2017. jún. 1.

15. szám – Köszöntő

Az elmúlt hónapokban bizonyára többen tartottak vagy látogattak országszerte előadásokat, filmvetítéseket a reformáció 500. évfordulója kapcsán. Azonban mi a reformációról nemcsak mint egyháztörténeti eseményről emlékeztünk meg az elmúlt évtizedekben, hanem közösségünk gyakori, már-már elkoptatott „hívószavai” is voltak ezek: „reformáció, megújulás”. Kívülről, szinte „betéve” ismerhetjük már a következő sorokat: 
„A Szentlélek vezetése által kísért megújulásra és reformációra van szükség. A megújulás és a reformáció két különböző dolog. A megújulás a lelki élet megelevenedését, az értelem és a szív erőinek megélénkülését, azaz a lelki halálból való feltámadást jelenti. A reformáció mögött pedig újjászerveződés, elgondolások és tanítások, valamint szokások és tettek megváltozása áll…” (Ellen G. White: Szemelvények, I. köt., 121. o.)
Igen, ha valamit sokszor és sokáig emlegetnek, de mégsem válik valósággá, erejéből, életszerűségéből, hitelességéből veszíthet. Mára már egyre kevesebben emlékezhetnek az 1985-ös veszprémi, hit általi megigazulásról szóló konferencia igei felfedezéseire, és az ebből született lelki megújulásra…(én ez idő tájt ismerkedtem az akkor még illegalitásban működő közösségünkkel). Majd mintha ezeknek az igazságoknak a gyümölcse csak a ’90-es évek elején kezdett volna beérni az evangelizációs, főiskolai előadások, bózsvai táborok során. Sajnos pár év eltelte után lelki hanyatlás következett, de mintha a 2000-es évek közepétől újra felcsillant volna egy halvány reménysugár a megújulásra. Aztán a közelmúlt földrengésszerű megrázkódtatása majdhogynem „föld alá temette” közösségünket. A lelki, fizikai „sokkból” sokan még máig sem tértek teljesen magukhoz… 
Ezek után van-e még bennünk lelki erő, hit, bátorság a folytatáshoz? Képesek leszünk-e nemcsak „ajkunkra venni” a megújulás és a reformáció „jelszavait”, hanem új, valódi, hiteles tartalommal megtölteni azokat? Az idők jeleit látva a reformáció ezután már nem maradhat pusztán előadásaink „témája”, és továbbra is csak egy szép közösségi „hívószó”… 
Azért nem kevés reményre ad okot, hogy egyre többen ismerjük fel: „Bennünket már tényleg csak egy valódi megújulás és reformáció menthet meg.” Így igaz. Hiszen a fenti idézet sorai előtt ez áll: „Isten lelki ébredésre és reformációra szólítja népét. Ha ez nem jön el, akkor a langymelegek még visszataszítóbbak lesznek az Úr számára, mígnem megszűnik gyermekeinek tekinteni őket.” (Uo.) Ettől óvjon mindannyiunkat az Úr! 
Ennek jegyében ajánljuk kedves figyelmetekbe legújabb lapszámunkat is.

Soós Attila 

Weöres Sándor: Az elsüllyedt jelek

A szél eltörli lépteim nyomát. 
A sár eltörli lépteim nyomát. 
Itt csata volt
és minden fuldokolt 
más nyom eltörli lépteim nyomát.

Te isten-arc,
kell-e mégtöbb kudarc,
a lehetetlen táján mit akarsz? 
Őrizni lépteim nyomát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése