gyorsan elmúló szeretetet keres. Az az „igaz ember”, aki „hitből él” (Hab 2,4; Rm 1,17), a szeretetet isteni mivoltában szeretné magában hordozni, és elfogadja az ehhez vezető út törvényszerű lépéseit.

Most a kiindulópont: mindnyájunknak meg kell tanulnunk igazán szeretni. Az ehhez vezető utat többször is leírja a Biblia. Az egyik legrövidebb megfogalmazást idézzük: „De te, ó, Istennek embere ... kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.” (1Tim 6,11)

Ez az ige matematikai pontossággal leírja, milyen út vezet a valódi, isteni szeretethez. Ennek az útnak a legelején az „igazság” áll. Isten világrendjében nincs szeretet igazság nélkül. Ha valaki nem tanulja meg az igazságosságot, soha nem fogja megtudni, mi is a szeretet. Ha igaz az állítás, hogy „minden igazságtalanság bűn” (1Jn 5,17), akkor az is igaz, hogy minden igazságos szó és cselekedet a szeretet jelenlétét árulja el.

Az igazság szeretetét kell befogadnunk az üdvösségre (2Thess 2,10), de úgy követni az igazságot, hogy azt az istenfélelem táplálja, erősítse a mindennapokban. Aki az igazság istenfélő gyakorlatát éli, abban erősödik, épül a „hit”. És csak ezután, ilyen előzmények gyakorlásával születik meg és izmosodik tovább a valódi „szeretet”, melyet abból mérhetünk le, hogy valóban él-e bennünk, hogy „türelemmel” és „szelídséggel” viszonyulunk-e másokhoz vagy a konfliktusokhoz. A szeretet csúcsához tehát ilyen út vezet – a Biblia szerint.

Mivel az igazság(osság) és a szeretet szétbonthatatlan, a hegy másik oldalára is vessünk egy pillantást, egy jól ismert ige segítségével: „... az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.” (Eféz 4,15) Ha az igazságot nem szeretettel képviseljük, ennek legfőbb oka az igazság erőtelen volta az életünkben. Az igazság megerősödése mindig a szeretet megerősödését vonja maga után.

Akkor vagyunk igazságosak, ha szeretünk, de akkor szeretünk, ha igazságosak vagyunk. A majomszeretet nem szeretet. A csak érzelmekből összeeszkábált szeretet gyöngébb, mint a kártyavár. 

Ne engedjük, hogy fiataljaink szeretet és szerelem címén ámítás szerzői vagy kárvallottjai legyenek! Hagyjuk, hogy „Isten maga tanítson meg arra, hogy egymást szeressétek” (1Thess 4,9/b)!

Reisinger János

„Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! Amíg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom. Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok. 

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét? Meghallja-e kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá? Vajon gyönyörködhetik-e a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-e mindenkor az Istent? 

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; amik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el. Íme, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!” 

(Jób 27,5–12)