2017. jún. 1.

15. szám – A tíz szűz példázata – Bizonyságtételek rovat

A tíz szűz példázata
Ellen White írásainak tükrében
– Tíz kérdés önvizsgálatra –
Az „idők jeleinek” legfrissebb eseményei és közösségünk válsága a próféciák még alaposabb kutatására irányíthatják figyelmünket. Ez viszont a számunkra legnagyobb kérdésig vezet: a jelenleg világszerte aggasztó állapotban lévő Isten egyháza miként lesz képes betölteni egyre sürgetőbb küldetését? Vajon hogyan és kik által tudja „elkészíteni az utat” Jézus másodszori eljövetele előtt? Hogyan segíthet e „feszítő” kérdések megválaszolásában Jézus tíz szűzről elmondott példázata? 
A példázat mélyebb megértéséhez hívjuk „kalauzként” Ellen G. White írásait, és alkalmazzuk azokat „tükörként”, hogy a szüzek két csoportja közül jelen állapotunkban melyikhez hasonlíthatunk inkább, és tegyük fel a kérdést, változtathatunk-e még ezen?

1. Értelmezhetőek-e Jézus nagy apokaliptikus beszédében az „idők jelei” folytatásaként a 24–25. fejezetekben a végidő egyházáról elmondott példázatai? Mikor teljesedett be elsőként a történelemben a tíz szűzről szóló példázat?
Ellen G. White Korszakok nyomában című könyvében a következőket olvashatjuk: „»Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz…« (Mt 25,1) E példázatban Jézus az utolsó napokban élő egyházat mutatja be. Ugyancsak erről van szó a 24. fejezet végén (a 45–51. versekben). Jézus egy keleti menyegző eseményeivel illusztrálja azt, ami az egyházzal történni fog.” (A beteljesedett próféciák c. fejezetből.)
„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővéve az ő lámpásaikat, kimentek a vőlegény elé. Öt pedig közülük eszes volt, és öt bolond. Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vittek az edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak, és aludtak. Éjfélkor pedig kiáltás lett: Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” (Mt 25,1–6)

2. A nagy adventmozgalom idején, az 1800-as évek elejétől 1844-ig teljesedtek elsőként a történelemben a példázatban vázolt események. Hogyan jellemezte már ekkor a tíz szűz két csoportját Ellen G. White „Korszakok nyomában” c. művében? Vajon jelen állapotunkban ma magunkat melyik csoporthoz sorolhatnánk? Miképpen helyez hangsúlyt a leírás az egyéni „elkészülésre”?
„A hívők felismerték, hogy a vőlegény jövetele Krisztus eljövetelét szemlélteti, miként azt az első angyal üzenete meghirdette. A Krisztus közeli eljövetelének hirdetése alatt végbemenő hatalmas reformáció megfelelt annak a kijelentésnek, hogy a szüzek »kimentek a Vőlegény elé«. Ebben a példázatban, akárcsak abban, amelyet Máté 25. fejezetében olvashatunk, két osztály van. Mind a kettő vette a lámpását, a Bibliát, és fényénél elindultak a Vőlegény elé. »Akik bolondok voltak, mikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat; az eszesek… lámpásaikkal együtt olajat vittek az ő edényeikben.«

Az utóbbiak részesültek Isten ajándékában: a Szentlélek – aki az Igét lábunk szövétnekévé és ösvényünk világosságává teszi – megújító, megvilágosító erejében. Istenfélelemmel kutatták a Szentírást, hogy megismerjék az igazságot, és buzgón igyekeztek szívüket és életüket megtisztítani. Személyes tapasztalatokat szereztek: Istenbe és szavába vetett hit ébredt bennük, amelyet nem vehetett el sem csalódás, sem késedelem.
Mások pedig, akik csupán az érzéseikre hallgattak, »amikor lámpásaikat elővették, nem vittek magukkal olajat«. Az ünnepélyes üzenet hallatán megijedtek, de csak testvéreik hitére támaszkodtak, és meg voltak elégedve a kellemes érzések pislákoló fényével. Nem értették igazán az igazságot, és ezért Isten hatalma nem tudta átalakítani szívüket. Elindultak, hogy találkozzanak az Úrral, és azt remélték, hogy azonnal megkapják jutalmukat. De a késésre és csalódásra nem voltak felkészülve. Amikor jöttek a próbák, nem volt elég hitük, és lámpájuk csak pislákoló fényt adott.
»Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadtak, és aludtak.« A vőlegény késése a csalódást, a látszólagos késedelmet szemlélteti, azt, hogy elmúlt az az idő, amikorra az Urat várták. E bizonytalanság közben a felszínes és lagymatag hívők érdeklődése csakhamar alábbhagyott, és erőfeszítésük megcsappant. De azok, akiknek hite a Biblia megismerésén nyugodott, sziklán álltak, amelyet a csalódás hullámai nem tudtak a lábuk alól elmosni. »Mindannyian elszunnyadtak, és aludtak.« Az egyik csoport közömbösen, hitét feladva; a másik csoport türelmesen, nagyobb világosságra várva. Mintha azonban a próba éjszakáján az utóbbiak lelkesedése és hitbuzgalma is kissé alábbhagyott volna. A lagymatagok és felszínesek pedig nem támaszkodhattak már testvéreik hitére. Mindegyikük egyedül állt vagy bukott.

3. Hogyan mutat rá Ellen G. White „Krisztus példázatai” c. könyvében arra, hogy közelebbről melyik történelmi időszakra vonatkozik Jézus tíz szűzről elmondott példázata? Az alábbi Ellen White általi időmeghatározások alapján elképzelhető, hogy a „tíz szűzről” szóló leírást még nem alkalmazhatjuk a ma létező hetednapot ünneplő adventista egyház szervezeti keretein belül élőkre? Lehetséges, hogy a „tíz szűz” egyháza ma még „nem állt össze”, napjainkban formálódik, és majd csak a közeljövőben lesz teljességében láthatóvá?
„Amint Krisztus ott ült a vőlegényre váró csapatot figyelve, elmondta tanítványainak a tíz szűz történetét, a látottakkal illusztrálva azt, amit egyháza át fog élni közvetlen második eljövetele előtt.” (A Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből.)
Hogy mennyire összemosódik a két csoport közvetlenül a Jézus második eljövetele előtti időkig, arról Ellen White a következőket írja, szintén a Krisztus példázatai c. könyvében:
„A példázatban mind a tíz szűz kiment a vőlegény elé. Mindegyiknek volt lámpája és olajosedénye. Egy ideig nem látszott, hogy különbség van köztük. Így van ez a közvetlen Krisztus második eljövetele előtt élő egyházban is.” (A Találkozás a vőlegénnyel c. fejezet.)

4. Hogyan mutatott rá Ellen White arra egyértelműen, hogy a hitvallás, azaz az elméleti igazság értelmezése, elfogadása és megvallása tekintetében nincs különbség a két csoport között? Azonos hitet vallott mind a tíz. Mire következtethetünk mindebből?
„A várakozók két csoportja azt a két csoportot ábrázolja, amely vallja, hogy várja Urát. Krisztus azért nevezi őket szüzeknek, mert tiszta hitet vallanak
Tagjai ismerik a Szentírást. Mindnyájan hallották, hogy Krisztus hamar eljön, és hisznek eljövetelében… A tíz szűz most a föld történelmének estéjén virraszt. Mindnyájan kereszténynek mondják magukat. Mindnek van hivatása, neve, lámpája. Mind azt vallják, hogy Istent szolgálják. Látszólag mindnyájan várják Krisztus megjelenését… (Találkozás a vőlegénnyel c. fejezet, a továbbiakban már csak ebből a fejezetből lesznek az idézetek.)
Mind a tízről elmondható a 144 000-ként jellemzett első feltétel teljesülése: „Asszonyokkal nem fertőztették meg magukat, mert szüzek…” (Jel 14,4)
E kijelentések alapján a „balga szüzeket” nem azonosíthatjuk az adventista egyházon belül a tiszta biblikus tanítástól eltérő véleményen lévőkkel, sem az ómega-válságból eredő hamis tanításokat képviselő irányzatokkal. Mind a balga, mind az okos „szüzek” tiszta hitet vallanak, nem elegyednek össze az ökumenikus mozgalom képviselőivel, nem fertőztetik meg magukat más egyházak tanításaival, sem elméletben, sem gyakorlatban. A szüzeket tehát nem a szervezeti hovatartozásuk, illetve teológiai véleménykülönbségeik osztják két csoportra… Akkor mi? A választ megelőzően azonban lássuk, mennyire igaz még a bolond szüzekre is, hogy a tanbeli igazság tisztaságára nemcsak hogy nagy hangsúlyt helyeznek, hanem még „védelmezik” is azt?

5. Hogyan jellemzi Ellen G. White a balga szüzeket? Hogyan viszonyulnak az igazsághoz? Hogyan tekintenek Isten beszédére? Mit nem képes olaj nélkül az Ige elvégezni a balga szüzek életében, bármennyire is szeretnek az Igével „behatóan” foglalkozni? Milyen ellentmondás „éktelenkedik” a balga szüzek életében „igazságszeretetük” ellenére is? Jellemezhet-e bennünket is ez az állapot?
A bolond szüzek által képviselt emberek nem képmutatók. Tisztelik és védelmezik az igazságot; szeretik azokat, akik hisznek az igazságban; mégsem vetik alá magukat a Szentlélek munkájának. Nem estek a Sziklára, Krisztus Jézusra, és nem engedik, hogy régi természetüket szétzúzza. Akárcsak a köves talajjal ábrázolt hallgatók. Szívesen hallgatják az Igét, de nem igazodnak elveihez. Az Ige hatása nem tartós. A Szentlélek csak akkor munkálkodik az ember szívében, csak akkor alakítja új lénnyé, ha az ember vágyik erre, és hagyja, hogy a Lélek alakítsa. A bolond szüzekkel ábrázolt osztály azonban megelégszik felszínes befolyással. Nem ismerik Istent. Nem tanulmányozták jellemét, nincs élő közösségük vele. Ezért nem tudják, hogyan kell hinni és éberen virrasztva élni. Isten-szolgálatuk formasággá süllyedt. »Eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jönni, s odaülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédeidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük pedig nyereség után jár.« (Ezék 33,31) Pál apostol hangsúlyozza, hogy elsősorban ez a lelkület fogja jellemezni a Krisztus második eljövetele előtt élőket. Ezt mondja: »Az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők…, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.«” (2Tim 3,1–5)
Ezek azok, akik a veszély idején ezt kiáltják: békesség és biztonság. Szívüket biztonságba ringatják, és nem is képzelik, hogy veszély közeleg…”

6. Miért nélkülözhetetlen az olaj jelenléte a lámpásban, azaz az Ige ismerete mellett a Szentlélek személyes, naponkénti munkájának befogadása is az életünkben? Mi a csapda, és egyben a tragikum a bolond szüzek által jelképezett hívők életében? Mégis, mi lehet a bátorítás? Egyedül az, hogy ma még tart a kegyelemidő. Most még van lehetőségünk az „olajgyűjtésre”, a jellemformálásra.
Isten Lelke nélkül az Ige ismerete nem ér semmit. Elméleti igazság – ha nem kíséri a Szentlélek – nem tudja megeleveníteni az ember lelkét, sem megszentelni szívét. Ha Isten Lelke nem vési szívünkbe az igazságot, hiába ismerjük a Biblia parancsait és ígéreteit, jellemünk nem alakul át. A Lélek világossága nélkül az ember nem tudja megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, és elbukik Sátán mesteri kísértései nyomán…
Amikor a balga szüzek a kábulatból magukhoz térnek, meglátják ínségüket, és másokat kérlelnek, hogy pótolják a hiányt. De nincs olyan ember, aki a másik lelki hiányosságát pótolni tudná. Isten ingyen kegyelmét már felkínálták minden léleknek, és az evangélium üzenete nagy szóval elhangzott: »Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.« (Jel 22,17) A jellem azonban nem ruházható át. Egy ember sem hihet a másik helyett. Egy ember sem adhatja át a másiknak azt a jellemet, amely a Lélek munkájának gyümölcse. Ha »Noé, Dániel és Jób benne volna [az országban]: élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítanának meg sem fiat, sem leányt; ők igazságukkal csak a maguk lelkét szabadítanák meg.« (Ezék 14,20)
A jellem a válságban mutatkozik meg. Amikor az ünnepélyes hang éjfélkor ezt kiáltotta: „Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” – az alvó szüzek felriadtak, és akkor derült ki, hogy ki készült fel erre az eseményre. Mindkét csoportot meglepetésszerűen érte ez a fordulat, de az egyiket felkészülten találta, a másikat pedig nem. Így van ez ma is. Egy hirtelen és nem várt katasztrófa, amely az embert szemtől szembe állítja a halállal, megmutatja, hogy igazán hisz-e Isten ígéreteiben, és belekapaszkodik-e kegyelmébe. A végső nagy próba a kegyelmi idő végén jön, amikor késő lesz a lélek hiányait pótolni…

7. Hogyan jellemzi az idézett fejezet az okos szüzek által jelképezett hívőket? Miben különböznek a balga szüzektől?
„A példázatbeli okos szüzek lámpájukhoz tartalék olajat is hoztak. Lámpájuk lángja fényben égett a várakozás egész ideje alatt, és növelte a vőlegény tiszteletére gyújtott világosságot. A fény szétáradt a sötétben, és fokozta a világosságot, amely a vőlegény házához, a menyegzői ünnepséghez vezető útra hullott… Krisztus követőinek is fényt kell árasztaniuk a sötét világban. A Szentlélek Isten Igéjéből fényt sugároz, és ez a világosság átformálja annak életét, aki befogadja. A Szentlélek az emberi szívekbe plántálja az Ige elveit, és kialakítja bennük Isten tulajdonságait. Krisztus dicsősége fényének – Krisztus jellemének – vissza kell tükröződnie követőiben. Így dicsőítik meg Istent, és megvilágítják a Vőlegény házához, Isten városához, a Bárány menyegzői vacsorájához vezető utat…”

8. Miért válik ma különösen nélkülözhetetlenné mind az egyéni megszentelődésünkben, mind pedig az evangelizációnkban a Szentlélek szerepe? Mi az a ha­talmas munka, amit csak az Istenség harmadik személye képes végbevinni bennünk is, és ezáltal másokban is?
„»Íme, sötétség borítja a földet – mondja a Szentírás –, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.« (Ésa 60,2)
Isten félreismerése sötétségbe borítja a földet. Az ember elfelejti, hogy milyen Isten jelleme. Félreérti és félremagyarázza. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek fénye megvilágosít, ereje megment. Isten jellemét be kell mutatnunk. A világ sötétségében szét kell sugároznunk Isten dicsőségének fényét, jóságának, irgalmának világosságát.
Ezt a munkát így körvonalazza Ésaiás próféta: »Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városainak: Ímhol Istenetek! Íme, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Íme, jutalma vele jő, és megfizetése Őelőtte.« (Ésa 40,9–10)
A Vőlegényre várakozók hirdessék az embereknek: »Ímhol Istenetek!« Az irgalmat hordozó­ utolsó fénysugár, a világnak kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten jellemének – a szeretetnek –
a megláttatása. Isten gyermekei mutassák meg Uruk dicsőségét! A saját életükkel és jellemükkel tegyenek bizonyságot arról, amit Isten kegyelme tett értük!
Az Igazság Napjának fénye sugározzék igaz cselekedetekben: az igazságot hirdető szavakban és megszentelt tettekben! …Krisztus a názáreti zsinagógában ezt mondta: »Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.« (Lk 4,18–19) Ezzel a munkával bízta meg tanítványait is. »Ti vagytok a világ világossága« – mondta. »Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.« (Mt 5,14–16)”

9. A végidőben az evangelizáció mely gyakorlati munkaterületét hangsúlyozza Ellen G. White, amit az elmúlt időben szinte teljesen elhanyagoltunk, az elméleti igazság szeretetére és „védelmezésére” nagyobb hangsúlyt helyezve?
„Erről a munkáról beszél Ésaiás próféta, amikor így szól: »Nem az-é [a böjt], hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.«” (Ésa 58,7–8)
A lelki sötétség éjszakájában tehát Isten dicsősége egyházán át sugárzik, amikor tagjai felemelik a meggörnyedtet és vigasztalják a gyászolót.
Körülöttünk mindenütt hallatszik a világ jajveszékelése. Mindenhol vannak szűkölködők és szomorkodók. A mi feladatunk, hogy könnyítsünk az élet terhein, és enyhítsünk nyomorán.
Gyakorlati segítséggel sokkal többet tehetünk, mint puszta prédikálással. Adjunk ételt az éhezőnek, ruhát a mezítelennek és otthont a hajléktalannak! Sőt még többet kell tennünk! A lélek éhségét csak Krisztus szeretete elégítheti ki. Ha Krisztus bennünk lakik, akkor szívünk tele van mennyei együttérzéssel. A forró krisztusi szeretet lezárt forrásai felfakadnak.
Isten nemcsak adományokat kér tőlünk a rászorulóknak, hanem derült mosolyt, biztató szavakat és kedves kézszorítást is. Amikor Krisztus meggyógyította a betegeket, kezét rájuk tette. Mi is hajoljunk közel azokhoz, akiken segíteni akarunk.
Sok ember már nem tud reménykedni. Hozzuk vissza életükbe a napfényt! Sok elcsüggedt ember van. Bátorítsuk őket! Imádkozzunk értük! Vannak, akik kívánják az élet kenyerét. Olvassunk nekik Isten Igéjéből! Sokan lelkileg annyira betegek, hogy földi gyógyír nem segít rajtuk. Orvos nem tudja meggyógyítani őket. Imádkozzunk ezekért a lelkekért! Vigyük őket Jézus elé! Mondjuk nekik, hogy van balzsam Gileádban, és Orvos is!
A fény áldás, egyetemes áldás, amely árasztja kincseit a hálátlan, gonosz, erkölcstelen világra. Így van ez az Igazság Napjával is. Az egész földet, bármennyire burkolja is a bűn, a bánat és a fájdalom sötétsége, meg kell világítani az isteni szeretet ismeretének fényével. Semmilyen hitfelekezettől, semmilyen rendű és rangú embertől vagy társadalmi osztálytól sem szabad elzárni a mennyei tróntól sugárzó fényt.

10. Mielőtt nagyon elcsüggednénk, hogy jelenleg milyen távol vagyunk ettől a kereszténységtől és állapotunk mennyire reménytelen, figyeljük meg milyen bátorításokkal és biztatásokkal zárul az okos szüzekről szóló jellemzés?
Nem elérhetetlen mérce a végidő sűrű sötétsége és a számtalan visszahúzó körülmény ellenére sem az okos szüzek életét élni. Egy valamit kellene „csak” igazán megismernünk és befogadnunk: a hit által elnyerhető ingyen kegyelmet.
„De nincs ember, aki tudna olyat adni, ami neki sincs. Isten művében nem lehet semmi ember kezdeményezte dolog. Senki nem lehet a saját erőfeszítéséből Isten fényhordozója. Az aranyolaj, amelyet a mennyei követek öntöttek az aranycsövekbe, továbbfolyt a templom lámpáiba, és lehetővé tette, hogy állandóan nagy fénnyel égjenek. Az ember is az állandóan reá áradó isteni szeretet nyomán tud fényt árasztani. Mindazok szívébe, akik hitben Istennel egyesültek, a szeretet aranyolaja bőven ömlik, hogy jó cselekedetekkel és az Isten iránti igazi, őszinte szolgálattal továbbítsák a fényt.
Minden léleknek kiváltsága, hogy élő csatornaként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. Krisztus mindennél jobban vágyik olyan eszközökre, akik megismertetik a világgal Lelkét és jellemét. A világnak pedig mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy emberek bemutassák a Megváltó szeretetét.
Az egész menny olyan eszközökre vár, akik által az emberek örömét és áldását szolgáló szent olajat áraszthatja.
Krisztus mindent megtett azért, hogy egyháza a Világ világosságától fénylő, Immánuel dicsőségét hordozó, átalakult közösség legyen. Azt akarja, hogy minden keresztényt lelki légkör – világosságot és békességet árasztó légkör – vegyen körül. Vágyik arra, hogy életünkkel bizonyságot tegyünk a menny öröméről.
Krisztus vallása több mint bűnbocsánat. Krisztus vallása elveszi bűneinket, és helyüket betölti azokkal a jellemvonásokkal, amelyek a Szentlélek ajándékai. Krisztus vallása mennyei világosságot jelent, és örvendezést Istenben; énünktől megüresített szívet jelent, Krisztus állandó jelenlétének áldásait. Akinek szívében Krisztus az úr, ott tisztaság van, ott nincs bűn, ott az evangélium programja a maga dicsőségében, teljességében és tökéletességében megvalósult.
A Megváltó elfogadásával tökéletes béke, tökéletes szeretet, tökéletes biztonságérzet jár együtt. Krisztus jellemének szépsége és jó illata megmutatkozik az ember életében, és tanúsítja, hogy Isten valóban elküldte Fiát Megváltóként a világnak.
Krisztus nem azt mondja követőinek, hogy igyekezzenek világítani; hanem így szól: »Fényljék a ti világosságtok!« (Mt 5,16) Ha Isten kegyelmében részesültetek, fénye bennetek van. Távolítsátok el az akadályokat, és az Úr dicsősége megmutatkozik. Akkor árad a fény, hogy áttörje és eloszlassa a sötétséget. Önkéntelenül is világítotok magatok körül.
Amikor Krisztus kinyilatkoztatja dicsőségét az ember lénye által, olyan közel hozza a mennyet az emberekhez, hogy a szentek szentjének szépsége láthatóvá lesz mindazokban, akikben Krisztus lakik.
A bennük lakozó Krisztus dicsősége foglyul ejt másokat is. E kitárulkozás nyomán pedig megtért lelkek magasztaló és hálaadó énekükkel megdicsőítik Istent, aki minden jó ajándék Forrása…
Krisztus mindennapi társa és meghitt barátja hűséges követőinek, akik Istennel szoros kapcsolatban és állandó közösségben élnek. Rajtuk támad fel az Úr dicsősége. Visszatükrözik Isten dicsőségének fényét, amelyet Jézusban látnak. És amikor a Király eljön a maga fenségében, örvendeznek dicsőségének és ragyogásának fényes sugaraiban. Alkalmasak a mennyei lények társaságára, mert a menny szívükben él…”

Összeállította: Soós Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése