15. szám – Szolgálunk vagy szórakoztatunk? – Időszerű gondolatok rovat

Szolgálunk vagy szórakoztatunk?

Egy tévtanítás kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kellene venniük. A Sátán ravaszul rászedi a gyülekezeteket azzal, hogy a megbízásuk: szórakozást felkínálni az emberek megnyeréséért. Emiatt a gyülekezetek bizonyságai egyre inkább ellaposodtak. A puritánok még pontosabban fogalmaztak: az emberek érdektelenek lettek, és a világi befolyásokat nem vették már olyan tragikusan, és ezt egyes gyülekezetek eltűrték. Ma már hivatalosan is alkalmazzák, úgy érvelve, hogy így nagyobb tömegeket érhetnek el.

Ellenvetésként

Először is: az írásban sehol sem olvasható, hogy a keresztény közösség feladatai közé tartozna az emberek szórakoztatása. Amennyiben ez mégis hozzátartozna a szellemi tevékenységhez, akkor ezt Krisztus nem említette volna? Ő ezt mondta: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Ez eléggé érthető. Éppen ilyen érthető lett volna, ha ehhez még hozzáfűzi: „És azoknak, akik az evangéliumot nem kellő érdeklődéssel fogadják, ajánljatok fel szórakozást.” De ilyen szavakat sehol sem találunk. Úgy tűnik, hogy ilyesmire nem is gondolt.

Vegyünk egy másik igehelyet: „Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus Testének építésére.” (Eféz 4,11–12) Hová soroljuk be a mókamestereket? A Szentlélek nem említi őket. Miért üldözték a prófétákat: mert megnevettették az embereket, vagy mert vonakodtak ettől?

Másodszor: a szórakoztatás felkínálása közvetlen ellentétben áll Krisztus és mindegyik apostol tanításával és életével. Mi volt a gyülekezet álláspontja a világgal szemben? „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), nem pedig vattacukorja. A sót elutasítják, (örömmel) le sem nyelik. Rövid és kemény volt a kijelentés: „…hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22) Jézus ezt szent komolysággal értette. Ha Krisztus több vidámabb és kellemesebb elemet épített volna be a prédikációjába, akkor az nem ártott volna a népszerűségének (a Jn 6,60–69-ben olvasható esetnél). Arról nem olvastam, hogy ezt mondta volna: „Szaladj utánuk, Péter, és mondd nekik, hogy holnaptól egészen új stílusban tartunk istentiszteletet, attraktív módon, rövid prédikációval. A népnek egy kellemes estét fogunk szerezni. Mondd el nekik, hogy biztosan igen jól fogják magukat érezni. Siess, Péter, nekünk az embereket valahogy ide kell gyűjtenünk!”

Az Úr Jézus könyörületes volt a bűnösökhöz, sírt miattuk, de szórakoztatni sohasem próbálta őket. Hiába is keresgélünk az újszövetségi levelekben vagy az evangéliumokban szórakoztatásra utaló igehelyeket. Helyette az üzenet így hangzik: „Tartsátok tisztán magatokat a világtól!” Az első keresztyének végtelen bizalommal voltak az evangélium iránt, és nem volt szükségük egyéb kellékekre. Miután Pétert és Jánost nyilvános prédikációik miatt elfogták, a gyülekezet imára gyűlt össze (vö. Ap csel 4.). De könyörgésük nem így szólt: „Uram, add meg a Te szolgáidnak, hogy ártatlan és bölcsen átgondolt szórakozás által megmutassuk ezeknek az embereknek, hogy mi keresztyének vidám, jó kedélyű nép vagyunk.” Ők nem hagytak fel azzal, hogy Krisztust hirdessék; nem volt idejük szórakoztató műsorokat szervezni. Az üldözéstől szétszóratva mindenhová elmentek, és hirdették az evangéliumot. Feje tetejére állították a világot.

Ez a különbség közöttük és közöttünk, mai keresztények között. „Ó, Urunk, tisztítsd meg a gyülekezeteket minden restségtől és badarságtól, amivel a Sátán terhelte meg őket, és vezess minket vissza az apostolok küldetéséhez!”

És végül: a keresztény szórakoztatás célt téveszt, mert az új megtérők között hatalmas károkat okoz. Hagyd csak, hogy a gondtalanok és gúnyolódók megköszönjék Istennek, hogy a közösség eléjük ment félútig, hogy felálljanak, és bizonyságot tegyenek. A szórakoztatással egybekötött evangelizáció senkit sem indít valódi megtérésre.

Megoldásként

Amire ma szükségünk van: az Isten Igéjének hittel való tanulmányozása komoly lelki élettel egybekötve, amelyből gyümölcs terem, egyik a másik után. Biblikus oktatásra és irányításra van szükségünk, amely értelmünket és szívünket oly módon érinti meg, hogy attól lángra lobbanjunk.

Charles H. Spurgeon
(1834–1892)