2017. jún. 2.

15. szám – Gondolatok a lutheri reformációról – Reformáció 500.

Gondolatok a lutheri reformációról

A reformáció kezdetének 500. évfordulója különböző gondolatokat vethet fel bennünk, melyek rendkívül időszerűek egész világunk, de gyülekezetünk állapotára nézve is. Érdemes ezek közül néhányat reflektorfénybe állítanunk, és szembesülnünk velük.
95 tétel
Ha valaki végignézi a reformáció elindulását, kifejlődését és kétségtelen eredményekhez jutását, felteheti a kérdést: hogyan is mehetett ez végbe, amikor a legcsekélyebb jel sem mutatott arra, hogy itt valamilyen változás fog útjára indulni? 1512–17 között ülésezett az V. lateráni zsinat, melynek során dogmává tették a lélek halhatatlanságát, kijelentették, hogy az egyházban a legtökéletesebb rend honol, visszavonták a konstanzi zsinat ama tételét, hogy a zsinat áll fölötte a pápának, és újra azt helyezték hatályba, hogy a pápa szava a zsinatot is felülhaladja. Ezen önelégült és büszke tanácskozás befejeződésére néhány hónappal Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
A búcsúcédulákat már Wycliffe is helytelenítette a 13–14. században, Husz János rendkívül élesen bírálta gyakorlatát a 15. század elején. Hogyan lehetséges, hogy Luther hasonló fellépésére már nem születhetett olyan válasz, mint a korábbi reformátorokéra: Wycliffe csontjait kihantolták, Huszt életében megégették. Miért nem tették ezt Lutherrel is? Tetzel János, Eck és mások is ugyanazt a halált kérték fejére, hogyan lehetséges, hogy mégsem vihették véghez? Amikor az Ellenség támad, nem szabad szem elől veszítenünk, hogy Istennek számtalan eszköze van, mely működésbe léphet védelmünkre. Vegyük számba ezeket Luther és önmagunk esetében is.
Luther 95 tételével elsősorban az európai egyetemekhez fordult. A fellépése előtti évtizedekben nem kevesebb, mint huszonöt ilyen intézmény született meg Európában. A valdensek, a wycliffiták, a lollardok és a husziták idejében még közel sem volt ilyen állapot, szavuk elszigetelten maradt meg kiáltó szóként a pusztában, nagyobb nyilvánosságot az előző évszázadokban nem kaphattak. Luther még az Ágoston-rendi konventet is meg tudta nyerni a Heidelbergi Disputációval, és volt olyan rendtársa is, aki Heidelberg felé utaztában élesen ellentmondott neki, hazafelé menet azonban szíve mélyéből belátta a hit általi megigazulás igazságát. (Ez egyébként az az Usingen nevű tanára volt, aki Erfurtban még megfeddte Luthert a Biblia-olvasásért.) 
Gutenberg Bible
A mi időnkben is nagyon nagy szerephez jutott a társadalmi nyilvánosság a felsőoktatási intézményekkel, a sajtóval, a rádióval és a televízióval, nem különben az internetes portálokkal. Ugyanaz a kérdés áll előttünk, mint Luther korában: ki tudja jól nevén nevezni a dolgokat, úgy megfogalmazni a mai világ aggasztó problémáit, hogy az válaszra serkentse bármelyiket az előbb felsoroltak közül.
Gutenberg éppen csak néhány évtizeddel 1517 előtt találta fel a könyvnyomtatást. Minden történeti krónika megegyezik abban, hogy a 95 tételt két hét alatt szinte egész Németország megismerte, két hónapon belül pedig Európa legtávolabbi vidékeire is eljutott. Annyira elkapkodták egyre-másra kiadott példányait, hogy a jelenleg ismert legrégebbi nyomtatvány 1517 decemberéből, Baselből való. Isten beszéde nem lehet bilincsbe verve – mondták az apostolok is, az Úr minden egyes történelmi időszakban gondoskodik megfelelő hírközlésről, és minden emberhez eljuttatja üzeneteit. 
Erasmus
A humanisták fellépése az egyetemeken és a sajtón kívül is élénk szellemi kapcsolatok rendszerét fejlesztette ki szerte Európában.
Mi általában Rotterdami Erasmust szoktuk az élen emlegetni, mint akivel Luther is vitába szállt, pontosabban, mint akit a pápa és az angol király is arra ösztönözött, hogy nyilvánosan lépjen fel a német reformátorral szemben. De Erasmuson kívül voltak más humanisták és gyorsan felnövő reformátorok is. Zwingli és Luther vitájára már az 1520-as években sor került Margburgban, az egyetemekről kirajzó tehetségesebb diákok pedig vagy a reformáció mellett, vagy ellene kötelezték el magukat. Tanítványi csapat képződött tehát az írásértőkből és írásmagyarázókból is egy csapásra. Nekünk is hinnünk kell, hogy ahová eljut az Ige, ott bibliai kifejezéssel „meggerjeszti a tüzet”. A döntő dolog az Ige eljuttatása Jézus missziós parancsolatának megfelelően, mely a „menjetek…” kifejezéssel kezdődik.
Luther egyéni tevékenységében rendkívüli odafigyelés és módszeresség tapasztalható. 1522-ben már a német nép kezébe adja az Újszövetség fordítását, ezzel egy időben megjelenteti Postilláinak első gyűjteményét (a postilla szó szerint a bibliai szöveg utáni magyarázatot, vagyis egy alapos prédikációt jelent), mert tapasztalatból tudja, hogy nagyon kevés helyen hangzik fel jó igehirdetés, és ennek hiányát sürgősen pótolni kell, hisz lehetetlen az az állapot, hogy a csodálatos Bibliát gyatra kifejtések terjesztik – ezzel voltaképpen nem terjesztenek semmit, sőt lerombolják annak hitelét. 
Luther Postillái
Azután harmadik lépésként Luther megreformálja az istentiszteleti rendet is, nemcsak azzal, hogy Kálvinhoz és Zwinglihez képest jóval nagyobb teret enged és ír is elő az Istenhez méltó zenének és éneknek, hanem legfőképp az által, hogy az akkori istentisztelet, vagyis a mise megreformálását, erősebb szóval megnyirbálását tűzi ki célul. Szeretné eltávolítani belőle az érthetetlen, misztikus vagy mágikus elemeket, az Igére helyezi a hangsúlyt, két szín alatt rendeli el az úrvacsorát, hozzányúl a pápaság mind a mai napig fennmaradó hagyományához, a cölibátus eltörléséhez, tehát elindul az egyetemes papság felé vezető bibliai tanítás gyakorlati megvalósításának útján. 
Eközben persze Luther számtalan akadállyal találkozott, nemcsak a körülményekben, hanem belső gondolatainak és érzéseinek küzdelmeiben is. Luther ugyanis (Melanchtonnal együtt) ellensége volt minden kényszerítésnek a hit elfogadását és gyakorlatát illetőleg is. Megtörtént például, hogy Melanchtont egy zárda főnöknője magához hívatta, mert azt akarta közölni vele, hogy elfogadják a reformáció alapvető tanításait, de továbbra is szerzetesi közösségben szeretnének élni az apácák. Melanchton elment, tárgyalt vele, és végül jóváhagyta elhatározásukat. Mind a mai napig példamutató magatartás ez, ugyanakkor a gyakorlati egyházi életben kétségtelen feszültségeket és bizonyos értelemben összevisszaságot hozott létre. 
Mi is hasonló helyzetben vagyunk, csak éppen nem a kolostorok és zárdák vonatkozásában. Mit tehetsz akkor, ha az egyházvezetés nem kellő eréllyel gondol ki és hajt végre terveket, a világ több részén „szabadcsapatokat” szerveznek gyülekezetvezetők vagy testvérek, hogy a lagymatag prédikátori munkát ellensúlyozzák a tagság bevonásával. Nem arra van szükség, hogy végeláthatatlanul egyházszervezeti szabályokat vitassunk, hanem arra, hogy a munkát mennél gyorsabban megszervezzük, és az evangéliumot minden társadalmi réteghez eljuttassuk. Az 1517 végén kezdődő reformáció mintegy 10-12 év alatt eljutott odáig, hogy az 1200 éve sötétségbe borult Európa fölött világosságot támasszon, emberek százezrei álltak az oldalára, beleértve a helyi és tartományi vezetőket is. 
Az 1530-ban megfogalmazott Ágostai hitvallás az első záróköve a reformációnak. Mint tudjuk, ennek megfogalmazásánál Luther nem lehetett jelen, mert egyszerűen kitiltották a birodalmi gyűlésről, helyette Melanchtonnak kellett megalázó körülmények között, hónapok hosszú munkájával és a katolikus teológusok ellenvetéseinek kereszttüzében megfogalmaznia ezt a hitvallást. Maga Luther a Schmalkaldeni cikkekben 1537-ben tudott közvetlenül megnyilatkozni, és kicsit Melanchtonnál radikálisabban megfogalmazni összegző tételeit az elindult folyamat addigi útjáról. 
Az Ágostai Hitvallás elfogadása
Ezután Luthernek még közel egy évtized adatott, hogy a hétköznapokban járja az országot – az egyre idősödő ember munkabírásáról jó tudnunk, hogy hetente mennyit teljesített. Ő maga írja le, hogy legalább négy helyen prédikált – délutánonként és esténként –, két ízben tartott egyetemi órákat reggel hat órától fogva, emellett egyre szaporodó traktátusait írta a legkülönbözőbb kérdésekben az iszlámról, a törökökről, a zsidókról, a német parasztlázadásról, az istentiszteleti rend megreformálásáról, vagyis úgyszólván minden szóba jöhető kérdésben véleményt nyilvánított. Nem véletlenül teszi ki életművét a weimari kiadás 90 kötete. Hit által élt, hit által kapott annyi erőt, ami messze felülmúlta az emberi képességet és lehetőségeket. A mi esetünkben sem a pénz vagy az idő szűke a legnagyobb hiány, hanem az, hogy szívünket-lelkünket odaszánjuk-e a lélekmentés hatalmas munkájára, Jézus Krisztus második eljövetelének a Lutherénél sokkal közvetlenebb közelségében.


Eközben Luther ügyelt arra, hogy a munkája és családja közötti kényes egyensúlyt soha meg ne bontsa. Hat gyermekük született, akik közül ötöt neveltek fel, megindító olvasni Jánoskájához írt levelét, de arra gondolni is, hogy esti alkalmakkor együtt énekeltek és zenéltek a vacsora utáni családi asztal körül, ahol az egykorú ábrázolásokon Melanchton vagy Justus Jonas alakját is ott láthatjuk. Mivel a wittenbergi kolostort Bölcs Frigyes mindenestül Luthernek ajándékozta (miután az ott élő szerzetesek szélnek eredtek), Luther felesége, Bora Katalin gazdaságot tartott fenn, diákok sokaságát hívták meg vacsoráikra, ennek dokumentuma az Asztali beszélgetések, melyek alkalmain Luther sokszor megnyilatkozott fontos lelki kérdésekről szólva is – ezeket megörökítették a tanítványok közel négyezer elbeszélésben. Ebből is az a tanulság, hogy nem szükséges mereven különválasztani a családi és gyülekezeti életet, vannak természetes kapcsolódási pontok, melyeken keresztül ugyancsak terjedhet az evangélium, és Isten neve megdicsőülhet a legapróbb hétköznapi programok során is. 
Közben Luther ügyelt arra is, hogy a hit tisztán megmaradjon, így közzétette Kis és Nagy kátéját, melyben gyermeket és felnőttet egyaránt vezetni kívánt a keresztény gondolkodásban. Rendszerezte a bibliai hit alapelemeit. Nyilvánvalóan ez csak a kezdetnek számított, ezt ugyanúgy kellett volna folytatni tovább, de miután 1546. február 18-án, 63 éves korában Luther lehunyta szemét, a követők nem ugyanazzal a határozottsággal és eréllyel törtek utat a reformáció későbbi szakaszaiban. Melanchton 1562-es halála után a reformáció kezdeti lendülete alábbhagyott, a végig nem vitt megvitatások nyomán újabb közösségek jöttek létre, és ezzel elkezdődött a protestantizmus felparcellázódása, mely mind a mai napig érezteti hatását. Végeredményben az egységesnek mutatkozó katolicizmus lett mindennek a nyertese, mely ellentámadásba lendült, és már a 17. század során visszanyerte korábbi pozícióit. Napjainkban az ökumenizmus útját egyengeti a sokfelé darabolódott protestantizmus elgyengülése, Róma napjainkban veszi kézbe nemcsak a kereszténység, hanem minden más vallás egyesítésének ügyét a gyakorlatban is. Vajon mit lehet tenni ilyen időkben? Ismét csak azt, amit Luther cselekedett. Magasra emelni az Igét, mint akik vele zászlót kaptak az igazságért. Ismét az Ige fog elvégezni mindent, a helyén mondott, a tisztán megszólaltatott és határozottan, bátran képviselt bibliai beszéd.
___________________________________________________________________________

A reformáció évfordulójára már az eddigiekben is több könyvet jelentettünk meg. Mindenkinek felhívjuk figyelmét ezekre a kiadványokra. Nyilvánvaló, hogy mindannyiunknak bele kell olvasnunk ezekbe a művekbe, hogy a lutheri lelkesültség és bátorság sajátunkká legyen. 
Legelőször ajánljunk Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról című, összekötő szövegekkel ellátott lutheri idézetgyűjteményét, mely áttekintést ad a reformátor egész pályafutásáról, méghozzá saját műveinek tolmácsolásában. Walter Vilmos: Luther jelleme című könyve igen megragadó és szemléletes képet nyújt a reformátor lelki fejlődéséről és jellemének a mai keresztényeknél is nélkülözhetetlen vonásaiból.
A szegedi Lazi Kiadó által megjelentetett Erős vár a mi Istenünk! – Luther Márton füveskönyve több száz megragadó Luther-idézetet sorakoztat fel Reisinger János válogatásában. Hívő protestánsoknak szól Vankó Zsuzsa könyvben és tíz füzetben is kiadott Őrizzük az emlékét – és az értékeit is? című munkája, melyet füzetenként is terjeszthetünk és megbeszélhetünk, vagy akár Biblia-kört is építhetünk rá.

  
A Lutherről szóló, 2003-ban készült filmet az egész országban vetíthetjük legálisan, bevezetéssel, megbeszéléssel kísérve. Eddig legalább 30-40 településen mutattuk be, itthon és külföldön egyaránt. Sokan e filmvetítés során szembesültek először az 500 évvel ezelőtti eseményekkel. Sokan csak hallomásból vagy rossz beállításból szerezhettek tudomást Luther munkásságáról. 
Luther - 2003, Eric Till rendezése
Nagy dolognak tartjuk azt is, hogy a felsőörsi Aethernitas Kiadó már évekkel ezelőtt megjelentette A római pápaságról és Az egyház babiloni fogságáról c. Luther-műveket, külön-külön kötetekben. Ezekből is van még egynéhány példány, melyet terjeszthetünk. Az utóbbi könyvről mondták hajdanában, ha Luther ezt az egyet visszavonta volna, már szemet hunytak volna határozott fellépése fölött. Az egyház babiloni fogságáról ugyanis a katolicizmus hét szentségről szóló, máig dogmaként képviselt és a gyakorlatban is alkalmazott tanát illeti megsemmisítő kritikával. 
A széles néprétegek előtt valahol itt folytatódhat a reformáció, hogy az évszázadok során felgyűlt emberi hagyományokból újra világosan kitetsszék és kiemelkedjék Isten Igéje, vagyis máig szóló élő üzenete. Jelenések könyve 11. fejezetében határozott ígéretünk van arra, hogy mind az Ó-, mind az Újszövetség „égbe mennek a felhőkben”.
Reisinger János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése