18. szám – Az evangélum reménysége – Hit általi megigazulás rovat

Minden nap van okunk örülni az Úrban

Gondolatok az evangélium reménységéről

Kedves Olvasó! A te életérzésedet, hangulatodat az öröm, a reménység és a minden körülmények közötti Krisztusba vetett bizalom határozza meg alapvetően, vagy a csüggedés, esetleg a körülmények jelenlegi helyzete? Még a gyász vagy a nagy határhelyzetek lelki feldolgozása alatt és után is van okunk remélni, és bízni az Istenben, aki számtalan bizonyságát adta annak, hogy ő élő és minket szerető Isten. Erről a reménységről tesz bizonyságot a Szentírás, a teremtetett világ rendje és szépsége, valamint a gondviselést megtapasztaló hívő ember. 

Mint ahogyan neked is, hasonlóképpen nekünk is voltak és vannak „veszteségeink”, ám az Istenben bízó embernek minden elszenvedett veszteség üdvössége és jelleme javát szolgálja (Rm 8,28), és még ki tudja, hány remény nélküli ember számára gyújt világosságot! 

A 100. zsoltár arra szólít fel, hogy „Vígan énekelj az Úrnak egész föld!”, és hogy „Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel, menjetek eléje vigassággal!” Miért tegyük ezt? Mert „ő alkotott minket..., és az ő népe, és legelőinek juhai vagyunk”. Menjünk be az ő kapuin hálaadással, dicséretekkel, adjunk hálát neki, és dicsérjük szent nevét. Miért cselekedjük ezt? „Mert jó az Úr, és örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre tart az ő hűsége.” 

Meggyőződésem, hogy sokkal több örömre, hálára, hálaimára és dicséretre lenne méltó a mi Urunk, Istenünk, mint amennyit adunk neki. Először is ő alkotott minket édesanyánk méhében (Zsolt 139,13–15) – tehát a teremtés jogán az övéi vagyunk. Az ő nyája vagyunk, akiket személyesen Krisztus által pásztorol mindennap (Jn 10,11; Zsolt 23,1), „füves legelőkön nyugtat ...” (Zsolt 23,2), és az élet vizéhez terelget, vonz bennünket! Olyan pásztor ő, aki nemcsak megalkotott, nemcsak vigyázza lépteinket, hanem drága áron váltott meg, így nemcsak a teremtés, de a megváltás jogán is az övéi vagyunk. Ez nagyon jó hír, mert így nem maradunk a bűneink következtében a halál foglyai. Ezért jöjjünk össze családonként naponta és hetente ketten-hárman vagy többen Jézus nevében, hogy hálaadásunk és dicséretünk jó illatú füstként szálljon fel a kegyelem királyi székéhez (Zsid 4,16). Ha így cselekszünk rendszeresen, akkor annak áldása sokszorosan jut vissza hozzánk, gyülekezeteinkre és minden jóakaratú emberre. Ennek következtében még inkább fogunk örülni. Isten igéje kijelenti, és gyakran megtapasztaltuk mi is a családunkban – az elmúlt nyáron különösen –, hogy jó az Isten, ő igazán és egyedül jó, és az ő kegyelme, irgalma nemzedékről nemzedékre kiárad. Ez azt is jelenti, hogy Isten nem személyválogató (Csel 10,34; 1Pt 1,17), tehát nem csak a mi imáinkat hallgatja meg, mint ahogyan ezt „egyik rokonom” látja és tudni véli velünk kapcsolatban, hanem – ha ő is bizalommal fordul hozzá, akkor – az övét is... És a tiédet is meghallgatja, kedves Olvasó! 

Az Úr olyan Isten, aki minden szavát beteljesíti bármilyen körülmények között a benne hívők javára, ezért bízhatunk benne. Az elültetett gyümölcsfacsemeték kihajtottak, az ősszel elvetett borsó már nagy, a hagyma és minden vetemény az elvégzett munka és az ima eredményeként, és még azon felül is növekedésnek indult, a jó termés ígérete kézzelfogható. 

Lelki és jellemfejlődésünknek is ugyanazok a törvényszerűségei, mint az elvetett magnak. Ha mindennap hajlandók vagyunk meghalni a saját önzésünknek, akkor Krisztus fog bennünk élni és munkálkodni, és a Lélek gyümölcsei láthatóvá lesznek az életünkben (Gal 5,22). Ebből a bizalomból fakadjon minden imánk, énekünk és hálaadásunk, mert „jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni...” (Zsolt 118,8–9; Ésa 40,30–31). A megváltásunkért érzett hála mutatkozzék meg az életünkben, dicsérjük őt minden nap! 

Krisztus csak „egyetlen mentőcsomagot” kér tőlünk (és azt is a saját érdekünkben teszi, ha le akarom egyszerűsíteni üzenetét), s ez nem más, mint hogy bízzunk benne minden körülmények között, ismerjük el és bánjuk meg a bűneinket, s higgyük is el, hogy azokat megbocsátotta, és el is fogja törölni. „Bizony, a tenger mélységébe veted minden bűnünket.” (Mik 7,19) A „mentőcsomaghoz” tartozik még az is, hogy úgy szeressük egymást, amint ő szeretett minket (Jn 15,12), és szeretetben szolgáljuk egymást, embertársainkat. 

Így többszörös okunk van az örömre, mert először is bűneink bocsánatot nyernek, és nem kell azok nyomása alatt görnyednünk, nem is szükséges azok tagadásában lelkileg haldokolnunk – „amíg elhallgattam, megavultak csontjaim” –, mivel ez utóbbi képmutatás, ráadásul a bűneink tetőzése, és mivel a jó gyümölcsöket is nélkülözi. Az Írás boldog embernek mondja azt, „akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” (Zsolt 32,1–2) 

Másodszor okunk van az örömre azért is, mert a Krisztustól kapott élet öröm is (Gal 5,22). Erre tekintsünk, a Vele való kapcsolatra vágyakozzunk, ezt kérjük, és az Úr Lelkének erejét fogjuk tapasztalni nap mint nap! Így mind nagyobb lesz az örömünk és a hálánk, egyre mélyül Istennel való kapcsolatunk a Vele szerzett tapasztalatok által, és a bűntől is inkább akarunk majd elszakadni. Ha az Úrban van az örömünk, akkor a bűn ideig-óráig tartó gyönyörűsége nem tud fogva tartani bennünket. Ne cseréljük fel tehát „az élet vizének forrását” (Jn 4,14) „repedező kutakkal” (világi szórakozásokkal és örömökkel), amelyek nem tartják a vizet, és a szomjunkat sem oltják, hanem még inkább növelik azt, vagy kiégetnek egészen! 

Ezért, kedves Olvasó, „keressétek az Urat, amíg megtalálható...” (Ésa 55,6–7) Krisztus ígéretei megállnak és érvényben vannak nemzedékről nemzedékre. Az Úr Igéje és erkölcsi törvénye nem változik, mint az emberi törvények, hanem szilárd, megalapozott és örökkévaló, amely biztos utat mutat az örök életre. 

Nézzük meg Jézus néhány ígéretét, és az elnyerésükhöz szabott „feltételt”, amit cserébe kér tőlünk: 

„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben... Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem, és a ti örömötök teljessé legyen. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” (Jn 15,10–12) Ez világos és egyszerű beszéd, amit még a kisgyerek is teljesen megért. Krisztusnak abban telik kedve, hogy megtartson minket az ő szeretetében és örömében, hogy engedjük magunkat megmenteni, ezért engedelmeskedjünk az ő parancsainak, és mindenekelőtt szeressük egymást mi, Krisztus-hívők – akik Jézus második eljövetelét várjuk, és akik erre készülünk – úgy, ahogyan Krisztus szeretett minket. Ennek az egymás iránti szeretetnek a gyakorlati lépéseit mindegyikünknek egyenként is, és együtt is végig kell járnunk: A múlt sérelmeit és a bűnökből adódó sérüléseket fel kell dolgozni, és együtt tovább kell lépni, valamint kicsinyhitűségünket, félelmeinket, előítéleteinket le kell vetkőzni, mert valamennyi azok között nem más, mint a kegyesség látszatába öltöztetett hitetlenség. 

A Krisztusban való egységet a Szentlélek fogja véghez vinni azok között, akik engednek Krisztus szavainak, bíznak Benne, és kérik őt – nemcsak önmagukért, hanem minden emberért is, akiket Krisztus üdvözíteni akar. Ezt az Igében és Krisztusban gyökerező egységet (Jn 17,8–9) senki és semmi sem képes széttörni, sem megbontani azok között, akik hallgatnak őrá, mert szeretik őt. Így meg is fognak maradni az ő szeretetében. Ez a Krisztusban való egység túl fogja lépni a látható egyház szervezetének a kereteit – azokat a kereteket is, amelyeket némelyek árgus szemekkel vizsgálnak és őriznek –, mert ez a Krisztusban való közösség akkor is megmarad, amikor a küzdő egyház már elvégezte munkáját ezen a földön. Ezért ne az egyház szervezetébe kapaszkodjunk, hanem Jézus Krisztusba vessük a hitünket, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8). De ne is a saját önigazult érveinkbe, magyarázkodásainkba bonyolódjunk, hanem az élő Isten ígéreteire tekintsünk hittel, aki Krisztus által megígérte, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). 

Örömhír az, hogy minden áldás a miénk lehet hit és engedelmesség által (lásd Jn 15,7.16). Békességünk pedig nem a körülmények függvénye lesz, mert az a Krisztus adja nekünk az igazi békességet, akié minden hatalom mennyen és a Földön (Mt 28,18). Ha mi az ő útjain járunk, akkor nem kell, hogy nyugtalankodjon a szívünk, és nem is kell, hogy féljen (Jn 14,26–27).

János evangéliuma 14,12–14 szerint nem Krisztuson múlik, hogy meg akarja-e hallgatni imáinkat, hanem rajtunk fordul meg nagyon sok minden. Azon fordul meg a sorsunk és sok-sok ember üdvössége, hogy hiszünk-e benne, engedünk-e Neki, és kérjük-e őt mindennap állhatatosan. Krisztus a mennybe való távozása óta arra vár minden nemzedékben, és különösen most, a végidőben, hogy legyen olyan tanítványaiból álló közössége, akiknek róla való tanúságtételét hatalmas jelekkel és csodákkal erősítheti meg. „Mert akármit kértek az én nevemben, megcselekszem azt” – ígérte meg az Üdvözítő. Akarunk-e mi ez a közösség lenni? Akarok-e én is ehhez a krisztusi közösséghez tartozni? Elhiszem-e azt, hogy az Úr minden szavát beteljesíti, és neki abban van öröme, hogy minél több embert megszabadítson a bűn és a halál sötét völgyéből? Én elhiszem ezt, és minden erőmmel hinni akarok ebben, és ezért akarok dolgozni, amíg az életerőm tart. 

Óriási örömhír az, hogy Krisztusnak minden ellensége egyszer az ő lábai alá lesz vetve (Zsolt 110,1), annak a Krisztusnak a lábai alá, aki az Atyának való engedelmesség és szenvedés által tökéletességre jutott, aki az Atya tökéletes képmása volt ezen a földön, akinek a jelleme nem változik, és akinek a szeretete a benne hívők iránt kimondhatatlan és örök – ezért minden körülmények között bízhatunk benne. Utolsó ellenségként fog eltöröltetni a halál (1Kor 15,26). Eljön az a nap, amikor minden nyelv megvallja az Atya Isten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr (Fil 2,11)! 

Isten igéje felbátorít arra, hogy higgyünk és reméljünk Krisztus ígéreteiben akkor is, amikor a világ és a társadalom egyre nagyobb válságba süllyed. Amikor a legnagyobb lesz a nyomorúság ezen a földön, akkor lesz a legerősebb a Krisztusban hívőknek az isteni védelme, ezt jelenti az elpecsételés – mert az elpecsételés isteni védelem alá helyezést jelent a Biblia szerint (Ezék 9,4–6; Jel 7,1–3). És amikor az egek erősségei megrendülnek – és az égboltozat, mint papírtekercs, mintha felcsavarodna –, éppen akkor fog el jönni az Úr Jézus az ég felhőjén benne bízó tanítványaiért nagy hatalommal és dicsőséggel. 

Ezért nincsen okunk a csüggedésre, de annál nagyobb okunk van az Isten dicséretére, a hálára és bűneink megvallására, elhagyására mindennap. Akik így cselekednek, azok „erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten színe előtt...” (Zsolt 84,8). Ezért „örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek” (Fil 4,4)! 

A pusztámból, 2018. április 25. 

Pongrácz Róbert