19. szám – A tiszta gondolkodás készsége – Hitébresztő rovat

A legfőbb értékről, a „tiszta gondolkodás” készségéről

Péter apostol II. levele 3,1 versét idézem: „Ez immár a második levélírásom nektek, szeretteim, amellyel tiszta gondolkodásotokat... serkentgetem.” 

Mi, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola oktatói szintén a tiszta gondolkodást szeretnénk serkenteni hallgatóinkban. Nem a saját bölcsességünk, módszereink által akarjuk ezt elérni. A bibliai stúdiumok révén ugyanis ez mintegy magától megvalósul.

Mit értsünk a „tiszta gondolkodás” fogalmán? Megpróbálom definiálni. Akkor beszélhetünk tiszta gondolkodásról, amikor egy ember – gondolkodása szintjén – a valóság tényszerű megismerésére és elfogulatlan igazságosságra törekszik, továbbá ezen felül a végső igazság megértésére és követésére. A 17. századi gondolkodó és természettudós, Blaise Pascal egyik fontos kijelentése így hangzik: „Igyekezzünk hát helyesen gondolkodni: ez az erkölcs alapelve.” (Gondolatok, 347. töredék) A helyes vagy „tiszta gondolkodásnak” valóban erkölcsi alapja van. Miként serkentik a bibliai stúdiumok a „tiszta gondolkodást”? Mindenekelőtt azzal, hogy elénk tárják ennek az erkölcsi alapfeltételeit. 

Az első alapfeltétel az előítélet-mentesség. A mi magyar előítélet szavunk nagyon kifejező. Arra utal, hogy hajlamosak vagyunk azonnal ítéletet alkotni valakiről vagy valamiről, anélkül, hogy előzőleg tényszerű ismeretekkel rendelkeznénk az adott személy vagy dolog felől. 

Az előítéletek két forrása közül az egyik nem más, mint saját érzelmi benyomásaink. Nagyon gyorsak az érzelmi reakcióink. Tulajdonképpen minden személynek és dolognak, akivel vagy amivel csak találkozunk, azonnal pozitív vagy negatív előjelet adnak az érzelmeink, mégpedig nagyon széles skálán. Lehet valami némileg szimpatikus számunkra, vagy erősen vonzó, megnyerő, negatív előjellel pedig némi ellenérzést keltő vagy egyenesen viszolyogtató, taszító. Érzelmi benyomásaink azonban nem megbízhatóak, ösztönös érzelmeink ugyanis az énünkhöz tapadnak, tehát igen szubjektívek lehetnek. Az előítéletek másik forrása a környezetünkben élő ember vagy emberek véleménye – az, amit előttünk kifejeznek, vagy ami mások részéről közvetve, hallomás, olvasás útján hat ránk. Ezek is széles skálán mozognak. Lehet, hogy csak némi tartózkodásra ösztönöznek, de az is lehet, hogy behangolnak, sőt gyűlöletet lobbantanak fel bennünk.

Az előítéleteket, illetve az előítéletek szerinti megnyilatkozásokat általában nem tekintjük valami nagy bűnnek. A Biblia azonban sokkal szigorúbb erkölcsi ítéletet fogalmaz meg: „Aki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság, és gyalázatos rá nézve.” (Péld 18,13) Azaz, ha valaki véleményez egy embert, vagy bármit, mielőtt megtudná, hogy kiről vagy miről van szó, ez nemcsak a józan racionalitással ellenkezik, hanem erkölcsi szempontból „gyalázatos” dolgot tesz. Jézus, egy könnyen szem elől téveszthető, de igen fontos alapelvet fogalmazott meg, amikor ezzel a felhívással fordult hallgatóságához: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Jn 17,24) A „látszat utáni” – azaz az első benyomásra, avagy mások véleménye alapján meghozott ítélet – nem „igaz ítélet”. 

A második alapfeltétel az alapos megvizsgálása annak, ami igaznak látszik, vagyis a körültekintő óvatosság azt illetően, hogy mivel azonosulunk. Ilyen felhívást olvashatunk a Bibliában erre vonatkozóan: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki e világra!” (1Jn 4,1) Eszerint vallási területen különösen nagy körültekintésre van szükség. Jézus intelmét is említhetem: „őrizkedjetek a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok!” (Mt 7,15) Egy találó hasonlat szerint a mérget mindig jó adag egészséges ételhez keverik, hogy észrevétlenül bevehető legyen, de akármennyi egészséges ételt keverünk a méreghez, nem fogja hatástalanítani annak mérgező voltát. Sokszor az igaz és a hamis mesteri keveréke kerül elénk, és az ilyen keverék felettébb veszélyes. Erre utal Jézus alábbi felhívása is: „A ti beszédetek legyen igen-igen, vagy nem-nem, mert ami ezen kívül van, az a gonosztól van!” (Mt 5,37) Ésaiás próféta könyvében ilyen jajmondást olvashatunk: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak, akik a sötétséget világossággá, és a világosságot sötétséggé teszik, akik teszik a keserűt édessé, és az édest keserűvé.” (Ésa 5,20) 

A harmadik alapfeltétel, a magabiztosságtól és a szellemi büszkeségtől való tartózkodás, helyette az értelmes alázat gyakorlása. Mindezt magában foglalja Példabeszédek könyve alábbi bölcs mondása: „Kevélység jön, gyalázat jön, az alázatosaknál pedig bölcsesség van.” (11,2) 

Ugyancsak Példabeszédek könyvében olvasható az alábbi felhívás: „Ne légy bölcs a magad ítélete szerint...!” (3,7) Értelmes alázatra nevelhetjük magunkat még a szóhasználatunkkal is: Az „én tudom”, „biztosan így van” helyett inkább ilyesmi szóhasználatot sajátítsunk el: „Jelenlegi tudásom vagy látásom szerint...” Alázatra nevelhetjük magunkat azzal is, ha nem habozunk elismerni tévedéseinket, mihelyt rájövünk, hogy rosszul ítéltünk meg valamit. Igyekezzünk halogatás nélkül kimondani ilyesmiket: „Én ezt sajnos nem jól tudtam”, „sajnos nem láttam jól”, „nem értettem mindjárt”. 

Olvastam valahol egy interjút, amit egy híres gerincsebésszel készítettek, akinek a műtéteit tucatnyi tanítvány leste nagy tisztelettel, hogy elsajátítsanak valamit tudományából. Rákérdezett a riporter a professzorra, hogy előfordult-e már valamikor is, hogy tévedett, hibázott egy mozdulattal, vagy egy műtét stratégiai tervezésével. Természetesen, ilyen is előfordult – válaszolta a professzor. És el is ismerte ezt tanítványai előtt? – kérdezte a riporter. Hát hogyne – válaszolta ismét a sebészprofesszor –, hiszen hogy várhatnám el, hogy tiszteljenek egy olyan buta embert, aki nem képes elismerni, ha tévedett.
A tiszta gondolkodáshoz az is szükséges, hogy a valóság egészét akarjuk megismerni, hogy keressük, megérteni akarjuk a részek és részletek összefüggését. Korunk a szakosodás kora, nagy a kísértés arra, hogy kizárólag csak valamely szakterületre koncentráljunk. A tudományok különböző területein gyakran azzal töltik egész életüket tudós kutatók, hogy a valóság egy-egy kis részletét tökéletesen felderítsék, megértsék, leírják. Ez tiszteletre méltó erőfeszítés, de veszélyt jelent, ha a részletekben való elmerülés miatt elmulasztjuk a valóság egészének megismerésére és megértésére való törekvést. 

Ha viszont nem érjük be a részletekkel, hanem a végső kérdéseket is feltesszük, és az összefüggéseket is érteni szeretnénk, akkor mindenképpen arra a felismerésre jutunk, hogy erre vonatkozó lehetőségeink pusztán emberi ésszel korlátozottak. Prédikátor könyvében található ez a megállapítás: „Az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik, mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet a végére. Ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet a végére.” (Préd 9,2) 

Ezen a ponton kiélezetten áll elénk egy kérdés: Létezik-e valamiféle „felülről való”, isteni kinyilatkoztatás, ami továbblépni, illetve tovább látni segít? Illyés Gyula így fogalmazta meg gondolatait ezzel kapcsolatban egy interjú során: „Épületet alapozni, tető alá hozni, és tovább építkezni csak tervek ismeretében lehet. A megszerkesztett valóság mögött a Szerkesztő akaratának a számbavétele a legtermészetesebb... Nem vagyok ateista, mert az is eleve tagadást jelent, elzárkózást valami elől, amiről senki és semmi nem tud bizonyosat. Kész vagyok Isten befogadására is, mint a dolgok végső értelmének... befogadására, de tudjam, értsem, igazoljam a magam számára... Ha a végső értelem Isten, miért nem ismerhetjük meg őt?” (Hegyi Béla: A dialógus sodrában. Magvető Kiadó, Bp., 1978, 126–127. o.) 

Vaslogikájú gondolatmenetet tartalmaz Voltaire lisszaboni földrengés kapcsán írt versének alábbi szakasza: 

„A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Saját műve: Csak ő magyarázhatja azt,
Tőle vár érveket a bölcs, és bús vigaszt.
Nélküle kétely és tévelygések hínárja
húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra.” 

(Vers a lisszaboni földrengésről, avagy annak az elvnek a vizsgálata, hogy minden jól van, 1756 – Petri György fordítása.) 

A bibliai iratgyűjtemény emberi szerzői egybehangzóan Isten kinyilatkoztatása megbízott közvetítőinek vallják magukat. Egyedülálló válaszokat kapnak az úgynevezett végső kérdésekre, és mély összefüggéseket értenek meg azok, akik a bibliai stúdiumokkal foglalkoznak. A Biblia olyan „tiszta beszédet” közvetít, amely „igen-nem beszéd”, azaz sohasem keveri össze a jót és a rosszat, hanem ellenkezőleg, élesen elválasztja a kettőt egymástól. Ezenkívül racionálisan követhető, következetes és logikus okfejtéseket tartalmaz, és olyan beszédet, amely érzelgősségtől mentes, de ugyanakkor érzelmektől áthatott, és mély érzelmeket fakasztó. „Felettébb tiszta a te beszéded – mondja Dávid Istenhez intézett elmélkedése során – és a te szolgád szereti azt.” (Zsolt 119,140) 

A „tiszta beszéd” „tiszta gondolkodásra” serkent. Ha tisztán akarunk gondolkodni, ha erősödni akarunk ebben, akkor naponta „táplálkoznunk” kell a Szentírásban foglalt „tiszta beszéddel”. 

Vankó Zsuzsa