Az Ige mellett
“Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével,
amely Istennek szájából származik”
Máté 4:4, Lukács 4:4 (vö.: V. Móz. 8:3)
Jóság és hűség
„A legtöbb ember talál valakit, a ki jó hozzá; de hű embert, azt ki találhat?” (Péld 20,6)
A bibliai bölcsességirodalom egyik legfontosabb igéje előtt állunk. Ezt a Biblia-verset már a Septuagintától fogva sokféleképpen próbálták lefordítani. A Károli Biblia megoldása az egyik legrövidebbnek és legfrappánsabbnak látszik. Azt adja tudtul, hogy az olyan ritkán tapasztalható jóság is jelen van azért világunkban, nemcsak egy-egy pillanat erejéig, hanem valóban megőrizhetünk emlékezetünkben olyan embereket, akikre azt mondjuk röviden és velősen: „jó emberek.”
 |
| Arimathiai József |
Mindez nem kerül ellentétbe Jézusnak azzal a nevezetes kijelentésével, mely szerint „senki sem jó, csak az Isten” (Mt 19,17), hiszen például Arimathiai Józsefről is azt állítja a Biblia, hogy „tanácsbeli, jó és igaz férfiú” volt (Lk 23,50), tehát maga az Írás is számon tart jó embereket.
Ehhez képest viszont a címben idézett igehelyünk további fokozást alkalmaz, amikor kijelenti, hogy a jóságon is mintegy felüláll a „mindvégig való jóság”, azaz a mindvégig kitartás, az állhatatosság lelki magatartása. Mintha csak arra hívná fel a figyelmünket, hogy az az igazán jó ember, aki „mindvégig állhatatos marad” (Mt 24,13), vagyis az élet folyamatos küzdelmeiben mindig a jó ügy mellé áll, mindig számítani lehet rá, mindig megmarad Isten biztos, példamutató követőjének.
Eszembe jut egy kis beszélgetés, amelyet egy vállalkozóval folytattam. Megkérdezte tőlem, hogy kit lehet jó munkásnak nevezni? Majd mikor észrevette, hogy tanácstalan vagyok, nem vagyok annyira járatos a munkaadásban, mint ő, a következőképpen felelt saját kérdésére:
– Számomra nem az a jó munkás, aki jól dolgozik. Még az sem, aki még jobban dolgozik az előbbinél. Azt nevezem jó munkásnak, akire építeni lehet.
Ez a beszélgetés élénken megmaradt emlékeimben. Most, amikor alapigénk fordítási lehetőségeit szemléltem, a következő megoldások tárultak elém:
„Szájával sok ember készen áll a segítésre, de hol van az a férfi, akire hagyatkozhatsz?” (Ez Péld 20,6 legújabb katolikus fordítása.)
„Sok embert neveznek könyörületesnek, de ki talál egyetlen embert is, akit hűségesnek lehetne nevezni?” (Ez az 1759-es Saci-féle francia fordítás megoldása.)
„A legtöbb ember beszél a jóságról, de ki talál egy valóban igaz embert?” (Ez a David Martin-féle 1867-es francia kiadás megoldása.)
Maga a Biblia is fokozatokat állít a hit, az istenfélő hit és a mindvégig állhatatos, istenfélő hit között. A hitben való növekedés fokozatai ezek. Hitünkkel mindennap vizsgázunk. A vizsga eredményétől függően felsőbb osztályba kerülhetünk, de vissza is minősíttethetünk. A hit folyamatos fejlődés, amelynek újabb és újabb szakaszait számon tartja az Írás. A végső történelmi időben nem akármilyen hitre lesz szükség.
A hármas angyali üzenet befejező mondata ezt kétségtelenné is teszi. Olyan hitre lesz szükségünk, amely „Krisztus hite”, vagyis ugyanolyan hitnek kell bennünk megszületnie, mely Jézus Krisztus életében a győzelmet szerezte. Azután arra hívja fel a figyelmet Jelenések 14,12 igéje, hogy ennek a hitnek az erejével maradéktalanul be kell töltenünk Isten parancsolatait. Harmadszor pedig a „szentek békességes tűrésére” hivatkozik, vagyis ennek a hitnek gyakorlatban kipróbált voltát hangsúlyozza. A hit tehát nem fellobbanás, nem gyorsan kihunyó igyekezet, hiszen a hit cselekedetek nélkül meghal önmagában, hanem valami Istentől jövő, igaznak látott dolog folyamatos gyakorlása, mintegy újra és újra való megerősítése, amellyel örökre elkötelezzük magunkat Isten mellett. A hit szavában – a magyar nyelvben is – jelen van a hűség is. Hit és hűség elválaszthatatlanok, de sajnos a rossz, a bűn mégis éket tud verni a kettő közé. Vannak esetek, amikor szinte szörnyülködve látjuk, hogy amiben régen hittek, ma már alig vagy gyengébben hisznek. Ahogy Ellen G. White fogalmazott: Ami egykor megdobogtatta szívüket, most amellett közönyösen mennek el.
Az egyik legfélelmetesebb valóság ez napjainkban is. Ezért érdemes szívünkre vennünk ezt az igét, gyakran ismételnünk – mindenekelőtt saját magunknak. Majd életpéldánkkal és tanításunkkal számon kérni azon a gyülekezeten is, mely egykor a hit nevében indult el, és mára olyannyira gyengén jellemzi a hűség, mint Ésaiás korában, amikor is a prófétának ki kellett mondania, hogy „elesett a hűség az utcán… és a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr, és nem tetszett szemeinek, hogy jogosság nincsen.” (Ésa 59,14–15)
Reisinger János
 |
| Krisztus Pilátus előtt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése