A DOMBAY-TAVI GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI TÁBOR 2018-BAN
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.” (Ésa 55,6)
Ez volt az idei gyerek- és ifjúsági táborunk meghívójában a mottónk, ezzel is jelezve a szülőknek és a gyerekeknek, hogy táborunk idén is Biblia-tábor lesz. Együttlétünket az idén is a Lámpás Gyermeknevelési és Ismeretterjesztő Alapítvány nevében és szervezésében hirdettük és tartottuk meg, 2018. június 25-e és 28-a között (négy nap, három éjszakával).
A szervezésben az alapítvány elnökén és feleségén kívül mások, így a fiaim is részt vettek. Különösen Dávid fiam aktivizálta magát, aki bibliai vetélkedős kérdőíveket is készített az egyik nap programjához, amelyet a harmadik napon tartottunk, és ami bizonyára emlékezetes maradt sokak számára. Az egész táborozás tanítási alkalmaira négy csoportot hoztunk létre: az ovisok és az elsősök feleségemmel, Ritával; a 2–4. osztályosok Farkasné Cserpán Beáta tanítónő vezetésével tanultak; az 5–7. osztályos tanulók velem voltak; az ifjúsági csoportba a 14–20 évesek kerültek, de volt néhány idősebb is közöttük. A fiatalokat Farkas Ádám lelkésztársam és Bakk Zalán Levente gyülekezetvezető tanították. Örömteli számunkra, hogy az idén már egy 15–16 fős ifjúsági csapatunk is volt. Az elmúlt évek táboroztatási munkája révén és az Úr kegyelméből visszatérő táborozó gyerekek közül többen már kamaszok vagy ifjak lettek, és jövőre is terveznek jönni.
A táborozók több mint felét a fiaim osztálytársai és ismerős gyerekek alkották, ideértve alapítványunk elnökének nagyobb családját is. A táborozók kisebbik felét közösségünkhöz tartozó szülők gyerekei tették ki. Így most először állt elő az a kívánatos arány, amikor a hívő szülők gyerekei egy ilyen tábor keretében jó hatással tudtak lenni a nem hívő szülők gyerekeire, pl. a bibliai vetélkedőn, a teremtésről szóló, spontán kialakult asztali beszélgetésnél és a közös éneklések során.
A négy nap alatt a bibliai tanításon kívül irányított játékok (pl. számháború, pingpong) és közös éneklés is voltak, emellett szabad játékra, focira is jutott idő. Két napon kirándultunk: az egyik nap az Óbánya és Kisújbánya közti csodálatos völgyben jártunk, a másikon pedig Püspökszentlászlóra, az arborétumba mentünk át, a fiatalok addig Ádámmal és Zalánnal a Zengőre igyekeztek fölkapaszkodni. Néhány szülői felajánlás is történt a gyerekek szállításánál, és mi magunk is többet tértünk az autóinkkal, igény szerint.
Az ebéd készítését – vállalva a nem kevés felelősség terhét – két napra Sz. Erzsike testvérünk vállalta, két napra pedig a feleségem főzött. A segítőkkel együtt 63–65-en voltunk, ebből 55-en táborozók. Egyik keresztségre készülőnk hatvan személyre készített hígpalacsintát, majd kihozta nekünk Pécsről a Dombay-tóhoz. A pécsváradi Biblia-körösök közül is volt egy segítőnk, így nem kellett messziről segítőt hívni, helyben ezt is tudtuk biztosítani. A reggelit és a vacsorát, illetve a csütörtöki uzsonnát magunk oldottuk meg lekvárokkal, otthon elkészített édes és sós pástétomokkal, zöldségekkel, tea és háromféle tej biztosításával. Balogh Gáborék két nagy üveg mézzel ajándékozták meg a táborunkat, így a megfázásokat orvosolhattuk mézzel, teával és alkalmanként fokhagymával is.
A tábori bevásárlás és ügyintézés során István fiam az idén először vezette az autónkat – így hol Dávid fiam, hol ő egyik-másik barátjával emelték és hozták a szódavizet, a napi 15 kg kenyeret, s amire még szükség volt. A fiaim egész évben a leginkább ezt a tábort várják, erre készülnek, engem már januárban ösztökélnek, hogy a meghívókat küldjem ki, és igénylik, hogy a tábori szervezésbe bevonjam őket, a programot megbeszéljem velük, és az ötleteiket figyelembe vegyem.
Ez a táborozás és táboroztatás nagy öröm és kihívás a családunk és a segítők számára, több szempontból is. Egyrészt sosem lehetek részrehajló az öt fiam javára, mert minden táborozónak a szempontjait figyelembe szoktuk venni, s amennyire lehet az igazságosságra törekszem a játékok során is. Ha ez nem így lenne, a gyerekek elkedvetlenednének, azt gondolva, hogy lám, itt is kivételezés folyik. Másrészt váratlan helyzetek is vannak, amit azonnal meg kell oldani, és ettől szép és izgalmas ez a négy nap. A kamaszok miatt nyilvánvalóan éjszakai ellenőrző sétákat is szükséges volt beiktatnunk, de az Úr azt is megmutatta, lehet imádkozni azért is, hogy mély álom szálljon a táborra, miként Péter apostol börtönőreire, így az egyik éjszaka én is nyugodtan tudtam aludni.
E néhány nap során számos lelki élményünk, örömünk volt. Az óbányai kirándulásról jövet beszélgettem két kamasz fiúval, az egyik közülük visszatérő táborozónk már évek óta, őt Máténak hívják. Mondtam nekik, hogy „most, a végidőben, a jó Isten titeket is vezetni fog, és meg fogjátok találni az ő vezetését a jövőben is”. Erre azt válaszolta, hogy „mi már megtaláltuk”. Kérdeztem, hogy „hol találtátok meg?” Azt válaszolta, hogy „hát a Pongrácz családnál!” Alig tudtam a könnyeimet visszafojtani, hogy ne vegyék észre. Ezzel semmiképpen nem akarom magam sem igazolni, sem kiemelni, de ezt a belső örömet semmivel sem lehet összehasonlítani az életben! A tábor utolsó napján mondtam Zalánnak, hogy mit szólna ahhoz, ha jövőre én veszem át az ifjúságot, ők pedig átveszik tőlem a kamaszokat, mire megszólalt mellettem az egyik fiú, és ezt mondta: „Robi bácsi, ne akarjon minket leadni!” Erre elhallgattam.
Örömteli az is, hogy a pécsváradi szódavizes évek óta ingyen adja a táborunk részére a szódát, az sem számít, hogy a létszám és a fogyasztás évről évre növekedett. A pécsváradi iskola igazgatónője ingyen ideadta nekünk a sportcsarnokot egy órára, amire nem is számítottunk. Erre azért volt szükség, mert egy kevés eső is esett a harmadik napon.
Persze az lenne kívánatos, ha minden segítő be tudna számolni erről a táborról, és ki tudná egészíteni saját élményeivel a mondandómat, de erre itt most nincs lehetőség.
A költségeket illetően országszerte ez a tábor a legolcsóbb évről évre, mert csak a szállásért kell fizetni, amit át is adunk az üzemeltetőnek, az étkezést az alapítványunk és mi magunk oldjuk meg néhány felajánlás segítségével. A pécsi gyülekezet bizottsági döntés alapján 90 000 forinttal járult hozzá a tábor költségeihez, amit nagyon szépen köszönünk a testvéreknek!
A Lámpás Alapítvány, elnökünk és a tábor szervezőinek nevében legyen mindenért hála és dicsőség a magasságban az élő Istennek és Urunknak, Jézus Krisztusnak!
Pongrácz Róbert táborvezető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése